Így változik meg a testbeszéd, ha elmúlt a szerelem - 9 mozdulat, ami a szakítást jelzi előre
A másik mozdulatai könnyen elárulják, ha meggyengültek vagy elmúltak az érzései: a testbeszédszakértők szerint ezek utalnak a közelgő szakításra.

Sok apróság mutathatja azt, ha a párkapcsolatban megváltoztak az egyik fél érzései. Nemcsak a szavaiból és a viselkedéséből, hanem a mozdulataiból is leolvasható, ha már nem szereti igazán a másikat.
A szerelem elmúlása miatt tudattalanul is átalakulnak az emberek gesztusai, teljesen máshogy bánnak a párjukkal, mint azelőtt. Ezeknek a figyelmeztető jeleknek azonban kevesen tulajdonítanak jelentőséget, pedig igen hamar képesek felfedni a problémákat.
Így változik a testbeszéd, ha elmúlt a szerelem
A testbeszédszakértők szerint érdemes odafigyelni arra, ha a partner gesztusai, mozdulatai mások, mint korábban. Nem mindegy, hogyan beszél a párjához, hogyan ér hozzá, vagy éppen milyen testtartást vesz fel a közelében. Ezek ugyanis mind megmutathatják azt, ha már nem szereti a másikat. A következők általában az érzelmek gyengülésére, a szerelem elmúlására és a közelgő szakításra figyelmeztetnek - ám ha időben észreveszi őket az ember, lehet, hogy visszafordítható lesz a folyamat.

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?
A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. február 26. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Fotók: Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!

- szerelem
- testbeszéd
Szerelmesek vagytok egymásba, vagy csak hiszitek? A testbeszéd nem hazudik

- ismerkedés
- flört