"Elfáradt a házasságunk" - Jordán Adél és színész férje 12 év után külön utakon folytatják tovább
Jordán Adél friss interjújában a házasságáról is beszélt.
Összesen 1268 találat.
Jordán Adél friss interjújában a házasságáról is beszélt.
Zsidró Tamás nem akarja egyedül élni az életét, de tudja, ehhez sok mindenen változtatnia kell.
Magyar sztárok, akikről 2019-ben derült ki, hogy szakítottak a párjukkal.
A kutatók szerint a legtöbb pár kapcsolatában jelen van ez a négy viselkedés, azonban, ha túlsúlyba kerül, szinte borítékolható a válás.
Channing Tatum és Jessie J egy év járás után szakított egymással.
Xantus Barbara az ATV Spirit esti műsorában mesélt arról, hogy szakított.
Meg Ryant és zenész párját utoljára 2019 májusában látták együtt.
Sok pár szerint az a legjobb a gyermeknek, ha az ő érdekében együtt maradnak, és elkerülik a válást. A szakértők szerint viszont ez egyáltalán nincs így.
Peter Srámek és barátnője, Adri másfél év után szakítottak.
Egy új kutatás szerint néhány viselkedés képes szabotálni kiegyensúlyozottnak tűnő szerelmeket is. Kiderítették, melyek ezek.
Fél év után most először Suzy kamerák elé állt, hogy ő is elmondja, hogyan élte meg a szakítást Jollyval.
Knapik Tamást elhagyta a gyermeke anyja, aki a kisfiukat is a Fiesta zenészénél hagyta.
Radics Gigi elárulta, miért szakított amerikai párjával.
Bizonyos átalakulások előre megjósolják a szakítást: az érzelmek gyengülésére, elmúlására figyelmeztetnek.
Szakított Kárpáti Rebeka és focista vőlegénye.
A Riverdale sztárjai, Lili Reinhart és Cole Sprouse külön utakon folytatják.
Ezek a szokások úgy okoznak komoly károkat a kapcsolatban, hogy a felek szinte észre sem veszik.
Rátonyi Krisztina, a Balatoni Nyár műsorvezetője remek formában van.
A tökéletes, meseszerűen induló szerelmeknek sok buktatójuk van. A pszichológus elmondta, miért végződnek hamar szakítással.
Hajdú Péter először beszélt kamerák előtt a szakításáról Annával.
Hajdú Péter először beszélt az Alföldy Annával való szakításáról.
Természetesnek, ártalmatlannak vagy éppen jónak tűnhetnek ezek a szokások, mégis szakításhoz vezetnek hosszútávon.
Szakított Hajdú Péter és modell barátnője, Alföldy Anna.
Úgy tűnik, igazak a pletykák arról, hogy megromlott az álompár kapcsolata.
Suzy és Jolly házassága hullámvölgybe került.
Szakított Liu Shaolin Sándor gyorskorcsolyázó és Péterffy Lili énekesnő.
Gaál Noémi és Maloveczky Miklós 14 év után emiatt döntött a szakítás mellett.
A másik mozdulatai könnyen elárulják, ha meggyengültek vagy elmúltak az érzései: a testbeszédszakértők szerint ezek utalnak a közelgő szakításra.
Lena Headey és Jerome Flynn látni sem akarják egymást a szakítás óta.
Nagy kárt tesz a kapcsolatban, ha így viselkednek a felek: gyakori szokások vita közben, melyek hosszútávon tönkreteszik a szerelmet.