Mást jelent az állvakarás, és mást a csukott szem beszéd közben: a pszichológusok szerint ezt üzenik

Akaratlanul is rengeteg mindent elárulnak ezek a jelentéktelennek tűnő, mégis sokatmondó gesztusok.

allvakaras cover
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A testbeszédet figyelve számtalan dolgot meg lehet állapítani valakiről. Elárulja, ha valaki nem mond igazat, bizonytalan vagy izgul, de sok más apróságot is sugallhat. Több szakértő bizonyította már, köztük az ausztrál Allan Pease, hogy az információ nagyjából 55 %-át a nonverbális kommunikáció során kapja az ember.

Néhány tudattalan cselekvés sok mindent elmond a beszélőről úgy, hogy ő ezt nem is sejti. Egy kis odafigyeléssel azonban könnyen leolvashatóak az illető érzései, gondolatai vagy céljai. Csupán észre kell venni az alábbi apró jeleket, melyek lényeges dolgokra engednek következtetni.

Csukott szem és eltakart száj

Gyakran előfordul, hogy valaki több másodpercre becsukja a szemét, miközben beszél. Ez nemcsak azért történik, mert koncentrálni akar arra, amit mond, vagy mert fél. Általában azért is, mert takargat, rejteget valamit a hallgatóság, illetve a külvilág elől. De akkor szintén előfordulhat, ha az illető egy kicsit besokallt a partnerétől, és inkább már szabadulni szeretne a beszélgetésből.

A gyerekek sokszor az ajkaik elé kapják a kezüket, ha valamit nem akarnak elmondani, vagy, ha mégis kicsúszott a szájukon a titok. Ez a szokás felnőttkorban is sokszor visszatér: aki beszéd közben az arcához teszi a tenyerét vagy az ujjait, próbál arra koncentrálni, hogy ne áruljon el valamit, vagy éppen ne az igazat mondja.

Állvakarás és szemüvegrágás

Ha valaki az állát vakarja, az leginkább arra utal, hogy éppen megfontolja, amit hallott, és a lehetőségeken, valamint azok kimenetelén gondolkodik. Ilyenkor a pszichológusok szerint az is előfordulhat, hogy az illető kevésbé figyel a másikra, inkább csak a saját gondolataiba merül.

A szemüveg szárának, a toll végének a rágása szintén arra utal, hogy valaki inkább befelé koncentrál, azonban nem azért, mert agyal valamin, hanem azért, mert aggódik. Aki ezt csinálja, az nem érzi magát biztonságban, ideges, és kényelmetlennek találja a helyzetet, amibe éppen csöppent. Szomorúságról és kedvtelenségről is árulkodhat.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A nyakkendő-igazítás is árulkodó

Férfiaknál igen gyakran látható jelenség, hogy a nyakkendőjüket igazgatják. Ez viszont nemcsak azért történik, mert túl szoros a kiegészítő: két másik oka is lehet. Az egyik, hogy el akarják nyerni egy hölgy tetszését, és picit izgulnak, a másik pedig az, hogy kényelmetlenül érzik magukat az adott helyzetben. Illetve az is előfordulhat, hogy a férfi hazudott, és minél hamarabb szabadulni akar a szituációból.

De nemcsak a pasiknál jelez a ruhadarabok igazgatása. Ha például valaki a pulcsiján lévő szöszöket kezdi szedegetni beszélgetés közben, vagy húzogatja a felsőjét, akkor valószínűleg nem meri kimondani, de nem ért egyet a hallottakkal. Ellenben a cipőből kibújás és a lábbal való játszadozás a nőknél felszabadultságot jelent. Ha pedig férfitársaságban történik, figyelemfelkeltés, flörtölés is lehet a célja.

Ezt is szeretjük