A cukorbetegség alig ismert jele lehet: ezért alakíthat ki inkontinenciát
Diabéteszt jelezhet, vagy az ismert cukorbetegség következménye lehet: a vizelettartási problémák gyakoribbak, mint gondolnád.
A vizelettartási probléma kialakulásának hátterében sokféle tényező állhat. Azzal azonban sokan nincsenek tisztában, hogy a túlsúly, a cukorbetegség és az inkontinencia hármasa milyen szoros korrelációban áll egymással. Akár maga az inkontinencia is jelezheti a kialakult cukorbetegséget, de előbbi lehet a már meglévő 2-es típusú diabétesz egyik szövődménye is.
Az immár hetedik éve zajló Cseppnyi Önbizalom Program keretében, az idei évben több mint 1600 praxis egyidejű részvételével elkészültek a legfrissebb felmérések eredményei.
A nők veszélyeztetettebbek
A válaszadók átlagéletkora 63,9 év volt, kétharmaduk a hatvan év feletti korosztályból került ki, és háromnegyedük nő volt. Ez az eloszlás megfelel a betegség előfordulási gyakoriságának.
A megkérdezettek mintegy egytizede - 9,71% - számolt be kifejezett és súlyos vizelettartási gondokról - fél-, egyóránként ismétlődő a vizeletürítés -, azonban ennél sokkal többeket érintett az a gond, miszerint normál körülmények között a beteg tudja tartani a vizeletét, de, ha vizelési inger jelentkezik, akkor szinte képtelen azt visszatartani, így sokszor a legközelebbi mellékhelyiség is túl messze van számára.
Összességében a felmérésben válaszadók több mint háromnegyedéről - 79% - elmondható, hogy enyhe, közepes vagy súlyos vizelettartási problémával kénytelen együtt élni. A megkérdezettek mintegy fele küzd kisebb mennyiségű csöpögő vizelettel, kevesebb mint egynegyedük pedig közepes, illetve 5%-uk súlyos vizelettartási gonddal él együtt.
Az öregedés és a női nem azonban csupán az egyik rizikófaktor, emellett számos más tényező - például fertőzések, életvitel, életesemények, túlsúly vagy akár krónikus betegségek - is okozója lehet az inkontinenciának.
Egyéb kiváltó okok
A felmérésben ezúttal erre is kíváncsiak voltak a szervezők, és némiképp meglepő eredmény született, ugyanis a válaszadók legnagyobb része - 39,79% - cukorbetegségről számolt be, mint fennálló kockázati tényezőről, kísérőbetegségről.
A második leggyakoribb kockázati tényező a gyakori köhögés és a tüsszentés volt kiváltó okként, amit a megkérdezettek több mint negyede - 28,52% - jelölt meg, és egy jól ismert rizikófaktor. Sokaknál szerepelt még az elhízás - a válaszadók 23%-a - és a visszatérő húgyúti fertőzés - a válaszadók 16,4%-a -, melyek szintén az inkontinencia jól ismert és dokumentált kockázati tényezői.
A 2-es típusú cukorbetegség esetén a betegséget sokszor csak akkor diagnosztizálják, amikor már előrehaladottabb állapotában van, ezt lassan gyógyuló sérülésekből, gyakori Candida- vagy húgycsőfertőzésekből, illetve bőrviszketésből vagy szemfenék-károsodásból lehet megállapítani.
Diabétesz, az idegek gyilkosa
Kevésbé ismert tény, hogy a cukorbetegségben szenvedőknél magasabb arányban fordul elő a vizelettartási zavar is - ez az úgynevezett túlfolyásos inkontinencia. E tünetekért a diabétesz szövődményeként kialakuló idegkárosodás - diabéteszes neuropátia - tehető felelőssé, mivel a betegek vagy nem érzékelik, ha már tele van a hólyagjuk, vagy nem tudják megfelelően irányítani a vizelést visszatartó izmokat. A húgyhólyag ilyenkor nem képes maradéktalanul kiüríteni a vizeletet, és a hólyagkapacitáson felül, a hólyagban összegyűlt vizelet cseppekben, akaratlanul távozik. A visszamaradó, pangó vizelet pedig a - makacsul visszatérő - húgyúti fertőzés táptalaja lehet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Megelőzés és terápia
Nem kell tétlenül várni, sokat lehet tenni az inkontinencia elkerüléséért. Rendszeres mozgással, megfelelő életmóddal és táplálkozással, célzott tornagyakorlatok rendszeres végzésével nagy lépés tehető az inkontinencia megelőzése felé is.
A már kialakult idegkárosodás nem visszafordítható folyamat, ilyenkor kevésnek bizonyul az életmódváltás, megfelelő, minőségbiztosított betegúttal és ellátással azonban enyhíthetők a tünetek. Ehhez fontos, hogy a beteg időben felismerje a problémát, időben forduljon orvoshoz, és ott megfelelő tájékoztatást és kezelést kapjon!
A vizelettartási problémákkal küzdőket szolgálja az idei évben szakorvosi szintre is kiterjesztett Cseppnyi Önbizalom Kontinencia Betegedukációs Program, melynek célja a betegutak optimalizálása, a betegközpontú, egyénre szabott ellátás kialakítása, a gondozás fenntarthatóvá tétele.
Téged is érint?
Ha ezek a tünetek rád is jellemzőek, kérj időpontot a diabetológiára, hiszen a korai fázisban diagnosztizált betegség eredményesebben kezelhető!
Ezek a legelső tünetek: 7 jel, ami könnyen cukorbetegségre utalhat nálad is
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- cukorbetegség
- inzulin
Életem végéig inzulinra szorulok? Az 5 leggyakoribb kérdés a cukorbetegségről
- megelőzés
- cukorbetegség
Verejtékezés, remegés, gyengeség: a rettegett hipózás tünetei és megelőzése
- fogyás
- cukorbetegség