A tüdőben, a májban, a vesében és az agyban is felhalmozódhat ez a veszélyes anyag: így kerül be a szervezetbe
Egy nagyon veszélyes, szinte mindenhol megtalálható anyag kapcsán készült részletes ismertető a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének jóvoltából.
A globális műanyag-felhasználás ma már jelentős környezeti problémává nőtte ki magát. A környezetszennyezés csökkentése korunk egyik legnagyobb kihívása, a műanyagszennyezés és annak hatása a kutatók, a média és a közvélemény figyelmét is felkeltette - jelent meg a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének friss közleményében. Egyes megállapítások szerint az évente termelt műanyag 90%-a műanyaghulladékként végzi, amely az óceánokba, hulladéktárolókba vagy közvetlenül a talajba kerül, és felhalmozódik.
A műanyaghulladékok eltérő fizikai és kémiai folyamatok során apró műanyagrészecskévé, azaz mikroműanyagokká bomlanak. A mikroműanyagok 5 mm-nél kisebb átmérőjű műanyag részecskék, míg az 1 nanométer és 1 mikrométer közötti műanyagrészecskéket nanoműanyagoknak nevezik, amelyeket iparilag is előállíthatnak, vagy a mikroműanyagok további lebomlása során jönnek létre. Manapság a legtöbb nemzetközi szakirodalom gyakran összevonja a két fogalmat, és az MDOSZ is ilyen formán utal rájuk. A mikroműanyagok képesek behatolni az állati és növényi sejtekbe és a szövetekbe - így a tápláléklánc részeként, az emberi szervezetbe is bejuthatnak, ahol felhalmozódhatnak, és biokémiai reakciókat okozhatnak, potenciálisan toxikus hatásokkal. Nagy kockázatot jelenthetnek az emberi egészségre, mivel méretük miatt könnyebben átjuthatnak a biológiai gátakon, például a vér-agy gáton vagy a placentán.
Mikroműanyagok hatása az emberi szervezetre
Mikroműanyagok szervezetbe jutása történhet a tüdőn, a bőrön és az emésztőrendszeren keresztül. A mikroműanyagok eredetük szerint két csoportba sorolandók, ezek alább kerülnek részletezésre.
Elsődleges mikroműanyagok: az elsődleges mikroműanyagok iparilag előállított műanyagrészecskék, amelyeket felhasználnak többek között a szépségiparban és a műanyagiparban, mikroszemcsék formájában arclemosókban, bőrradírokban, fogkrémekben, dezodorokban, szájfényekben is megtalálhatók, de ide tartoznak a műanyag-granulátumok és a műszálas ruhák szintetikus szálai is.
Másodlagos mikroműanyagok: a nagyobb méretű műanyagok lebomlása során keletkeznek, például a járművek gumiabroncsainak kopása során; műanyag ételtároló dobozok mikrohullámú sütőben történő melegítése vagy a konyhában használatos tálak mechanikai igénybevétele útján, emellett az eldobható evőeszközök, valamint a műanyag palackok olyan környezeti hatásokra, mint a napfény vagy a hőmérséklet-változás, lebomlanak, és mikroműanyaggá válnak.
Műanyagok besorolása fajta szerint
- PET (polietilén-tereftalát): ásványvizes vagy üdítőitalos palackok, ruházati anyagok. A BPA is számos tárgyban fellelhető, és nagyon veszélyes, erről többet itt olvashatsz.
- PE (polietilén): zacskók, csomagolóanyagok, egyéb fogyasztói termékek.
- PP (polipropilén): csomagolóanyagok, élelmiszer-tároló dobozok.
- PS (polisztirol): élelmiszerdobozok, egyszer használatos evőeszközök, szigetelőanyagok.
- PVC (polivinil-klorid): csövek, ablakkeretek, egyéb építőipari termékek.
- PA (poliamid vagy nylon): textíliák, szövetek.
Mikroműanyagok előfordulása a táplálkozás során
A műanyaghulladék lebomlása révén mikroműanyagok kerülnek a környezetbe, amely a szárazföldet és a vízi ökoszisztémát is érinti. A talajból a növényi és az állati eredetű élelmiszerekbe jutó mikroműanyagok veszélyeztethetik az élelmiszer-biztonságot, ezzel együtt az emberi egészséget.
