Ez történik a szervezeteddel, ha nem gyújtasz rá egy napig: bizonyos értékek már egy órán belül változnak
A dohányzás káros hatásai nem múlnak el pillanatok alatt, ám a szervezet működésében már korán változások tapasztalhatók.
Alig van olyan kórkép, amit ne lehetne összefüggésbe hozni a dohányzással. A káros szenvedély a daganatos, légzőrendszeri, illetve a szív- és érrendszeri betegségek legfontosabb rizikótényezői között szerepel.
Ráadásul nem csak az aktív cigarettázókra nézve veszélyes, a dohányfüstnek, a dohányzás égéstermékeinek kitett személyekre is hatással van. A cigarettáról való leszokás számos betegség kialakulásának esélyét csökkenti, a szervezet működése pedig fokozatosan visszaáll a normális kerékvágásba. Hosszú évek füstölése természetesen nem tűnik el rögtön nyomtalanul, de bizonyos változások már a cigaretta letételét követően megindulnak.
Megéri letenni
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint a dohányzás évente több mint 8 millió ember halálát okozza, ebből körülbelül 1,2 millióra tehető a passzív dohányosok száma. A WHO kijelenti, hogy a dohányzás összes formája káros, még akkor is, ha azt a használó nem is gondolná, például a vízipipa esetében.
A passzív dohányzásnak sincs egy még biztonságosnak nevezhető szintje, ennek fényében különösen megrázó adat, hogy a gyermekek majdnem fele szív be dohányfüsttel szennyezett levegőt a nyilvános helyeken, és évente körülbelül 65 ezer hal meg közülük passzív dohányzásnak tulajdonítható betegségekben.
A dohányzásról való leszokáshoz nem kis elhatározásra és kitartásra van szükség, ám a jutalom nem marad el: évekkel nőhet az élettartam annak függvényében, hogy milyen korán határozza el magát az illető. Az egy háztartásban élő gyermekeknél pedig kisebb valószínűséggel alakul ki légzőrendszeri megbetegedés, például asztma. Milyen változások zajlanak a szervezetben, miután valaki leteszi a cigarettát?
Ilyen változások következhetnek be
A dohányzás egészségkárosító hatásaira gondolva általában a tüdőt érintő elváltozások kerülnek előtérbe, azonban a szívre és az érrendszerre nézve is számos negatívummal jár. Megemeli a pulzust, növeli a vérnyomást, szűkíti az ereket, és szívritmuszavart okozhat. A vizsgálódások szerint már 20 perccel az elszívott cigaretta után csökkennek a pulzus- és a vérnyomásértékek.
A dohányzás során számos mérgező anyag jut be a szervezetbe, a függőséget okozó nikotin mellett számottevő a szén-monoxid is. A szén-monoxid a vörösvérsejtekben lévő hemoglobinhoz kapcsolódva oxigénhiányos állapotot hoz létre, ami hosszú távon fáradékonysághoz, alvászavarokhoz és koncentrációs problémákhoz vezethet. Tizenkét, cigaretta nélkül eltöltött óra után a vér szén-monoxid-szintje normalizálódik.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Két-három nap elteltével javul az ízérzékelés és a szaglás, a nikotin kiürül a szervezetből. A nikotin kiürülése miatt elvonási tünetek jelentkezhetnek, ingerlékenységet, hangulatingadozásokat, fejfájást és étvágynövekedést tapasztalhatnak meg az érintettek. Nem érdemes azonban feladni, mert már napokon belül könnyebbé válik a légzés, 2-12 héten belül javul a keringés és a tüdőfunkció.
Az első egy évben csillapodik a köhögés, a krákogás és a légszomj, a szívkoszorúér-betegség veszélye a korábbi felére csökken. Az illető energikusabbnak, fittebbnek érezheti magát, jobban bírhatja a terhelést.
Amennyiben valaki évekig kitart az elhatározása mellett, jelentősen mérsékli a stroke és a különböző daganatos megbetegedések, köztük a tüdőrák kialakulásának kockázatát is, ami tíz év elteltével a felére csökken. A leszokó évekkel növeli meg a várható élettartamát. Ötvenévesen ez például körülbelül plusz hat évet jelent azokhoz képest, akik nem hagyják abba a dohányzást.
A dohányzásról való leszokás tagadhatatlanul kihívásokkal jár, ám minden füstmentes nap rendkívül sokat számít az egészség megőrzése szempontjából, ráadásul a környezetben élők is profitálhatnak belőle.
Impotens Ádám és tüdőrákos Vénusz: teljesen új cigis dobozokkal állt elő a grafikus
A cigarettás dobozokon szereplő, elrettentő fotók valószínűleg sokakban mély nyomot hagynak. Eisen Bernardo Fülöp-szigeteki grafikus dizájner még ezen a cseppet sem fennkölt felületen is meg tudta látni a művészetet.
Impotens Ádám és tüdőrákos Vénusz: teljesen új cigis dobozokkal állt elő a grafikus
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Imgaes Hungary.)