Ez a vitamin páncélként védi az ereket: az agyi érkatasztrófa és a szívhalál is megelőzhető vele
Kiderült, hogy egy bizonyos vitamin pótlásával jelentősen csökkenthető egy súlyos szív-érrendszeri zavar kialakulása.
A pitvarfibrilláció az egyik leggyakoribb szívritmuszavar, aminek kockázata a korral egyre nő, és szoros kapcsolatban áll az agyi érkatasztrófa és a szívleállás kialakulásával.
A D-vitaminról egy 2023. júniusában publikált kutatásban kimutatták, hogy hatást gyakorol a szív elektromos működésére és a pitvar szerkezetére is, amivel csökkentheti ennek a veszélyes szív-érrendszeri zavarnak a rizikóját.
A D-vitamin hatása a szívre
A Kelet-finnországi Egyetemen 2012-2018 között lefolytatott vizsgálat, a FIND fő célja az volt, hogy feltárja a kapcsolatot a D-vitamin pótlása és a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a rák előfordulása között. Az öt éven át tartó vizsgálatban 2495 személy vett részt, mindegyikük 60 év feletti férfi vagy 65 év feletti nő volt.
Három csoportra osztották az alanyokat, az egyik placebót, a másik napi 40 mikrogramm, azaz 1600 NE D-vitamint, a harmadik pedig ugyanebből 80 mikrogrammot, azaz 3200 NE-t kapott.
Emellett mindegyikük továbbra is fogyaszthatta az eddig szedett D-vitaminos táplálékkiegészítőjét, ami nem haladta meg a napi 20 mikrogrammot, azaz a 800 NE-t, ezt állapították meg ugyanis a vizsgálat kezdetén a napi ajánlott adagnak.
Kiszűrték a jelentkezőket, külön-külön megvizsgálták a szív-érrendszeri egészségi állapotukat, és felmérték az esetleges rákgyanút, és csak azok vehettek részt a kutatásban, akiknél egyik sem merült fel. Ezután a vizsgálat során végig kérdőíveket töltöttek ki velük, melyben az életmódjukról és táplálkozásukról kellett beszámolniuk.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az ötéves kutatás alatt 190 résztvevőnél diagnosztizáltak pitvarfibrillációt, ebből 76 személy placebót kapott, 59-en a 40 mikrogrammos csoportban voltak, és 55-en pedig a 80 mikrogrammosban, tehát a szívbetegség kockázata 27-32%-kal csökkent azoknál, akik D-vitamin szedtek.
Ez az első olyan vizsgálat, melyben megfigyelték a D-vitamin-pótlás és a pitvarfibrilláció kapcsolatát. A FIND vizsgálat eredménye alapján a jelenlegi ajánlásokat jelentősen meghaladó D-vitamin-dózisokat lehetne javasolni a súlyos szívrendellenesség megelőzésére, de még további kutatások szükségesek ennek alátámasztására. A jelenlegi ajánlások 19 éves kor felett 15 mikrogrammot,, azaz 600 NE-t, 70 éves kor felett pedig 20 mikrogrammot, azaz 800 NE-t írnak elő.
Olvass tovább: 5 dolog, ami alacsony D-vitamin-szinthez vezethet
A D-vitamin szintjére több dolog is hatással van, fontos odafigyelni, hogy ne alakuljon ki hiányállapot.
5 dolog, ami alacsony D-vitamin-szinthez vezethet, de sokan nem is tudják: a testalkat is számít
A D-vitamin szintjére több dolog is hatással van, fontos odafigyelni, hogy ne alakuljon ki hiányállapot.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
- d-vitamin hatása
- szív- és érrendszeri betegség
- megelőzés
- egészség
- stroke
- szívroham
- vitamin
- pitvarfibrillacio
- Életmód