A talajban lévő mikroműanyagok forrásai lehetnek a műtrágyákban található műanyagok, a mezőgazdaságban használt fóliák és öntözőberendezések, valamint a szilárd hulladékok, amelyek az évek alatt jelentős mennyiségben halmozódhatnak fel a talajban. A növények gyökerei képesek felvenni a talajban lévő mikroműanyagokat, amelyek a gyökérsejteken keresztül bejuthatnak a növények szöveteibe, ezzel a növény növekedését és egészségét befolyásolva, a hatásokat azonban nagymértékben befolyásolja a részecskeméret és a koncentráció.
A nyers gyümölcsök és zöldségek kisebb mikroműanyag-szennyezettséggel rendelkezhetnek, mint a nagy kereskedelmi egységekben megvásárolható, előre porciózott termények, ugyanis az élelmiszerek műanyag csomagolásából apró részecskék válhatnak le, amelyek az élelmiszerekbe kerülhetnek. Az előre csomagolt ételek, valamint a palackozott üdítőitalok és ásványvizek vásárlása során mindig gondolni kell a mikroműanyag-szennyezettségre a csomagolóanyagból kioldódó apró részecskék miatt.
A haszonállatok szervezetébe is kerülhetnek mikroműanyagok a szennyezett takarmány vagy a víz elfogyasztása során. Ezek a műanyagok bejuthatnak az állatok emésztőrendszerébe és szöveteibe.
A növényekben felhalmozódott mikroműanyagok a táplálékláncba kerülhetnek, amikor az emberek vagy állatok elfogyasztják ezeket a növényeket. A vízi ökoszisztémába kerülő mikroműanyagok több lépcsőben juthatnak el az emberi szervezetbe, több átviteli úton. A tengeri állatok szervezetébe bekerülve, majd a tengeri élelmiszereket (halak, rákok, kagyló) elfogyasztva közvetlenül, de a norilapok, tengerimoszat-alapú étrend-kiegészítők szintén tartalmazhatnak mikroműanyagokat.
Több kutatási eredmény bizonyította, hogy különböző élelmiszerekben és italokban kimutathatók mikroműanyagok, egyes élelmiszertípusok azonban magasabb arányban tartalmaznak mikroműanyagokat, alább olvashatók a példák.
Ivóvíz, palackozott ásványvíz, egyéb italok: a csapvízben is detektálhatók ezek az apró részecskék, amelyek leginkább a vizek szennyeződéséből, valamint a vízvezetékekből származhatnak. A csapvízzel tisztított ételek fogyasztása során mindig gondolni kell a mikroműanyagok jelenlétére, ezért otthoni felhasználásra javasolt a vízszűrő használata. Az ásványvizeket tekintve, a palack típusától függően eltérő mennyiségben tartalmazhatnak különböző mikroműanyagokat. A kereskedelmi forgalomban megtalálható valamennyi ital, mint például a gyümölcslevek, szénsavas és szénvasmentes üdítőitalok, a szörpök, a sportitalok és az energiaitalok is szintén tartalmazhatnak mikroműanyagot, nemcsak az előállítás során felhasznált víz mikroműanyag-tartalma miatt, hanem a műanyag csomagolásból adódóan is potenciális plasztik veszélyforrások lehetnek.
Tea: világszerte a leggyakrabban használt főzet, a könnyű felhasználhatóság miatt általában teászacskókban árulják, legtöbbször egyenként csomagolva. A csomagolóanyagból felszabaduló szennyező anyagok bekerülhetnek a teába, a főzet elfogyasztása során pedig nemcsak a tea jótékony hatóanyaga, hanem a mikrorészecskék is az emberi szervezetbe juthatnak.
Tej és tejtermékek: hazánkban nagy népszerűségnek örvend a fogyasztók körében a tej és a különböző tejtermékek is. 2020-as adatok alapján az egy főre jutó tejfogyasztás éves átlaga 56,7 liter volt. Mivel a kis- és nagykereskedésekben megvásárolható tejek rendszerint műanyag palackban kerülnek forgalmazásra, de műanyag poharakban árusítják a joghurtokat, kefireket, tejfölöket, a különböző kiszerelésben kapható sajtokat, túrót, mindezek műanyag csomagolóanyagaiból kioldódó plasztikok bekerülhetnek az élelmiszerekbe.
