Gyönyörű, ingyenes minikoncertekkel várja az utazókat a MÁV Szimfonikusok a Nyugati, Keleti és Déli pályaudvaron
A budapesti pályaudvarokon és Vácott is zenél a MÁV Szimfonikus Zenekar.

Novembertől májusig havi két alkalommal zenébe öltözteti a Nyugati, Keleti és Déli pályaudvart a MÁV Szimfonikus Zenekar, az Emberi Erőforrások Minisztériumának „Forrás a zenének, feladat a zenésznek” programjának részeként - adta hírül a MÁV Zrt. a MÁV-Csoport honlapján.
Az együttes művészei kamaraformációkat alkotva szólaltatnak meg klasszikus zenei műveket. A közönség találkozhat majd kürtkvartettel, fa- és révfúvósötössel és vonósnégyessel is a több mint fél évet felölelő időszak alatt.
Minikoncertek a MÁV Szimfonikusoktól
- A minikoncertek húsz perc hosszúak, a zenei programok többféle tematikához igazodnak, nemcsak a komolyzene különböző korszakait mutatva be, hanem a különböző aktualitásokra is figyelve, így például az adventi időszakban az ünnepkörhöz kötődő legszebb alkotások csendülnek majd fel. A novemberi-decemberi koncerteken a rézfúvós hangszereké a főszerep - közölte megkeresésünkre a MÁV Szimfonikus Zenekar Marketing és Sajtó Irodája.
A koncertsorozat november elején indult el, így már több alkalmon is túl van a zenekar. A MÁV Szimfonikusok tapasztalatai pozitívak, a spontán létrejött közönség nagy lelkesedéssel fogadja a minikoncerteket, a vonatra várakozók és a pályaudvarokon közlekedők szívesen állnak meg egy-egy darab erejéig, vagy ha idejük engedi, végighallgatják akár a teljes koncertet is, megörökítve sokszor videón vagy fényképen is az eseményt.
A koncertek egyébként a MÁV-Start Zrt. közleménye szerint Budapesten november 6-tól kéthetente, szerdánként a Nyugati pályaudvaron 15:30-tól az összesítő utastájékoztató kijelző alatt a peronok elején, 16:30-tól a Déli pályaudvaron az utasváró üvegcsarnokban, 17:30-tól pedig a Keleti pályaudvaron a Lotz-csarnokban hallhatók. A váci állomás várótermében november 12-én 13 órakor, valamint december 11-én, január 22-én, február 19-én, március 18-án, április 15-én és május 13-án 15:30-kor lépnek fel a művészek.

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?
A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. február 26. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A MÁV Szimfonikusok kezdeményezése nem teljesen példa nélküli, többször előfordult már, hogy a koncerttermekből kilépve zenéltek a hallgatóságnak.
- Két éve indította útjára a zenekar Open Day címmel azt a rendezvénysorozatot, melynek keretében június első hétvégéjén a belváros legszebb terein és kertjeiben találkoznak a közönséggel. A zenekar művészei minikoncertekkel, tájékoztatókkal, beszélgetésekkel várják a sétáló vendégeket, majd a nap végén a Nemzeti Múzeum lépcsőin ülve hallgathatják meg a zenekar félórás ingyenes koncertjét az érdeklődők - tették hozzá.
Fellépések a pályaudvarokon túl
Bár a pályaudvaros minikoncertekkel egy nagyon különleges eseménysorozatról van szó, a zenekar több ajándékkal készül Budapest egyes helyszínein a közönségnek. A Nemzeti Múzeum ugyancsak minikoncerteknek ad helyet, melyeket a téli időszakban az aulában tartanak meg, a jó idő beköszöntével pedig a múzeum frissen felújított játszóterére költöznek majd ki a kamaraformációk.
A MÁV természetesen emellett számos programot kínál családosok számára is, ahova érdemes ellátogatni: az egészen kicsiket várják a Búgócsiga című zenés foglalkozásokkal, a Zene-Tér-Kép az óvodás-kisiskolás korosztálynak szól, de Unokák és nagyszülők címmel több éve tartanak koncerteket, többgenerációs élményt kínálva.
A MÁV Szimfonikusok nagykoncertjei
Ha megtetszett a zenekar egy minikoncertje, és egy teljes nagykoncertre is kíváncsi vagy, esetleg úgy véled, remek ajándék lenne szeretteidnek a MÁV Szimfonikusok valamelyik előadására szóló jegy, számos budapesti jegyirodában és természetesen online is meg lehet vásárolni, a mav.jegy.hu oldalon.
Az együttes legközelebb a Zeneakadémia színpadán lesz látható november 21-én, ezt követően 23-án a Nemzeti Múzeumban, idei utolsó nagykoncertjük pedig a világhírű karmester, Charles Dutoit közreműködésével lesz december 4-én, szintén a Zeneakadémián, ezután az együttes turnéra indul majd Kínába. Januárban indul a világsztárokat felvonultató Szőke Tibor Mesterbérlet a Müpában, amely kiemelkedő élményt nyújt, ha ajándéknak szánod. A zenekar honlapján a bérletvásárlási lehetőségekről is tájékozódhatsz.
Budapest legjobb látnivalói - fővárosiaknak is
Attól még, hogy budapesti vagy, érdemes útra kelned a gyönyörű fővárosban, és egy napot turistáskodnod. Mutatjuk, hogyan telhetne el egy nap érdekesen.
(Borító- és ajánlókép: Getty Images Hungary.)
- máv
- klasszikus
- zene
- koncert
- programajánló
- programok
- vasút
- vasútállomás
- keleti pályaudvar
- budapest
- Utazás