A szülő nem szívesen szembesül vele, de szinte minden gyerek csinálja - Mi a teendő lopás esetén?

Szülőként ijesztő tapasztalat, ha a gyerek olyan dolgokat tulajdonít el, amiket nem szabadna neki.

gyereklopas1

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A gyerekkor természetes velejárója, ha a lurkók elcsennek egy-egy sütit az asztalról, holott megtiltották, vagy megpróbálnak a boltban eltenni egy szelet csokit. Ez a legtöbb szülőnek kínos, de de megnyugtató lehet, hogy szinte minden gyerek próbálgatja magát. Mikor jön el az a szint, amikor a kisebb lopások miatt már aggódni kell?

Fontos tisztázni, hogy a tettenérés után sem szabad úgy tekinteni a gyerekre, mintha bűnt követett volna el, a szülői hozzáállás nagyon fontos, hogy a lopás ne váljon szokássá, hanem tanuljon belőle.

Miért lopnak a gyerekek?

A gyerekek esetében az elcsenések megértéséhez fontos figyelembe venni a korukat. Az óvodás korú gyerekek még nem igazán tudják megítélni, mik a jó és rossz cselekedetek, és hogy egy kisebb lopás milyen káros a másik emberre nézve. A boltból sem ritka, hogy elcsennek apróságokat, hiszen még nincsenek tisztában a gazdasági működések, a vásárlás folyamataival, ezért sok esetben azt hiszik, a dolgokat csak meg kell fogni, és elvinni. Ebben a korban nem érdemes aggódni az ilyen esetek miatt, hiszen nem tudatos rosszakarás van a dolog mögött.

gyereklopas2
Fotó: Fertnig / Getty Images Hungary

Később, általános iskolás korban már komolyabban kell venni, ha a boltban vagy a szülőktől lop a gyerek, hiszen ebben az életszakaszban már tisztában van azzal, hogy rossz, amit tesz, és ez következményekkel jár. Ebben a korban legtöbbször a próbálkozás öröme vezérli, hogy vajon lesz-e olyan ügyes, hogy sikerül. Esetleg áhítozik valamire, amire nemet mondtak neki, és ezért veszi el.

A tinédzserkorba érve a gyerekek már tudatosan, a következmények ismeretében tulajdonítják el a dolgokat, ennek pedig számos oka lehet. Sok fiatal a társaság nyomására vállalja a rizikót, mert az „menő”, adrenalinlöketet ad, vagy mert a többiek is ezt csinálják, és így könnyebb lesz a beilleszkedés.

gyereklopas5
Fotó: Matthias Tunger / Getty Images Hungary

A tinik gyakran olyasmit lopnak el, amit a szüleik nem engedhetnek meg maguknak, vagy tiltják, de nem ritka az sem, hogy az anyagi körülmények miatt pénzt lopnak a társaiktól az öltözőkben. A kamaszok esetében a lázadás, a figyelemfelkeltés is szerepet játszik abban, hogy elcsenjék azt, amit nem szabadna.

A szülői hozzáállás nagyon fontos

Bármilyen mértékű is a probléma, a szülők megoldási módszere óriási szerepet játszik abban, hogy a gyerek újra megpróbálja-e a lopást, vagy a későbbiekben csak a becsületes úton jár el. Érdemes már kis kortól gyakorolni ezeket a módszereket, hogy a későbbiekben könnyedebben menjen a problémamegoldás, és a gyerek ne szégyellje magát a szülei előtt akkor sem, ha rosszat tett.

Az őszinteség a legfontosabb

Hangsúlyozni kell a gyerek számára, hogy az őszinteség a legfontosabb, a gyakori beszélgetések megelőzhetik a hazugság és a lopás gyakoriságát. Érdemes enyhébb büntetéseket felajánlani abban az esetben, ha a gyerek elmondja az igazat, és nyugodt hangnemben, idegeskedés nélkül elmondani, miért nem volt helyes, amit csinált.

gyereklopas4
Fotó: diego_cervo / Getty Images Hungary

Ha már kiderült a lopás, a becsületre nevelés fontossága elengedhetetlen. Érdemes már korán megtanítani a gyereknek, hogy vállalnia kell a tettei következményeit, ha például a boltból elcsent egy csokit, annak az árát levonják a zsebpénzéből. Ha egy társától csent el valamit a gyerek, a szülő segíthet bocsánatkérő levél írásában, vagy felkészítheti arra, hogyan is tud a másik elé állni, és visszaadni a tárgyat. Ezek negatív élményként csapódik le benne, ami nagy valószínűséggel elveszi a kedvét a lopástól.

A cikk az ajánló után folytatódik

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Jó módszer, ha extra feladatokat kap a tetten ért gyerek a ház körül, amivel,  ledolgozhatja az ellopott tárgy értékét, így megtanulja, hogy a cselekedeteinek következménye van, valamint a munka és a tárgyak értékét is jobban megbecsüli ezek után.

Ez a macska nem egyszerűen ellopta a palacsintát: ilyen pofátlanságra volt képes

Az állatok világában sem ritka, hogy elcsennek egy-két dolgot, ezzel pedig jó nagy meglepetést okozva a gazdiknak.

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük