Romló látás és gyakori fejfájás is jelezheti az agyalapi mirigy jóindulatú daganatát: a hipofízis adenoma tünetei
Az agyalapi mirigy jóindulatú elváltozása rendkívül változatos tünetekkel járhat.
A körülbelül borsó nagyságú, belső elválasztású agyalapi mirigy, amilyen apró, olyan fontos szerepet játszik a szervezet működésében. A hipotalamusszal együtt irányítja az egész hormonrendszert. Éppen ezért a működési zavara a legkülönfélébb panaszokban nyilvánulhat meg.
Jóindulatú elváltozását nem könnyű diagnosztizálni, hiszen a tünetek amellett, hogy igen szerteágazóak, nem is tekinthetők túlzottan specifikusnak, például fáradtság, súlygyarapodás és fejfájás kísérheti. A betegség minden életkorban kialakulhat, és többeket érint, mint azt első hallásra gondolnánk. Szerencsére az esetek jelentős részében kifejezetten jól kezelhető, főleg, ha korán észreveszik.
Hipofízis adenoma tünetei
A hipofízis, vagyis agyalapi mirigy egyes területei más és más hormonokat termelnek, ezzel pedig a szervezet különböző funkcióit szabályozzák. Az elülső lebenyben képződik például a növekedési hormon és a prolaktin, amennyiben az előbbi termelődése fokozódik, gyermekkorban óriásnövés, gigantizmus alakulhat ki, felnőttkorban pedig akromegália, amely során a csontok deformálódása figyelhető meg.
A prolaktin magas szintje olyan kellemetlenségekhez vezet, mint például a szoptatás nélküli tejcsorgás és a meddőség, férfiaknál a mellek növekedése és erekciós zavarok. Tovább árnyalja a képet, hogy az itt kialakuló tumorok némelyike serkenti, némelyike pedig csökkenti a hormontermelést. A hipofízis daganatai többnyire jóindulatú, lassan növekedő sejtszaporulatok, adenomák, amelyek terjednek szét, és képeznek áttéteket a test más részein. Az elváltozás leggyakoribb, általános tünetei közé a következők tartoznak:
- fejfájás,
- látászavarok, kettős látás, látáscsökkenés,
- hányinger, hányás,
- meddőség,
- változás a szaglásban,
- változás a viselkedésben,
- fáradtság,
- megmagyarázhatatlan súlyvesztés vagy súlygyarapodás,
- ízületi fájdalmak, izomgyengeségek,
- menstruációs problémák, korai menopauza.
Mindemellett többek között aknés bőrt, fokozott szőrnövekedést, magas vérnyomást és vércukorszintet is okozhat az eltérés. Nem minden hipofízis adenoma jár tünetekkel, olykor egy más okból elvégzett CT- vagy MRI-vizsgálat mutatja ki a problémát.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kisebb tumorokat mikroadenomának, az egy centiméternél nagyobbakat makroadenomának nevezik, főleg az utóbbiak idéznek elő alulműködést, és képesek nyomást kifejteni olyan fontos képleteken, mint például a látóideg rostjai.
Műtétre is szükség lehet
Bár az adenoma jóindulatú, az okozott panaszok miatt kezelést igényelhet. A diagnózis felállításához képalkotó eljárásokra, laborvizsgálatokra és szemészeti ellenőrzésre is szükség lehet.
A kezelés a tumor típusától, méretétől, elhelyezkedésétől függ, gyógyszerrel is történhet, valamint bizonyos esetekben műtéti beavatkozás mellett döntenek a szakemberek. A hipofízis adenoma kialakulásának pontos okai nem ismertek, a betegség kis százalékban családi halmozódást mutat.
8 tünet, ami a hormonháztartás problémájára utal
Az endokrin zavarok a betegek mindennapjait erőteljesen befolyásolják, a látható elváltozások, hízás, fokozott szőrnövekedés, hajhullás mellett az érintetteknek gyakran hangulatingadozással, levertséggel és fáradtsággal kell megküzdeniük, ez pedig nehezítheti a helytállást az élet minden területén.
8 tünet, ami a hormonháztartás problémájára utal: a hízástól a túlzott szőrnövekedésig
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- pajzsmirigy
- pajzsmirigy túlműködés