Sör: a Központi Statisztikai Hivatal felmérései alapján 2019-ben a 15 évnél idősebb magyarok átlagos heti sörfogyasztása 2,6 liter volt. Ebből az adatból kiindulva Magyarországon az egyik legnépszerűbb alkoholos italnak számít a sör a felnőtt lakosság körében, amelynek mikroműanyag-szennyezettségéről egyre több tanulmány számol be. Főleg azok a termékek tartalmazhatnak nagyobb arányban mikroműanyagokat, amelyek előállításánál felszíni vizeket (folyók, tavak, tengerek) használtak, ugyanis ezek a vizek közvetlen kapcsolatban állhatnak az olyan emberi tevékenységekkel, mint az ipari kibocsátások, városi szennyvíz, ezért jobban ki vannak téve a mikroműanyag-szennyezésnek, mint a mélységi vizek (talajvizek, óceáni rétegek).
Halak: az elmúlt évtizedben számos kutatási eredmény igazolta, hogy a part menti területeken vagy a vízfelszín közelében élő halak nagyobb valószínűséggel tartalmazhatnak mikroműanyagot, ugyanis ezeken a területeken gyakran ipari létesítmények, kikötők találhatók, amelyek nagyobb mennyiségű szennyező anyagokat juttatnak a vizekbe. A legnagyobb mennyiségben a makrélában, a tőkehalban és a szardíniában találtak polimereket, azonban fontos megjegyezni, hogy a konzervhalak is tartalmaznak műanyagrészecskéket változatos arányban.
Tenger gyümölcsei: a mediterrán területeken nagy népszerűségnek örvendő tengeri élőlények, mint a rákok, kagylók vagy az osztrigák, a halakhoz hasonlóan szintén különösen nagy mennyiségű mikroműanyaggal szennyeződhetnek. Nemcsak a vízi ökoszisztéma szennyezettsége miatt juthatnak be az élőlények szervezetébe ezek az anyagok, hanem a kereskedelmi egységekben megtalálható, előrecsomagolt termékek vásárlása során is gondoljunk a csomagolóanyagból kioldódó szennyező anyagokra, amelyek interakcióba léphetnek a termékkel.
Tengeri só: az étkezési sót leggyakrabban tengervíz desztillációjával állítják elő, így további tisztítási lépések nélkül nehéz elkerülni a mikroműanyagokat a végtermékekben. A tengeri só a mikroműanyagok vektorának tekinthető az emberi szervezetben. Egy olasz munkacsoport kutatásának eredménye alapján a vizsgált tengeri sókban kilogrammonként 1653 ± 29 mikroműanyagot detektáltak, amelyre leggyakrabban a 0 és 500 µm közötti szemcseméret volt jellemző. A leggyakoribb polimereként a polipropilént, poliamidot és polietilént azonosították. Az olasz só jelentős külföldi exporttal rendelkezik, ezért az eredmények globális jelentőséggel bírhatnak.
Méz és cukor: az egyes italok vagy ételek ízesítésére szolgáló mézben és cukorban is kimutatták, hogy jelen lehetnek mikroműanyagok, melyek a méhekkel kapcsolatba kerülő környezeti szennyeződések útján, illetve a feldolgozás és csomagolás során kerülhetnek bele a mézbe. A cukrok szennyezettsége nem tér el nagyban a só mikroműanyag-szennyezettségének mértékétől. A szennyeződés legnagyobb mértékben a feldolgozás során, valamint a csomagolóanyagból kioldódó részecskék miatt kerülhet a termékbe.
Zöldségek és gyümölcsök: kevés kutatási eredmény szól a zöldségek és gyümölcsök szennyezettségéről, egyes tanulmányok azonban jelezték, hogy a műanyagrészecskék a talajból, valamint az öntözés során is bejuthatnak a növényekbe. A zöldségek és gyümölcsök szállítása és csomagolása során is kerülhetnek mikroműanyagok a terményekre. A műanyag csomagolóanyagokból kiszabaduló részecskék érintkezhetnek az élelmiszerekkel. Becslések szerint a zöldségek és gyümölcsök közel 37%-át műanyag csomagolásban értékesítik.
Az élelmiszerpiacon számos további termék tartalmazhat mikroműanyagot a műanyag csomagolás miatt, így tehát a szeletelt húsok és halak; salátamixek; margarinok és vajak; édes és sós nassolnivalók; dzsemek; szószok és ételízesítők; reggelizőpelyhek; csomagolt kenyerek és pékáruk, valamint minden olyan további élelmiszer vásárlása során is gondolni kell mikroműanyag-szennyezésre, amely műanyag csomagolóanyagban kerül kereskedelmi forgalomba. Érdemes figyelembe venni azt is, hogy ezen csomagolóanyagok további felhasználása korlátozott, ami nagy mennyiségű hulladéktermelést eredményezhet!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mikroműanyagok a konyhában
Mikroműanyagok nemcsak az élelmiszeripari feldolgozás és csomagolás során kerülhetnek az ételekbe és italokba, a háztartásban megtalálható csaknem valamennyi, napi rendszerességgel használt tárgy révén is az ételbe juthatnak ezek az anyagok. Az olyan műanyag konyhai eszközök, mint a spatulák, kanalak, tálak vagy a műanyag vágódeszka használata során apró műanyagrészecskék válhatnak le, kifejezetten akkor, ha az eszközök sérültek vagy kopottak.
