„Úgy éreztem, valami eltört bennem” – A magyar élsportoló élete egyik legnehezebb időszakáról vallott

Mentális problémák bárkit érinthetnek. Ha az ember túl sokáig görgeti a közösségi oldalakat, előbb-utóbb nyomasztó érzés lesz úrrá rajta: mindenki szebb helyeken nyaral, izgalmasabb hobbit űz, a gyerekei nem ölik egymást, a családja boldogabb. De a közösségi médián túl a mentális egészségünket nem támogatja az általános teljesítménykényszer, a szomszédban dúló háború, a klímaválság, valamint az aktuális gazdasági helyzet sem. És nem csupán a hétköznapi embereket érinti a szorongás, a mentális nehézségek. A rivaldafényben élő sportolókat, színészeket, énekeseket sem kerülik el.

Szerencsére napjainkban már vannak, akik nyíltan vállalják, hogy a látszat ellenére az ő életükben sem süt mindig a nap. Híres emberek, akik beszélnek a problémájukról, példát mutatnak azzal kapcsolatban, hogy érdemes foglalkozni lelki gondjainkkal, szükség esetén pedig szakmai segítséget kérni.

Mentális egészségünk rombolói

Hogy a Facebookról, Instagramról, TikTokról a valóság filterezett, csodásan beállított, remekül megkomponált verziói ömlenek ránk, arra sokan enyhe szorongással reagálnak. De a ma emberét nemcsak a közösségi média csillogása, hanem a világ bármely pontjáról perceken belül ideérő negatív hírek, információk is feszültséggel töltik el. A világban dúló háborús eseményekről, terrorizmusról, bűnözésről, természeti katasztrófákról – árvizekről, erdőtüzekről – jóval, hamarabb értesülhetünk, mint néhány évtizeddel korábban.

Az Amerikai Pszichológiai Társaság (American Psychological Association) 2019-ben megjelent beszámolója szerint ez különösen a Z-generáció (1996 és 2010 közt születettek) tagjait viseli meg: több mint 50%-uk jelentős stresszforrásnak érzi életében a negatív hírek özönét.

A Covid-19 világjárvány pedig megmutatta, hogy mennyire nem biztos a jövőnk, de még a holnapunk sem. Ezt a nyomasztó érzést, mint egy fájó kollektív puttonyt azóta is cipeljük magunkkal. Mindehhez jön még a szomszédos országban dúló háború, az infláció, a klímaválság, az egészségügyi rendszer pusztulása, az ellátáshoz való hozzáférés nehezítettsége. És a mentális egészségünket romboló tényezők sorát még lehetne folytatni.

Természetesen mindenki életében adódnak olyan normatív vagy váratlan krízisek is, mint karrierváltás, válás, hozzátartozó halála. Sportolók esetében pedig nem ritka, hogy a megfeszített munkát követően egy-egy versenyzési periódus végén éreznek ürességet, céltalanságot, kiégést, akár depressziót.

Magyar sportolók életük mentálisan nehéz szakaszáról

Ha nem beszélünk – legalább a hozzánk közel állókkal – ezekről a mentálisan szorongató problémákról, a feloldásuk is nehezebbé válik. A szorongásból, kiégésből depresszió válhat. A következőkben két élsportoló, Oczella Eszter, IFBB Pro Bikini fitneszversenyző, és Kiss Jenő IFBB, 2x Mr. Univerzum-győztes, a BioTechUSA márkanagykövetei mesélnek életük egy-egy mentálisan nehéz szakaszáról, melyen mára sikerrel túljutottak.

Kiss Jenő életének már évtizedek óta része a testépítés, melyet csaknem 20 éven át versenyszerűen is űzött. Ő Magyarország első, s azóta is egyetlen IFBB Mr. Univerzum abszolút győztese, akit a mai napig a sport segít abban, hogy legyőzze a démonait.

– Idén már 39 éve, hogy a testépítés az életem része. Ezen idő alatt két versenyzési periódusom volt: az első 1989-től 1999-ig, a második 2013-tól 2020-ig. 39 év tapasztalásával elmondhatom, hogy a sportolás és az élet nagyon hasonló: mindkettőben vannak örömök, bánatok, csalódások, sikerek, sírás és nevetés. Többször is megtapasztaltam már azon érzéseket, amikor a „nincs kedvem semmihez”, vagyis a kiégés állapota uralja az elmém. Ilyenkor hiába nincs kedvem még edzeni sem, akkor is elmegyek a terembe, és belevágok abba a csatába, amit legfőképp önmagammal kell megvívnom. Amikor pedig az edzéssel végzek, jön a megérdemelt győztes érzés! Győztem magam felett, győztem a démonaim felett, győztem a gyengeségem felett! Ez az érzés megfizethetetlen. Ezért megyek le edzeni minden egyes olyan napon, amikor az „önsajnálat” hangulata uralkodik el rajtam.

