Vegyük komolyan, ha szerelmes a kisgyerek: a pszichológus szerint fontos, hogy az első szerelem pozitív élmény maradjon
Dr. Polányi Viktória tanácsadó szakpszichológus, iskolapszichológussal beszélgettünk a gyermekkori szerelemről.
Összesen 108 találat.
Dr. Polányi Viktória tanácsadó szakpszichológus, iskolapszichológussal beszélgettünk a gyermekkori szerelemről.
Annyi mindent el lehet cseszni szülőként, legalább ezeket ne mondjuk!
Miközben minden közösségi és térdig járunk az önsegítő könyvekben, segítséget nem kérünk, mert egyedül próbálunk megoldani mindent.
Jó lenne azt hinni, hogy a vadon élő gyerekek csak a mesekönyvek lapjain léteznek, de a valóság ennél sokkal sötétebb.
Nemcsak a mesékből tűntek el a felnőttek, a kortárs-orientáció valóban veszélyes a gyerekekre. Elmondom, miért baj, hogy játszótérré vált a világ.
Szinte kivétel nélkül minden tinédzser lázad a szüleivel szemben, amire van tudományos magyarázat is.
A macskáknak tényleg az arcukra van írva, ha valami idegesíti őket. Lelkes gazdik mutatták meg stresszes cicáikat.
A középkori lovagképzés egészen kicsi kortól kezdődött: a kisfiúk hétéves koruktól inkább férfiak közt mozogtak.
Ember és kecske között is kialakulhat szoros kötelék, ha a szükség úgy hozza.
Szülőként ijesztő tapasztalat, ha a gyerek olyan dolgokat tulajdonít el, amiket nem szabadna neki.
A gyerek magatartását rengeteg tényező befolyásolja, amiknek hatására bizonyos viselkedések felerősödhetnek.
Gondolkodás nélkül csúsznak ki a következő, jól bevésődött szülői mondatok, pedig veszélyesek a fiúk érzelmi fejlődésére.
A rajzolás mint az önkifejezésnek egyik formája nagyon fontos, mi több, terápiás hatással van a gyerekekre.
Alaposabban meg kell vizsgálni, mikor és miért manipulál a gyerek.
Szülővé válni a legnagyobb kaland az életben, de sokszor nem olyan egyszerű a gyerekkel, mint azt sokan gondolják.
19 általános iskola 151 osztályában vizsgálták a dicséret hatását a kutatók.
Sokaknak volt gyermekkorukban nagy álmuk, hogy legyen kiskutyájuk. A képen szereplő gyerekeknek teljesült.
Talán nem tökéletesek, ettől függetlenül valamit nagyon jól csinálnak a francia nők.
A szülők szokásai, nevelési módszerei nagy hatással vannak a gyermek személyiségfejlődésére.
Nem kell semmi bonyolultra gondolni, ha az ember jobb szülő szeretne lenni.
A kamaszokkal nem könnyű, de nem minden szülő látja jól, mi van gyermeke flegmasága mögött.
Több veszélyeztető vonás van, mint azt sokan gondolnák: számos lelki tényező és külső esemény jelenthet rést a pajzson.
A pszichológus szerint néha jobb nem felvenni a kesztyűt, és célszerűbb kompromisszumra törekedni.
Pszichológusok tanácsai a kevésbé stresszes takarításhoz.
Három gyerekkel az élet nem sétagalopp, de megvan a szépsége. Egy anya mesélt nekünk.
Sajnos, ha jó ötletnek tűnnek is, a gyerek életét sodorhatják veszélybe.
Kellenek a határok, ám a kicsik valamit csak alkudozással sajátíthatnak el.
A zsebpénz kellemes és hasznos a gyereknek, de van, amiért nem jár neki.
Szülők számára hasznos dolog lehet tudni, hogyan álmosítható el egy virgonc gyerek.
A pszichológust kérdeztük.