4 KRESZ-szabály, amit muszáj betartani, ha vasúti átjáróhoz közeledsz

A vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek nincs sok esélyük.

vasuti-atjaro

Az elmúlt napokban több vasúti baleset is történt, melyek nagy része figyelmetlenségből következett be. A rendőrség szerint sajnos sok esetben fordul elő, hogy a járművezetők szabálytalanul hajtanak be a vasúti átjáróba és vonatszerelvénnyel ütközve végzetes balesetet szenvednek. Az alábbi tanácsok segíthetnek a baj megelőzésében.

Gyakori oka a vasúti szerencsétlenségeknek, hogy a közlekedők körültekintés nélkül mennek be az átjárókba. Feltorlódott forgalom esetén a járművezetők egy része még a kereszteződésben is megáll, figyelmen kívül hagyva annak életveszélyességét. A vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag nincs esélyük, legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel.

vonat-lampa

A vonatok féktávolsága ugyanis száz méterekben mérhető, ami egyben azt is jelenti, hogy a szerelvények vezetőjének az esetek többségében egyszerűen lehetősége sincs a baleset elkerülésére. A következő, fontos KRESZ-szabályokat muszáj betartani.

  • A vasúti átjáróban és közvetlenül előtte előzni tilos!
  • A vasúti átjárót megközelíteni csak fokozott óvatossággal szabad.
  • A vasúti átjárón csak folyamatosan, megállás nélkül, legalább 5 km/óra átlagsebességgel szabad áthaladni.
  • Biztosított vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a teljes sorompó mindként sorompórúdja nyitott véghelyzetben áll, a fényjelző vagy hangjelző berendezés jelzést nem ad, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér fényjelzést ad.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Fotók: Getty Images

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük