Meglepő, de ez a válások 4 leggyakoribb oka a 40 évig tartó kutatás szerint: lassan, de biztosan rombolják a kapcsolatot

A kutatók szerint a legtöbb pár kapcsolatában jelen van ez a négy viselkedés, azonban, ha túlsúlyba kerül, szinte borítékolható a válás.

szomoru par
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A szakértők már régóta igyekeznek megfejteni, melyek azok a tényezők, amelyek hosszútávon biztosan szakításhoz vezetnek. Két kutató, John Gottman és Robert Levenson munkájuk során évtizedeket szenteltek a témának. Vizsgálódásaikat 1976-ban kezdték, végül pedig eljutottak odáig, hogy úgy vélik, 90%-ban megjósolható az, hogy egy pár szakítani fog-e, vagy sem. Szerintük a következő négy viselkedés vezet a leggyakrabban váláshoz.

Az állandó kritizálás súlyos károkat okoz

Hangsúlyozták, eredményeik alapján a kritizálás az, mely a legnagyobb problémát okozza a kapcsolatokban. Természetesen nem arról van szó, hogy a felek sosem jegyezhetik meg, ha valami nem tetszik nekik, amit a párjuk csinált, hanem arról, hogy a legtöbben rosszul kommunikálják, és észre sem veszik, mekkora kárt tesznek vele. Sokan a partnerük személyiségét is negatív megjegyzésekkel illetik, ez pedig még fájdalmasabb lehet. Eltávolodást, haragot, neheztelést szülhet, ami hosszútávon váláshoz vezet. A szakértők azt javasolják, hogy a kritikát minden esetben higgadtan és valamiféle pozitív felütéssel közöljék a másikkal, és igyekezzenek nyugodtan, őszintén átbeszélni a dolgot. A sértő, bántó hangnemet viszont próbálják meg kerülni.

A tiszteletlen bánásmód váláshoz vezet

Gottman és Levenson szerint a leggyakoribb válóok közé tartozik a lenézés is. Bár meglepően hangozhat, azt vették észre, hogy sokan lekezelően, tiszteletlenül bánnak a párjukkal. Ez több apróságban is megnyilvánulhat, de a szakértők szerint a legjellemzőbbek a lekicsinylő becenevek, a szemforgatás, a gúnyolódás, és az, hogy azt éreztetik a másikkal, hogy semmire sem képes, vagy értéktelen. Ha ez a fajta bánásmód jelen van közöttük, szinte biztos, hogy válás lesz a vége, hiszen egy boldog, tartós kapcsolathoz nélkülözhetetlen a kölcsönös tisztelet, a szeretet és a kedvesség.

Hibáztatás és támadás

Szintén jellemző a házasságokban, hogy a felmerülő problémák esetén a felek védekező üzemmódba kapcsolnak, hárítják a gondokat, a felelősséget, és ahelyett, hogy felvállalnák, hogy hibáztak, vagy megbeszélnék a helyzetet, inkább a másikat kezdik okolni. Ez nemcsak, hogy nem vezet megoldáshoz, de konfliktusokat, haragot eredményez, hosszútávon pedig szétrombolja a szerelmet. A szakértők szerint fontos, hogy a pár tagjai megértéssel forduljanak a másik felé, elismerjék, ha valamit elrontottak, ne ódzkodjanak a bocsánatkéréstől, és képesek legyenek megtárgyalni a nehézségeket.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A másik teljes kizárása

Egy idő után, főleg a sok vitának és sérelemnek köszönhetően, a felek hajlamosak felhúzni maguk közé egy láthatatlan, mégis áttörhetetlen falat, mely súlyos elhidegülést idéz elő. Előfordul azonban az is, hogy valaki a személyiségéből adódóan viselkedik így. Ám akármi is az oka, az biztos, hogy szétzilálja a kapcsolatot, elmélyíti a problémákat, és testi-lelki eltávolodást eredményez. Leginkább abban nyilvánul meg, hogy nem hajlandóak beszélgetni, megvitatni a problémákat, egyszerűen lezárják a témát, és elhallgattatják a párjukat, valamint teljesen kizárják őt. Ezt a hozzáállást azonban elengedhetetlen, hogy elkerüljük a kapcsolat érdekében: fontos, hogy megnyíljunk a másik előtt, megtárgyaljuk a gondokat, különben elkerülhetetlen lesz a válás.

A szakértők szerint ez a négy viselkedés a szakítások leggyakoribb oka, és azért is lényeges ismerni őket, mert, ha tisztában vannak azzal a felek, hogy milyen károsak, akkor tudatosan képesek tenni ellenük.

Szakításuk után készítettek képeket

Harrison Bach és Jacqueline Martin sajátos fotósorozatukkal jó pár lelkes rajongót szereztek maguknak, ugyanakkor sokan támadják is őket, olyan témáról készítettek ugyanis képeket, melyről csak kevesen: szakításuk áll a középpontban. 

Szakításáról csinált fotósorozatot a fiatal pár: szerinted mennyire volt jó ötlet?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük