Jön az új tantárgy a magyar iskolákba: erre fogja nevelni a gyerekeket

Új környezetvédelmi tantárgyat vezetnek be a hazai iskolákban szeptembertől.

GettyImages-875189678
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Új, környezetvédelmi tantárgyat vezetnek be a hazai iskolákban szeptembertől a 9.-12. évfolyamosok részére. Ehhez képzéseket is indítanak augusztus végétől, melyen a pedagógusok elsajátíthatják a fenntarthatósági tantárgy oktatását.

A tantárgy célja a fiatalok érzékenyítése, a fenntartható fejlődés és az egyéni felelősség összefüggéseinek megértetése. Érettségizni is lehet majd belőle. 

Új iskolai tantárgy

A Nemzeti alaptanterv előírásaival, illetve az uniós és hazai törekvésekkel összhangban a köznevelés és a szakképzés számára elkészült, illetve további fejlesztés alatt áll a 9.-10. és a 11.–12. évfolyamokra egy alapozó, illetve egy érettségire előkészítő, fenntarthatóságról szóló általános és szakmai programcsomag, derül ki a Kék Bolygó Alapítvány közleményéből. 

A fenntarthatóság tantárgy tanításának célja elsősorban nem a lexikális ismeretszerzés, hanem az érzékenyítés, a fenntartható fejlődés és az egyéni felelősség összefüggéseinek megértetése, annak támogatása, hogy a problémamegoldás mindennapi feladatait a tanulók - saját lehetőségeikhez mérten - érezzék sajátjuknak, és ez a szemlélet épüljön be viselkedésükbe, gondolkodásukba, tették hozzá.

A cikk az ajánló után folytatódik

Légy szabad! - Merj szembemenni az árral!

A Femina Klub áprilisi vendége Lakatos Márk stylist, médiaszemélyiség lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az önmagunk elfogadására való törekvésről beszélget. Hogyan szembesüljünk saját korlátainkkal? Hogyan lehet feldolgozni az életünkben felmerülő elakadásokat? Miért káros, ha mindig arra fókuszálunk, hogy mindenki szeressen bennünket? Hogyan békéljünk meg saját tökéletlenségünkkel? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. április 22. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A tantárgy témakörei szorosan illeszkednek a diákok mindennapi tapasztalataihoz, és ezekből kiindulva mutatnak rá a globális problémákra. A tanulás módja elsősorban a tapasztalatszerzés és -elemzés, a kritikai gondolkodás, a vita, az érvelés, az együttműködés és a közös alkotás.

A tananyag elsajátítását gyakorlatközpontúan, az élménypedagógia eszköztárával, a kíváncsiság és motiváció ébrentartásával fogják elősegíteni. 

Ezt eszik a diákok az iskolai menzákon a világban: van, ahol lazac jár a gyerekeknek

Az iskolai menza egy olyan szókapcsolat, melynek hallatán kevés magyar gyereknek vagy felnőttnek támadnak szép emlékei. Ez azonban nincs mindenhol így a világon. Vannak országok, ahol ügyelnek rá, hogy a fejlődő szervezet megkaphassa a növekedéséhez szükséges vitaminokat, tápanyagokat.

Ezt eszik a diákok az iskolai menzákon a világban: van, ahol lazac jár a gyerekeknek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Borítókép: Getty Images Hungary

Ezt is szeretjük