Ezeken a helyeken ellenőriz fokozottan a rendőrség: egyhetes akció kezdődik
Az akció célja, hogy megelőzzék a baleseteket, a bűncselekményeket és a szabálysértéseket.
Összesen 110 találat.
Az akció célja, hogy megelőzzék a baleseteket, a bűncselekményeket és a szabálysértéseket.
A rendőrség ismertette a vasúti átjárókra vonatkozó KRESZ-szabályokat.
Krakkó gyönyörű város Lengyelországban, és vonattal átszállás nélkül is elérhető.
Jelentős vonatjegykedvezmény vehető igénybe néhány feltétellel a Természetjáró Kártya birtokosainak.
Svájc vasútvonaláért rajonganak az utasok, Európa legszebbjének tartják.
A MÁV Szimfonikus Zenekar csodálatos minikoncertekkel teszi szebbé a várakozást a pályaudvarokon.
A MÁV nemcsak adventi járatokat indít Bécs felé, de különleges ünnepi menüsorral is készülnek az étkezőkocsikban.
A budapesti pályaudvarokon és Vácott is zenél a MÁV Szimfonikus Zenekar.
A vasútállomásokról sokaknak a bűzös, gyanús alakokkal tűzdelt, telefirkált helyek jutnak eszébe, pedig nem mindegyik állomás ilyen. Sőt.
Több évtizeden át uralta a leghosszabb vasútvonal címét a transzszibériai vasút, azonban Kína és Spanyolország között megépült egy új rekorder.
Észak-Olaszország gyöngyszem városai vonattal is elérhetők.
Split városát a dalmátok kincsének tartják, mely nyáron közvetlen vonattal is elérhető Budapestről.
A MÁV idén júniusban is elindítja az adriai tengerpart városaiba közlekedő járatait.
Több csodás európai város is elérhető vonattal akár néhány óra alatt.
Nem szeretnél hálókocsiban aludni? A következő képektől megváltozik a véleményed.
A vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek nincs sok esélyük.
A MÁV a jövő hétre 50%-os kedvezményt hirdetett: most az álláskeresők utazhatnak félárú jeggyel.
A MÁV-START kártyája 50%-os kedvezményt biztosít a vonatokon, áttekintjük, kinek éri meg igényelni.
Megszűnik a Természetjáró Kártyával járó, 20%-os vasúti kedvezmény, helyette más akciót tervez a MÁV.
Lezárják a Déli pályaudvart karbantartás miatt, így számos menetrendi változással számolni kell majd.
Ezekkel a nyári MÁV-járatokkal utazhatsz idén.
A gyermekvasút akciója minden általános és középiskolás gyerekre vonatkozik.
Japán világa annyira lenyűgöző, hogy nincs még egy nemzet, mely hozzájuk hasonlatos lenne.
Az elmúlt évtizedekben rengeteget változtak a vonatok.
Igazodnak az utasok igényeihez.
Augusztus végéig még ki tudod használni.
Vasúti átjárókban tart ellenőrzéseket a MÁV és a rendőrség .
Nem csak a menetrend változik. Valamit kedden is igénybe vehetsz!