A mikrohullámú sütőben történő melegítés fokozza a műanyag-molekulák energiáját. A magas hőmérséklet megváltoztatja a műanyag szerkezetét, a molekulák széteshetnek, és mikroműanyagok szabadulhatnak fel, amelyek bekerülhetnek az ételbe, éppen ezért az ételeket mindig üveg vagy porcelán tárolóedényekben érdemes melegíteni, de nagyobb mennyiségű étel melegítése esetén a tűzhelyen a kerámia- és a rozsdamentesacél fazék vagy lábas használata is biztonságos alternatíva lehet! A műanyagból készült konyhai gépek, például turmixok, aprítók vagy műanyag alkatrészeket tartalmazó eszközök használata a mikroműanyagok ételekbe kerülését eredményezheti. A tízórai vagy uzsonna csomagolásánál felhasznált tasakok, frissen tartó fóliák is tartalmazhatnak mikroműanyagokat, amelyek bekerülhetnek az élelmiszerekbe.
A mikroműanyagok bekerülése az emberi szervezetbe
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a mikroműanyagok átjuthatnak a bélgáton, a nyirok- és szisztémás keringésbe kerülve felhalmozódhatnak olyan szövetekben, mint a tüdő, a máj, a vese és az agy. A vegyes mikroműanyag-expozíciónak az anyagcserén keresztül a szöveti működésre gyakorolt hatása még nagyrészt nem vizsgált. Kutatások kimutatták, hogy a mikroműanyagok a tápcsatornán keresztül kiürülnek a szervezetből. Az emberi székletmintában leggyakrabban előforduló mikroműanyag-típus a polipropilén (PP) és a polietilén-tereftalát (PET), amiket legnagyobb mennyiségben a műanyag csomagolások és palackok tartalmaznak - ha érdekel, mennyi mikroműanyag lehet egy palackos ásványvízben, kattints ide. Ez a felfedezés aggodalomra ad okot, mivel a mikroplasztikok potenciálisan egészségkárosító hatásúak lehetnek, bár jelenleg még kevés információ áll rendelkezésre arról, hogy pontosan milyen hatással vannak az emberi szervezetre, ugyanis a legtöbb tanulmány állatokon végzett kísérletekkel próbálja modellezni a mikroműanyagok kockázatait az egészségre vonatkozóan.
Milyen elváltozásokat okozhatnak a mikroműanyagok a szervezetben?
Vizsgálatok kimutatták, hogy a 0,1-10 μm méretű műanyagok képesek áthatolni a biológiai membránokon, a vér-agy gáton, sőt még a placentán is, ami növeli a másodlagos szövetekben, például a májban, vesében és az agyban való felhalmozódás lehetőségét. Ezek az apró részecskék mechanikusan károsíthatják a sejtek membránját, ami sejthalálhoz vezethet, valamint jelenlétük fokozza az oxidatív stresszt, ami károsíthatja a DNS-t, hosszú távon növelheti egyes daganatok kialakulásának kockázatát. A mikroműanyagok bejuthatnak a véráramba, ennek következtében szisztémás gyulladást okozhatnak, ami számos krónikus betegség, például szív- és érrendszeri betegségek előidézője lehet, növekedhet a trombózis és a hemolízis veszélye.
