Végleg leállhatnak a vesék, ha nem kezelik ezt a betegséget: milliók halnak meg évente a szövődményeiben
Ezek a legfontosabb dolgok, amiket mindenkinek érdemes tudni a krónikus vesebetegségről.
A krónikus vesebetegség mára már népbetegségnek számít, amely a világ lakosságának mintegy 10%-át, azaz több mint 800 millió embert érint. Noha az idősek és a nők között gyakrabban fordul elő, legnagyobb kockázatnak a cukorbetegek és a magas vérnyomásban szenvedők vannak kitéve, az előbbiek közül minden harmadiknak, az utóbbiak esetében pedig minden ötödiknek van valamilyen vesebetegsége. Évente milliók halnak meg a betegség okozta szövődményekben: az előrejelzések szerint 2040-re a krónikus veseelégtelenség lesz az 5. leggyakoribb halálozási ok világszerte.
A krónikus vesebetegség
A legtöbb ember tisztában van vele, hogy a veséink legfontosabb feladata a felhalmozódott salakanyagok és a felesleges folyadék kiválasztása, amelyek a vizelettel együtt távoznak a szervezetből, a megtisztított vér pedig visszajut a keringésbe. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a vesék által termelt hormonok számos egyéb funkciót is ellátnak, például segítenek a vérnyomás szabályzásában, a vörösvértest-termelésben, illetve támogatják a kalcium-anyagcserét, amely fontos szerepet tölt be a csontok egészségében.
A veseelégtelenség vagy vesebetegség akkor alakul ki, amikor a vesék már nem tudják megfelelően ellátni ezen feladataikat, ezért működésük beszűkül. Ez a funkciócsökkenés azonban különböző mértékű és változó ütemű lehet, ami nagyban meghatározza a betegség kimenetelét és hatását az érintett mindennapi életére.
Az alábbiakban azok a legfontosabb tudnivalók olvashatóak, amelyek segítenek a kór korai felismerésében és a kezelés mielőbbi megkezdésében, hogy a beteg minél jobb életminőségben, minél tovább együtt tudjon élni a betegséggel - a kórkép bőrtüneteiről korábban írtunk.
A korai krónikus vesebetegségnek nincsenek jelei vagy tünetei
Sajnos a korai krónikus vesebetegség legtöbbször tünetmentes egészen a későbbi stádiumokig, illetve komolyabb szövődményekig, így ha az alábbi tüneteket tapasztalja valaki, érdemes mielőbb orvoshoz fordulni: viszkető, száraz bőr, étvágytalanság, hányinger, indokolatlan fogyás, fáradtság, illetve a vizelet mennyiségének eltérése a megszokottól.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A későbbi szakaszokban a tünetek között jelentkezik még a folyadék-visszatartás következtében kialakuló ödéma a lábban és lábszáron, a légszomj, az izomgörcsök, az alvási problémák, illetve a kellemetlen szájszag.
A krónikus vesebetegség általában nem múlik el
A gyorsan, akár néhány óra vagy nap alatt kialakuló vesebetegséget akut vesebetegségnek nevezzük. Ilyenkor, ha azonnal megkezdődik a kórházi kezelés, és nincs más súlyos egészségügyi probléma, a veseműködés akár teljesen helyreállítható.
Ha azonban a veseműködés visszafordíthatatlanul károsodik, krónikus vesebetegségről van szó. Ebben az esetben a megfelelő kezeléssel a betegség romlása lassítható és a tünetek enyhíthetőek. Vesebetegeknek ezek az ételek ajánlottak, kattints ide!
A vesebetegség kezelhető
A kezelés kialakítása a betegség stádiumától függ, a főbb terápiás eljárások a következők:
- Életmódbeli változtatások - az egészség megőrzése érdekében többek között az alkohol és cigaretta elhagyása, a sófogyasztás visszaszorítása, az egészséges étkezés, a túlsúly leadása, a rendszeres mozgás és a nem vényköteles gyógyszerek túlzott fogyasztásának kerülése ajánlott.
- Gyógyszer - a krónikus vesebetegségre már elérhetőek gyógyszeres terápiák, és az ajánlások is azt javasolják, hogy érdemes olyan kezelést választani, mely bizonyítékokon alapul a vesebetegség progressziójának késleltetésében. Továbbá érdemes kezelni a magas vérnyomást, a diabéteszt vagy a magas koleszterinszintet is, mely a krónikus vesebetegség kiváltásának okai között szerepel, mivel segíthet a tünetek enyhítésében és a betegség előrehaladásának lassításában.
- Dialízis - művese vagy vesepótló kezelés, amellyel megtisztítják a vért a felhalmozódott méreganyagoktól, erre előrehaladott krónikus vesebetegség esetén van szükség.
- Veseátültetés - szintén erre előrehaladott stádiumban alkalmazzák.
A vesebetegség szűrése vér- és vizeletvizsgálattal történik
A rendszeres szűrővizsgálatnak kiemelt szerepe van, különösen a magas kockázatú csoportokban, például cukorbetegeknél vagy magas vérnyomásban szenvedőknél.
A krónikus vesebetegség korai felismerése meghatározó a betegség hosszú távú kimenetele szempontjából, a diagnózis felállításához elegendő lehet egy egyszerű vérvétel, valamint egy vizeletvizsgálat. Ezeket a háziorvosnál elérhető nagylaborvizsgálat keretében lehet kérni, és mindenki számára javasolt évente megismételni.
A kezeletlen vesebetegség következtében a vesék végleg leállhatnak
Ha nem kezelik, a krónikus vesebetegség súlyos egészségügyi problémákhoz, például szívbetegségekhez és stroke-hoz vezethet. Amennyiben a vesék teljesen leállnak, a szervezetben felhalmozódik a víz és a salakanyag, és urémia alakul ki, ami akár halálos is lehet, ha a beteg nem kap azonnal dialízist, vagy nem történik veseátültetés.
8 szuperegészséges méregtelenítő ital, ami segít fogyni: nagyon hasznosak a veséknek is
Ezek az italok támogatják a vesék működését, és segítenek fogyni is.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- egészséges életmód
- vese