Kiss Jenő élete egyik nehéz periódusa 1999-ben jött el. Újra kellett értelmeznie önmagát az aktív versenyzési időszak befejezését követően. Ekkor megtapasztalta a depressziót és a pánikot, ám végül ebben az időszakban is a sportból nyert energiát.

– Amikor 1999-ben befejeztem a versenyzést, jött egy nagyon kemény időszakom. Ugyan az edzéseimet ekkor sem hanyagoltam el, de a megszokott cél, ami addig mindig szem előtt volt, elveszett.  Hirtelen valami olyan dolog tűnt el az életemből, ami eddig előrevitt. Amiért küzdeni kellett. Edzeni, diétázni, sok-sok egyéb dologról lemondani egy cél érdekében. Ugyan az életemben jöttek egyéb megoldandó feladatok, ám azok teljesen másfajta küzdelmet, energiát igényeltek. Így meg kellett tanulnom a sportban szerzett akaratot, alázatot, hitet, kitartást átváltani, átalakítani az életben adódó célok eléréséhez. Amíg ez nem ment, addig megtapasztaltam a pánikot, a depressziót, a rettegés érzését. Idegen terepre vitt a sors, s nem tudtam, mit kezdjek vele. Végül elegem lett önmagamból, a gyengeségből, és elkezdtem alkalmazni azt, amit a sportban is megtapasztaltam: ez a küzdés, a harc önmagammal. Mikor ez megtörtént, végre jöttek a győzelmek és a megoldások is. Úgy gondolom, a sport gyógyítója lehet mindennek, ha megtanuljuk jól használni.

Oczella Eszter életének 24 éve része a sport, ám a tavalyi évben nem versenyzett. Instagram-oldalán is írt róla, hogy a 2023-as „olimpia után egy pár viszonylag sötét hónap következett.”

Erről az időszakról, a vészjelző tünetekről így vallott bővebben: 

– Alapvetően egy nagyon erős, független nő voltam világéletemben. Sosem éreztem azt korábban, hogy nekem valaha is lesz vagy lehet ilyen jellegű problémám, ezért mondhatni hidegzuhanyként ért, hogy életem egyik legsikeresebb időszaka után szinte közvetlenül valami „eltört bennem”. Úgy éreztem, beteg vagyok, folyton émelyegtem, fájt a hasam, szúrt a mellkasom, szédültem. Minden lehetséges oldalról kivizsgáltattam magamat, ami egyfelől megnyugtatott, hiszen bebizonyosodott, hogy nincs szervi problémám, másfelől pedig ráébresztett arra, hogy a problémát a fejemben kell keresni és orvosolni is. Ekkor úgy döntöttem, adok magamnak egy kis időt, és megpróbálom magamban és a családom, a szeretteim és a barátaim segítségével megoldani ezt a problémát. Viszont meg is ígértem magamnak, hogyha bizonyos időn belül ez nem sikerül, akkor segítséget kérek. Végül szerencsére néhány hónap alatt túllendültem ezen az időszakon, viszont azóta nem győzöm felhívni mindenki figyelmét, aki hasonló gondokkal küszködik, hogy lehet és kell is segítséget kérni.

Akár sportoló valaki, akár nem, biztos, hogy a mozgás rengeteget segít a mentális egészség megőrzésében. Emellett pedig rendkívül fontos a család, a barátok által nyújtott támogató közeg, melyben könnyebb megtalálni azokat a megoldásokat, melyek előbbre vihetnek, segíthetnek túllendülni az élet egy-egy nehéz, lelkileg megterhelő periódusán. Ha pedig mindez nem segít, elengedhetetlen, hogy önmagunk – és a hozzánk közel állók érdekében – merjük szakember (akár mentálhigiénikus, akár pszichológus, pszichiáter) segítségét kérni.

(Borítókép: Getty Images Hungary)

• mentális egészség
• mentális probléma
• hírességek
• sportoló
• mentális egészség akta
• Életmód