Sokan nem tudják pontosan ezeket a KRESZ-szabályokat: végzetes baleset lehet belőle

A rendőrség ismertette a vasúti átjárókra vonatkozó KRESZ-szabályokat.

vasuti-atjaro

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gyakori oka a vasúti szerencsétlenségeknek, hogy a járművezetők körültekintés nélkül hajtanak be az átjárókba. A vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag nincs esélyük, legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel. A vonatok féktávolsága száz méterekben mérhető, a szerelvények vezetőjének lehetősége sincs a baleset elkerülésére. 

A rendőrség az átjárókban történt közlekedési balesetek elkerülése érdekében a következőkre hívja fel a közlekedők figyelmét, és az alábbi KRESZ-szabályok betartását kéri.

A vasúti átjárókra vonatkozó KRESZ-szabályok

A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni. Az átjáróban és közvetlenül előtte tilos előzni. Csak folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 kilométer per óra átlagsebességgel szabad áthaladni rajta.

Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad. Ha a biztosítóberendezés nem működik, minden esetben meg kell állni az átjáró előtt. Csak azután szabad továbbhaladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat!

Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít. A tilos jelzés a gyalogosokra és a kerékpárosokra is vonatkozik, de még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is! A telefonálás is elterelheti a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre a sofőr.

A cikk az ajánló után folytatódik

Hogyan öregedjünk jól? - Az örömteli élet nem korfüggő

A Femina Klub januári vendége Pataki Ági sztármodell, producer lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy hogyan béküljünk meg az idő múlásával. Miért olyan fontos a humor és az önreflexió? Hogyan gondoskodhatunk testi és szellemi egészségünkről? Miért fontos szociális kapcsolataink fenntartása ebben az életszakaszban is? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. január 15. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Az esetlegesen szembe sütő nap elvakíthatja a jármű vezetőjét, aki nehezebben veheti észre a fényjelző készülék jelzését. Ugyanígy a fényjelzőre rásütő nap is okozhat észlelési problémát.

A rendőrség arra kéri a közlekedőket, hogy ne rutinból, hanem mindig körültekintően, figyelmesen közlekedjenek! Minden körülmény között tartsák be a fenti szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem akadályozza az áthaladást!

Fotók: Getty Images

Sikerülne most egy KRESZ-vizsga?

A jogosítvánnyal közlekedőknek elméletileg nem igazán kell attól tartaniuk, hogy olyasmivel szembesülnek, amire nincsenek eléggé felkészülve. Ha te is biztos vagy abban, hogy a KRESZ szabályait a kisujjadból kirázod, ez a gyors, tízkérdéses kvíz sem okozhat gondot.

Ezt is szeretjük