Vesekárosodást is okozhat a népszerű vitamin: ennyi a maximum belőle naponta
Az egyik legfontosabb vitamin télen, de mennyi a javasolt és a maximális mennyiség?
A D-vitamin hiánya világszerte az egyik legnagyobb egészségügyi probléma, amit a témával foglalkozó, 2012-es magyar orvosi konszenzus is kiemel állásfoglalásában, mint ahogy azt is, hogy ez a zsírban oldódó vitamin anyagcseréjét tekintve egyedülálló az emberi szervezetben, hatása pedig olyan szerteágazó, hogy szinte minden szervrendszerben érvényesül.
A D-vitamin ajánlott napi adagja
A D-vitaminnak kiemelt hatása van a csontok és a fogak egészségének megőrzésében, az immunsejtek működésében és a fertőzések leküzdésében, emellett befolyásolja a hormonális egyensúlyt, a mentális egészséget, illetve a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében is komoly segítség. Jelentős mértékben mérsékelheti a szívroham előfordulását azoknál, akik rendszeresen szedik, illetve a rákos megbetegedések ellen is hatásos fegyver lehet.
A D-vitamin pótlása csökkentheti a szervezetben jelen lévő gyulladások, valamint a demencia és az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát, csakúgy, mint bizonyos ráktípusokét. Hiánya számos bőrbetegséget okozhat, és összefügghet az autoimmun betegségekkel is, közvetlenül hozzájárulhat a szívelégtelenség kialakulásához, a magas vérnyomáshoz, a csont szerkezetének negatív változásaihoz, fokozhatja az érelmeszesedés, egyes hematológiai daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát, és a termékenységet is kedvezőtlenül befolyásolhatja.
Mennyi D-vitaminhoz juthatunk természetes forrásból?
A D-vitamin legfőbb forrása a napfény, hisz valójában egy, a bőrben az UV-B sugárzás hatására termelődő előanyag, melyhez a nyári hónapokban nagyon könnyű hozzájutni. 10-15 percig az arcot és a fedetlen végtagokat érő, nappali, 10 és 15 óra közötti UV-B sugárzás elég ahhoz, hogy akár 3000 NE D-vitamin is képződhessen a szervezetben. Ez a magyar orvosi konszenzus szerint még épp nem fokozza a napfény hatására kialakuló rosszindulatú bőrbetegségek kockázatát, a D-vitamin szempontjából viszont kiemelten fontos.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A reggeli és délutáni, a késő őszi, téli és kora tavaszi napsugárzás vitaminképző hatása, legalábbis Magyarországon, lényegesen kisebb, fontos tudni emellett, hogy a szoláriumok sem alkalmasak a pótlásra, azok ugyanis UV-A sugárzást bocsátanak ki.
Bizonyos táplálékok, például a halfélék, a tojássárgája, a halmájolajak és egyes tejtermékek nagyobb mennyiségben tartalmazhatnak D-vitamint, az orvostársadalom szerint azonban pótlása nem étrendi kérdés, az átlagos magyar étrend ugyanis körülbelül 80 NE-et biztosít naponta, de más országokban sem feltétlenül haladja meg a 150 NE-et.
Ennyi a javasolt napi mennyiség
A D-vitamin hiánya a téli hónapokban szinte a teljes populációt érinti, így pótlásáról ősztől tavaszig érdemes étrend-kiegészítő formájában is gondoskodni, különösen, ha valakinek még fontosabb a megfelelő mennyiség biztosítása, például idősebb, kismama, csontritkulásban vagy más krónikus betegségben szenved.
A D-vitamin hiányára több tünet is felhívhatja a figyelmet, a legjellemzőbbek az izom- és csontgyengeség, a csontritkulás, a hangulati zavarok, a fáradtság, kimerültség, a gyakori fertőzések, a hajhullás, a száraz bőr, valamint a szív- és érrendszeri problémák.
A hivatalos D-vitamin-beviteli ajánlások országonként és egészségügyi szervezetenként is változhatnak, a WHO például nem adott ki külön D-vitaminra vonatkozó globális iránymutatást, a magyar orvosi állásfoglalás azonban 2022-ben is meghatározott optimális, illetve maximális mennyiségeket.
Eszerint a gyermekek számára javasolt nap dózis 1,5 év alatt 400-500 NE, a maximum pedig 1000 NE, 1,5 és 6 év között 400-500 NE, szintén 1000 NE maximummal. Rizikócsoportok esetében 1,5 és 6 év között a javasolt dózis 1000 NE, a maximum pedig 2000 NE, csakúgy, mint 6 év feletti gyermekek esetében. Felnőtteknek a javasolt napi mennyiség 2000 NE, a biztonságosan bevihető mennyiség egy napra eső felső határa pedig 4000 NE.
Mikortól beszélünk túladagolásról?
A D-vitamint túl is lehet adagolni, azonban ahhoz, hogy ez megtörténjen, tartósan magas dózis szedésére van szükség, napi 10 000 NE-ről hónapokon át. A napi maximális 4000 egységnél ez azért jelent nagyobb számot, mert a D-vitamin nagyobb mennyiségét is képes egy darabig tolerálni a szervezet, sőt, mivel igen hosszú a felezési ideje, pótlása sem csak napi adagolással oldható meg, hanem heti-havival is, jelentős hiány esetén pedig telítő dózis is alkalmazható, azonban ez orvosi felügyeletet és jellemzően a laborértékek folyamatos nyomonkövetését is magában foglalja.
A túl nagy mennyiségben bevitt D-vitamin kalciumtúltelítődéshez, hiperkalcémiához vezethet, vesekövet, vesekárosodást és szívritmuszavart, súlyosabb esetben a lágy szövetek meszesedését is okozhatja. A túl sok D-vitamin bevitelének tünete lehet enyhébb esetekben a hányinger, a székrekedés, az étvágytalanság és a gyakori vizelés is.
A D-vitamin tényleg segít eltüntetni a hasi zsírt: 8 isteni étel, ami tele van vele
A D-vitamin bizonyítottan támogatja a fogyást, érdemes olyan ételeket beiktatni a napi menübe, amik bővelkednek benne.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary.
- d-vitamin
- d-vitamin hatása
- d-vitamin egészségmegőrző szerepe
- d-vitamin hatásai
- d-vitamin pozitív hatásai
- túladagolás
- vitaminok
- vitaminpótlás
- Életmód
OLVASD EL EZT IS!
- magyarország
- egészséges életmód
Kiderült, melyek a legnépszerűbb vitaminok és gyógynövények: a magyarok ezeket használják télen
- étrend-kiegészítő
- vitamin