
Hangulatos pincészetek Budapest környékén, ahova fél órán belül el lehet jutni
Nem kell messzire menni a jó borért: szerencsére Magyarországon szinte bárhol borvidékekbe lehet ütközni.


Budapestet három borrégió is övezi: az Etyek-Budai, a Neszmélyi és a Kunsági borvidék között fekszik Magyarország fővárosa.
Budafokon is sok pincészet van, de a környéken is fantasztikus borászatokat lehet találni. Összegyűjtöttük azokat, ahol még kóstolásra is van lehetőség!
Budapest környéki borpincék
A termékeny talaj, a jó elhelyezkedés mind-mind segíti a szőlőt, hogy csodás borokat adjanak. Mivel nem a legmelegebb borvidéinkről van szó, az itteni borok a legtöbbször frissek, ropogósak, élénk savakkal, de ez természetesen függ a szőlőfajtáktól és a borász ízlésétől is.
Etyek, Budapest szőlőskertje
Etyeken rengeteg borospince közül lehet válogatni, nem véletlen, hogy Etyeket Budapest szőlőskertjének is szokták nevezni. Többek között érdemes ellátogatni a Nádas Borműhelybe, ahol nagy valószínűséggel a borász, Nádas Szilárd fogja a borokat a poharakba tölteni. Mindenképpen érdemes megkóstolni a pezsgőjét is, sőt mustot is vehetünk nála. Minden évszakban megrendezik az Etyeki Pikniket, amikor a pincészetek kinyitják kapuikat, és pohárral a kézben végig lehet járni őket. Körülbelül fél óra az út oda Budapesttől kocsival.

Budajenő, a középkori falu
Szintén az Etyek-Budai borvidékhez tartozik Budajenő Árpád-kori faluja is. Nem véletlen, hogy itt több száz éves pincészetek bújnak meg. Köztük a Reisner Pince is, ami száz évnél is öregebb parasztház pincéjében rejtőzött egészen 2014-ig, míg ki nem nyitották kapuját a kíváncsi látogatók számára. Elsősorban főleg fehér, így chardonnay, zöldveltelini, királyleányka, sauvignon blanc szőlővel foglalkoznak. Forgalomtól függően fél órán belül el lehet jutni oda.

Monor, a pincefalu
A Kunsági borvidéken található Monor falujának szlogenje szerint itt ezer pince és ezernyi élmény van. Van benne igazság, hiszen nyolc közigazgatási egységének öt részében is lehet bort kóstolni, a Felső strázsa, Alsó strázsa, Téglagyári pincék, Kutyahegy és Vágóhídi pincék területén. Rengeteg pince közül lehet válogatni, itt bújik meg a Lukácsy Pince is, ahol négyfajta borral: rajnai rizlinggel, kékfrankos rozéval, illetve egy fehér és egy vörös cuvée-vel várják a kóstolókat. Monor mindössze 20 percre fekszik Budapesttől, így előzetesen szinte bárki könnyedén ellátogathat a régióba.

Kesztölc, a Pilis lábánál
Sokan nem is tudják, de a Kesztölc falujától három kilométerre fekvő Klastrompuszta az egyetlen magyar alapítású rend, a pálosok első monostorának romkertje. De a történelmi emlékhely mellett fontos megemlíteni, hogy a falu 1075-ből származó írásos emlékében is már említettek helyi szőlőket. A Neszmélyi borvidéken fekvő településen a mai napig változatos kínálatú pincészetek sorakoznak egymás mellett, közéjük tartozik a Szivek Pince is. Fehér, vörös és rozéborral - többek közt szürkebaráttal, cserszegi fűszeressel, zweigelt roséval vagy merlot-val - is várják a kíváncsi kóstolókat.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
Pátyi pincészetek
Szintén az Etyek-Budai borvidék festői táján terül el Páty városa is. Egészen a 19. századig főleg szőlőtermesztéssel foglalkoztak a vidéken, ám a filoxérajárvány rengeteg tőkét kipusztított. Ugyan jelentősen csökkent a kitermelt szőlők mennyisége, ma is bőven lehet pincészeteket találni: ilyen a Bednár-Polgár Családi pincészet is. A pincemesterek vendégszeretetét jól mutatja, hogy a pincesoron a legtöbb borospince előtt padokat és kis kemencéket is lehet találni.
Ócsa ódon pincéi
Ócsán is remek kis pincesor bújik meg mindössze egy karnyújtásnyira Budapesttől.
(Képek forrása: Getty Images Hungary, Indafotó/king55, Puffancs, gyarmatibea.)