Milyen rejtett, öröklődő betegséged van?
Sajnos könnyen előfordulhat, hogy a szép szemeiden és a ragyogó mosolyodon kívül mást is örököltél a szüleidtől, nagyszüleidtől.
Ha időben észreveszed, és tudatosítod magadban a családban fellelhető betegségeket, akkor védekezni is könnyebben tudsz majd a rád leselkedő örökletes nyavalyák ellen.
Emlőrák - nemzedékről nemzedékre öröklődhet
A mellrák hazánk egyik leggyakoribb - tipikusan a hölgyek körében előforduló - betegsége. Az ok, amiért érdemes fokozottan figyelned, és a szűrővizsgálatokon rendszeresen részt venned, az, hogy az esetek körülbelül 5%-ában genetikai tényezők felelősek a rettegett kór kialakulásáért.
Ha a családban az oldalági rokonaid közül többen is szenvedtek a súlyos betegségtől, akkor az átlagosnál is intenzívebb odafigyelésre van szükség.
Az időnként nemzedékről nemzedékre öröklődő betegség - ha a családban már többször is előfordult - egyre fiatalabb korban jelenik meg. Ennek tükrében javasolt időben és rendszeresen részt venned a szűréseken. Emellett lehetőség van genetikai vizsgálatokra is, melyek segíthetnek kideríteni, hogy hordozol-e olyan tulajdonságot, melyekből valószínűsíthető a betegség kialakulása.
A genetikai vizsgálatról
A genetikai vizsgálatokhoz szájnyálka-mintavétel szükséges. Ebből a szakemberek meg tudják állapítani, hogy a DNS-edben található gének tartalmazzák-e a mutációt, mely nagy gyakorisággal fordul elő az emlőrákos nők körében. Természetesen a több tízezer gén közül nem vizsgálják meg mindet. Kizárólag azt az ötöt, melynél egy esetleges mutáció növelheti a rettegett betegség kialakulásának kockázatát.
Fontos tudnod, hogy a vizsgálat nem azt állapítja meg, hogy minden kétséget kizáróan emlőráktól vagy örökletes szívbetegségtől kell-e majd szenvedned. A vizsgálat csak a kockázat - és egyben a mutáció mértékét - határozza meg, amiből már világosan kiderül, hogy mennyire kell óvakodnod a további kockázati tényezőktől, és mire kell különösen figyelned egészséged megóvása érdekében.
Hogy pontosan hol végeznek hazánkban genetikai vizsgálatokat, megtudhatod, ha ide kattintasz! »
Ne feledd, a gyógyulás esélye megsokszorozódik, ha időben fény derül a problémára, ezért nem lehet eléggé hangsúlyozni a rendszeres vizsgálatokon való részvétel fontosságát. Figyeld a tested jelzéseit is, és ne feledkezz meg a rendszeres önvizsgálatról sem!
Tünetek
- Idegentest-érzés, kitapintható csomó a mellben.
- Befelé forduló mellbimbó.
- Az egyik oldali emlő megnagyobbodik, formája megváltozik.
Szívbetegségek - gyakori rizikófaktor
Ha a családodban előfordult valamilyen szív- és érrendszeri betegség, akkor sajnos nő a valószínűsége annak, hogy hasonló problémákkal kell számolnod. A stressz, a dohányzás, az egészségtelen életmód mellett az egyik leggyakoribb rizikófaktorként szokták említeni, ha a családban már volt példa arra, hogy a keringési rendszer megbetegedése okozta a szívbetegséget.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Életmódbeli változtatások
A gének mellett azonban úgy tűnik, hogy egyéb - nem feltétlenül örökletes - tényezők is hatással vannak az egészségedre. A túlzott sófogyasztás például egyértelműen rizikófaktornak tekinthető. A British Medical Journal című folyóiratban megjelent kutatási eredmények szerint a magas vérnyomással küzdő betegek esetében az infarktus kockázata 25%-kal csökkenthető pusztán azzal, ha 25-35%-kal mérséklik a sófogyasztásukat. Ha tehát a családodban már előfordult szívbetegség, érdemes jobban odafigyelned az életmódodra.
A hirtelen szívhalál - ahogy arról a híradásokban egyre gyakrabban értesülhetsz - akár fiatalkorban is bekövetkezhet. A tragédiát okozhatja valamilyen genetikai rendellenesség vagy szívizomgyulladás is. Sajnos a hirtelen szívhalál konkrét előjelek nélkül is lesújthat, de az mindenképpen nagy lépés a megelőzéshez vezető úton, ha időben kiderül, hogy hajlamos vagy a problémára. A szívbetegségek esetében is javasolt figyelned a saját vagy a közvetlen környezetedben élő emberek jelzéseire.
Tünetek
- Gyengeség.
- Mellkasi fájdalom.
- Állandó kimerültség.
Alkoholizmus - nehezebb nemet mondani
Az alkoholizmus kockázata nem kevesebb mint 50%-ban genetikailag meghatározott. Az iszákosságra való hajlam ezen kívül a környezettel hozható összefüggésbe. A friss kutatási eredményeken alapuló állításból következik, hogy, ha van vagy volt a családban olyan, aki képtelen volt megszabadulni a káros szenvedélytől, akkor érdemes óvatosan bánnod a szeszes italokkal.
Intő jel lehet, ha az italfogyasztással egybekötött összejöveteleken a többieknél jobban bírod az alkoholt. Egy tudományos vizsgálat rávilágított arra, hogy azoknak a családjában, akiknek a szervezete az átlagosnál gyorsabban bontja le az alkoholt, jellemzően voltak alkoholproblémával küzdő emberek. Ha te is ezt a szokatlan jelenséget tapasztalod magadon, akkor érdemes vigyáznod, hiszen így tulajdonképpen észrevétlenül válhatsz függővé.
Tünetek
- Menetrendszerűen jelentkező elvonási tünetek.
- Éjszakai rémálmok, izzadás, rossz közérzet.
- Az állapot tagadása.
Ha a családban akadt olyan, aki rendszeresen a pohár után nyúlt, és hajlamos vagy a szorongásra, akkor különösen óvakodj a gyakori italozástól, hiszen a stressz- és feszültségoldásnak ez a módja rövid idő alatt a függőség kialakulásához vezethet.
OLVASD EL EZT IS!

- légkondicionáló
- tünetek és betegségek
3 súlyos betegség, amit a légkondicionáló okoz

- pcos
- tünetek és betegségek
A hajhullás és a sikertelen fogyókúra valódi oka: PCOS

- gyógynövény
- tünetek és betegségek