Így működnek a Covid elleni oltások: a Semmelweis Egyetem kisfilmjéből mindent megtudhatsz
Ismeretterjesztő filmsorozatot készített a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága, első része a Covid elleni vakcinák működéséről is szól.
Összesen 101 találat.
Ismeretterjesztő filmsorozatot készített a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága, első része a Covid elleni vakcinák működéséről is szól.
A Neak internetes felületén ellenőrizhető az oltási regisztráció.
A kötelező védőoltásokkal számos súlyos járvány legyőzhetővé vált a történelem során.
A koronavírus-járvány elleni védekezésben elkezdődtek az oltások. A vakcinát megkapók mesélték el őszintén, mit éreztek, és miért tartották fontosnak, hogy mielőbb beoltassák magukat.
A kullancsok által terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás elleni oltást három részletben adják be.
Ötven év felett az immunrendszer gyengülése miatt két védőoltást javasolnak az orvosok, melyekkel súlyos betegségek előzhetőek meg.
A tüdőgyulladás komoly betegség, mely az idősek szervezetét rendkívül megterheli, nem árt előre védekezni a fertőzés ellen.
Az influenzaoltást idén kifejezetten javasolt beadatni.
A COVID–19-járványtól függetlenül védekezni kell az invazív meningococcus-betegség, azaz a fertőző agyhártyagyulladás ellen.
Napjainkban a koronavírus milliók életét veszélyezteti, magától adódik a kérdés, hogy mikor sikerül kifejleszteni a megfelelő védőoltást.
Tudod, pontosan melyik betegség ellen véd a kullancs elleni oltás?
Új HPV-vakcina a 2018/19-es HPV-védőoltási kampányban: térítésmentesen elérhető a kilenckomponensű oltás a 7. osztályos lányok részére!
Oltatni már késő, bőven benne vagyunk a kullancsszezonban.
Öt fajtája van, és mindegyikkel könnyen meg lehet fertőződni, ha nem vagy elég elővigyázatos.
25 ezer egészségügyi dolgozó hepatitis C-szűrését támogatja az állam.
Az infektológus szakember tanácsait érdemes figyelembe venni.
Az utazás előtt már meg kell tenned a szükséges lépéseket, hogy biztonságban legyél.
A nyaralásból rémálom lehet, ha nem adatja be valaki a megfelelő oltásokat.
Pedig mára elérte a járvány Magyarországot.
Nagyon sokaknak térítésmentes.
A kullancsok elleni oltásról számos tévhit él a köztudatban. Mutatjuk, hogy lehetsz valóban védett.
Mik a lehetőségeid szülőként, és veszélyezteted-e a babát?
Gyógyítani nem, de megelőzni meg lehet a félelmetes betegséget, ami főleg a gyerekekre veszélyes.
Ma 157 éve hunyt el Bene Ferenc, akinek máig hálásak lehetünk.
Ha az influenza ellen van, a nátha ellen miért nincs még védőoltás? A két betegséget okozó vírusok közötti különbség magyarázza.
A HPV elleni védőoltást a sztárok is beadatták.
A vakcina beadását követően mennyi idő alatt alakul ki influenzával szembeni védettség?