A táplálékkal bejutott mikroműanyagok az emésztőrendszerben felhalmozódhatnak, és a tápanyagok felszívódását gátolhatják, amelynek eredményeként emésztési zavarok és tápanyaghiány alakulhat ki. Az emésztőrendszer nyálkahártyáját irritáló anyagként növelhetik a gyulladásos bélbetegségek (Crohn-betegség, colitis ulcerosa) kialakulásának rizikóját. Egy kínai kutatócsoport megvizsgálta a humán széklet mikroműanyag-szennyezettségét. Vizsgálatuk eredményei alapján, a gyulladásos bélbetegségben szenvedők széklete nagyobb mennyiségű mikroműanyagot tartalmazott, mint az egészséges emberek székletmintája. A mikroműanyagok hosszú távon nemcsak a bélgyulladás kialakulásáért, hanem a betegség súlyosbodásáért is felelősek lehetnek. A mikroműanyagok a bélmikrobióta összetételét és állapotát is megváltoztathatják, károsodhatnak egyes enzimek, aminek következtében nemcsak emésztési problémák alakulhatnak ki, hanem hosszú távon elősegítheti a krónikus immunrendszeri rendellenességek megjelenését is. A szervezetbe bejutott mikroszemcsék további toxikus folyamatokat indíthatnak el, ugyanis felhalmozódhatnak a májban, ahol megváltozhatnak az olyan fontos anyagcsereutak, mint a szénhidrát-, lipid- vagy a fehérjemetabolizmus, de a májszövetet károsítva májgyulladást is indukálhatnak.
A különböző műanyagok használatának veszélye azért is jelentős, mert a felszínükről olyan vegyi anyagok oldódhatnak ki, mint a BPA, ftalátok és alkilfenol, amelyek a szervezetbe jutva hormonális egyensúlyzavart okozhatnak. A hormonális elváltozások befolyásolhatják a reproduktív egészséget - nemzőképtelenséget okozva; valamint további anyagcsere-rendellenességeket (például inzulinrezisztencia, metabolikus szindróma, 2-es típusú diabétesz, pajzsmirigybetegség) is okozhatnak. Ugyanakkor a mikroműanyagok placentán történő átjutása növeli a fejlődési rendellenességek (például fejlődésbeli késések, növekedési zavar) kialakulásának kockázatát a magzatnál.
Világszerte körülbelül 384 millió ember szenved krónikus obstruktív tüdőbetegségben (COPD). Az Egészségügyi Világszervezet szerint a COPD a harmadik vezető halálozási ok világszerte. A légszennyezés a tüdőbetegségek egyik fő kockázati tényezője. A mikroműanyagok mindenütt jelen lévő környezeti szennyező anyagok mind a beltéri, mind a kültéri levegőben. A mikroműanyagokat emberi tüdőszövetben és köpetben is kimutatták. Belélegzése krónikus légúti betegségeket és asztmát okozhat. A mikroszkopikus részecskék a tüdőben lerakódva gyulladásos reakciókat válthatnak ki.
A mikroműanyagok potenciális egészségügyi hatásai komoly aggodalmat keltenek, de még sok további kutatás szükséges a pontos mechanizmusok és hosszú távú hatások teljes megértéséhez. A jelenlegi ismeretek alapján azonban világos, hogy a mikroműanyagok számos módon károsíthatják az emberi szervezetet, beleértve a gyulladások, sejtkárosodás, hormonális zavarok és légzőszervi problémák előidézését.
Már műanyag okozta betegség, a plasztikózis is felütötte a fejét - erről bővebben korábban írtunk.
Mit lehet tenni a kockázatok csökkentése érdekében?
A műanyaghasználat csökkentése: kerüld az olyan egyszer használatos műanyagok alkalmazását, mint a szívószál, eldobható evőeszközök és tányérok, műanyag poharak. Használj üveg-, fém- vagy faeszközöket! A zöldségeket és gyümölcsöket hálós bevásárló zsákban vidd haza a boltból vagy a piacról! Vásárlás előtt gondoskodj arról, hogy legyen nálad vászontáska, így elkerülhető a bevásárlózacskók felhalmozása.
Az újrahasznosítás támogatása: vegyél részt az újrahasznosítási programokban, és támogasd azokat a kezdeményezéseket, amelyek célja a műanyagszennyezés csökkentése.
Figyelj az élelmiszerforrásokra: vásárolj helyi, organikus termékeket, és kerüld az egyesével csomagolt áruk fogyasztását. A legtöbb nagyvárosban már elérhetőek a csomagolásmentes boltok, ahol az általad vitt vászontáskában vagy üvegedényben viheted haza a választott termékeket. Ezek az úgynevezett zero waste kereskedések Budapesten kívül Pécsen, Szegeden, Debrecenben, Sopronban is megtalálhatók.
Ez történik, ha napon felejted a PET-palackot - Aggasztó eredményre jutott a kutatás
Ne hagyd a strandon a vizespalackod.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
- mikroműanyag
- hatás
- műanyagszennyezés
- egészség
- környezetszennyezés
- krónikus betegség
- következmény
- újrahasznosítás
- szövődmény
- tudatos vásárlás
- Életmód