Erre az 5 dologra muszáj odafigyelned, ha újramelegítenéd az olajat! Így spórolhatsz biztonságosan

Van néhány szempont, amit mindenképp figyelembe kell venni, ha többször használnád az olajat.

Használt olaj újramelegítése
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A magyar gasztronómiában hangsúlyos szerephez jutnak az olajban sült ételek. A frissensültekhez bő zsiradékra van szükség, ezért aztán az ember pazarlásnak érezheti az egyszer használt olaj kiöntését, és inkább az újramelegítése mellett dönt.

Viszont időről időre felmerül, hogy valójában mennyire tekinthető veszélytelennek ez az egyébként gazdaságosnak tűnő szokás. A kérdés eldöntéséhez többféle szempontot is érdemes mérlegelni. 

Használt olaj újramelegítése

A sütéshez használt olaj esetében többféle iskola létezik. Vannak, akik az étel elkészülte után leszűrik, majd elteszik a fáradt olajat egy következő használatra. Mások úgy vélik, hogy a legcélszerűbb megszabadulni tőle, hiszen azon túl, hogy az újramelegítés kockázatos, az étel élvezeti értékét is rontja. Már itt fontos megjegyezni, hogy a használt étolaj veszélyes hulladéknak minősül, nem szabad a lefolyóba önteni, az arra kijelölt gyűjtőpontokon adható le. 

Több kutatás is alátámasztotta, hogy az újramelegítés az olajok fizikai és kémiai tulajdonságait jelentősen befolyásolja, a tevékenység során az egészségre potenciálisan káros, toxikus anyagok, szabad gyökök szabadulhatnak fel, nő a transzzsírok aránya, és karcinogén aldehidek keletkezhetnek. A szakemberek szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne újramelegíteni az olajat, ám néhány dologra fokozottan oda kell figyelni. Aki pedig biztosra menne, akkor jár el a legjobban, ha tartózkodik a szokástól. 

Amikor melegítéskor az olaj füstöl, zsírsavak bomlanak le, ilyenkor keletkeznek az egészségkárosító melléktermékek, például az aldehidek. Az olajok füstpontja az a hőmérséklet, amelyen oxidálódni, azaz égni kezdenek, ez olajanként eltérő, ám azt is szem előtt kell tartani, hogy minden alkalommal, amikor újra felhasználásra kerül az alapanyag, a füstpontja alacsonyabb és alacsonyabb lesz. A só szintén csökkenti a füstpontot. Ha tehát valaki többször szeretne ugyanabban az olajban sütni, érdemes olyat vennie, aminek magas a füstpontja. Ilyen szempontból egyébként az avokádóolaj lenne az egyik legjobb választás a 270 Celsius-fok körüli füstponttal, ám ez kifejezetten drága, így nem gazdaságos opció. Ám a napraforgó- és a repceolaj is megfelelő lehet a 220-230 Celsius-fok körüli füstponttal. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Nem csak a füstpontra kell odafigyelni, számít az is, hogy mi készült az olajban, mennyire szennyeződik az anyag. Ha többszöri használatról van szó, minimális szennyeződésre kell törekedni. A megmaradt élelmiszerrészecskék ideális élelmet jelentenek a baktériumok számára, és rontják a következő adag kisütendő étel élvezeti értékét is. 

A következő tippek betartása segíthet, ha újramelegítenéd az olajat.

  • Válassz megfelelő, magas füstpontú változatot.
  • Ne hevítsd túl az olajat.
  • A panírozott ételeket panírozás után hagyd szobahőmérsékleten pihenni egy kicsit, hogy a panír megszáradhasson.
  • Használat után, amint kihűlt, szűrd le, majd tiszta befőttesüvegben, fénytől elzárt, hűvös helyen tárold (hűtőben sem áll el egy hónapnál tovább).
  • Ne keverd össze még nem használt olajjal.

Ha használat közben az olaj felhabzott, füstölt, erőteljesen szennyezett vagy elszíneződött lett, nem érdemes tovább kísérletezni vele!

Mutatjuk, mikor melyik zsiradék a legjobb választás

Míg régen főként csak zsírral vagy napraforgóolajjal főztek az emberek, mára már számtalan variáció sorakozik a boltok polcain. Aki szeretne odafigyelni az étkezésére és egészségére, az gyakran elgondolkozik: vajon melyik a legjobb választás?

Egészséges-e a napraforgóolaj? Mutatjuk, mikor melyik zsiradék a legjobb választás

Átfogó körkép a legnépszerűbb étkezési olajakról, hogy könnyebb legyen közülük kiválasztani a legmegfelelőbbet.

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük