
Akaratos gyerekek: mit tehet a szülő, hogy mindenki nyerjen?
A pszichológus szerint néha jobb nem felvenni a kesztyűt, és célszerűbb kompromisszumra törekedni.


Temperamentumos, bátor, előszeretettel megy a saját feje után, és a végsőkig képes kitartani elképzelései mellett. Az akaratos gyermekek talán legjellemzőbb tulajdonságai ezek, melyekkel sok szülőnek időről időre meggyűlik a baja.
A határozott jellem azonban gyakori konfliktusforrás is lehet, melyből sokszor az egyetlen kiutat - legalábbis látszólag - az jelenti, ha a felnőtt felveszi a kesztyűt, és megvívja a csatát. Dr. Laura Markham gyerekpszichológus szerint ez csak olaj a tűzre, ezért érdemesebb empátiával, együttérzéssel és némi furfanggal viszonyulni a gyermekhez. A szakértő tanácsait követve a csemete jó eséllyel a bizalmába fogad, és sokkal együttműködőbb lesz a későbbiekben.
Tisztelet és együttérzés
Furcsán hangzik, de az akaratos gyermek elsősorban nem figyelmet, sokkal inkább megértést és tiszteletet akar kivívni másoktól. Amint ezt megkapja, valószínűleg felhagy a hisztivel. Ha, mondjuk, ragaszkodik a kedvenc jelmezéhez, de az alkalom mégsem engedi, hogy felvegye, a szülő felajánlhatja neki, hogy a hazaútra felveheti. Ettől nem lesz túl engedékeny, csak figyelembe veszi a gyermek szempontjait. A kicsi pedig boldog lesz, mert kikérik a véleményét.

Kérdezz és hallgass!
- Úgy látom, nem akarsz fürdeni. Elárulod, hogy miért? - Dr. Markham egy alkalommal hároméves kislányának tette fel ezt a kérdést, miután megelégelte az állandó toporzékolást az esti tisztálkodás miatt. Kiderült, hogy a kicsi a lefolyótól félt. Pontosabban attól, hogy elnyeli.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
Persze, felnőtt fejjel ez a félelem teljesen alaptalan, de a gyermekek számára nem az. Ezért ilyen esetben a legtöbb, amit a szülő tehet, hogy őszinte odafigyeléssel meghallgatja a problémát, majd közösen megpróbálnak megoldást keresni. Ez sokkal célravezetőbb, mint belekényszeríteni olyasmibe, amit nem szeretne.
Parancsolás helyett taktikázás
A szakértő szerint erre jó példa a reggeli fogmosás, amit a gyerek gyakran elfelejt, vagy nem szívesen csinál. Egy kis szülői furfanggal azonban gyorsabban végrehajtja a feladatot, mint akkor, ha anya vagy apa őrt állna az ajtóban: - Mit kell még csinálnod, mielőtt elmegyünk itthonról?
- Vegyük csak végig: minden reggel eszünk, fogat mosunk, bepakoljuk a hátizsákot. Szerinted melyik maradt ki? - ha a csemete magától jön rá a megoldásra, nem érzi veszélyben a függetlenségét, és gyorsabban megcsinálja, amit a felnőttek szeretnének.
A tiltakozás természetes része a fejlődésnek
Jill Leibowitz, a Psychology Today pszichológusa hosszú és meghatározó folyamatként ír a tiltakozásról, melynek során a kicsi fokozatosan megtalálja a saját hangját, leválik szüleiről, és fokozatosan önállósul.

A dackorszak jelei már kétéves korban megmutatkoznak, és, ahogy cseperedik, úgy egyre több dologra nemet mond. Egyrészt azért, mert rájön, bizonyos módszerekkel képes hatni környezetére, másrészt így próbálja megtapasztalni az önállósodást. Erre gyakori példa, hogy a gyerek szándékosan olyan ruhát akar felvenni, amit a szülei utálnak.
Bár kívülről ez hisztinek tűnik, Leibowitz szerint a jelenség túlmutat ezen: ezáltal egyrészt fejlődik a kicsi bátorsága, hiszen tudja, hogy viselkedésével büntetést kockáztat, másrészt büszkébb lesz, ha sikeresen elért valamit. Nem utolsósorban, ettől függetlenebbnek érzi magát.
Szó se róla, olykor nehéz az élet egy akaratos gyerekkel, a fentiekből kiindulva mindenesetre senkinek sem kell gyengének vagy alkalmatlan szülőnek éreznie magát, ha időnként enged az akaratoskodásnak.
Ha valaki, az apák találékonyak: 8 kényelmi megoldás, ami néha kicsit erős
Az apák zöme kétségtelenül felcsaphatna feltalálónak, amit mi sem bizonyít jobban, mint az a rengeteg ötletes házi találmány, melyekkel el is büszkélkedtek az interneten. Persze, nem bonyolult szerkezetekről van szó, inkább nagyon pihent, nagyon furfangos, praktikus megoldásokról.
Képek: Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!

- érdekesség
- pszichológia
Nem fura, csak introvertált a gyerek: ezek a legfontosabb jellemzőik a pszichológus szerint

- érdekesség
- pszichológia