A másodszülött mindig sérül - Hogy védd meg a gyermeket a családban?
A szülők sokat tehetnek gyermekeik lelkének megóvásáért.
Összesen 108 találat.
A szülők sokat tehetnek gyermekeik lelkének megóvásáért.
Súlyos következményekkel járhat, ha elkényezteted a gyereked.
A 35 éves színésznő szerint nem lehet elég korán kezdeni.
A gyerek nem azért rossz, mert az akar lenni. Szuper trükkök olyan tanítóktól, akiknél fegyelem van, mégis imádják őket a gyerekek.
Julie Lythcott-Haims, a helikopterszülőség szakértője arról beszélt előadásában, hogyan kerülheti el ezt a nevelési hibát a jó szándékú szülő.
Lehet, hogy épp a legjobbnak tűnő gyerek a problémás: egy erről szóló blogbejegyzést ajánlunk figyelmedbe.
Hiába a jó szándék vezérli, ha végeredményben nagyon káros.
Sem nélkülözni, sem túlzásba vinni nem szabad.
Nyáron még inkább kiütköznek a nevelési problémák, mert a szülőre hárul minden felelősség.
Boldog gyerek és boldog felnőtt lesz, ha ezeket már jó korán megtanítod neki.
Az anya hirtelen távozott a kis család életéből.
Egészen kicsi korától hat rá, és felnőttként is cipelheti az ebből fakadó traumákat.
Amikor a játék hirtelen ijesztővé válik.
A szeretet egyik legerősebb és legragaszkodóbb formája az övék.
Mindegy, csak legyen már vége? Íme, három gyakori hiba, amelyek nem vezetnek sehova!
Életre szóló nyomot is hagyhatnak a gyakori hibák.
Az anyasághoz a nehézségek éppúgy hozzátartoznak, mint a csodás pillanatok.
Semmibe nem kerül, és akár már ma elkezdheted.
Olyan hétköznapi apróságokon múlhat a gyerek sikeressége, amikre nem is gondolnál.
Szívesen énekelnéd gyermekeddel együtt a legszebb régi dalokat? Nézd meg a kottákat, és már dúdolhatod is!
Szeretnéd, ha a kutyusod szófogadó lenne? Ezeket kell tenned, hogy jobban tanuljon!
Nem ismerik el a szülők kemény munkáját, mások viszont támogatást kapnak.
A gyerek megfelelő pénzügyi nevelése kiemelkedően fontos.
Egyes online játékok rendkívül rombolóan hatnak a gyerek személyiségére.
Gyermeked személyiségét nem csak a Nap-jegye határozza meg, ezért figyelj a részletekre is!
Kétszer is gondold meg, hogy mit mondasz csemetédnek.
A szülőt a jó szándék vezérli, ám néha akarata ellenére árthat a gyereknek.