Veszélyes a szúnyogirtás? Nem véletlen, hogy be kell csukni az ablakokat
Ami nem természetes, az ellen védekezni kell.
Összesen 1878 találat.
Ami nem természetes, az ellen védekezni kell.
A rendőrség elmondta, hogyan előzhető meg a lopás.
Egyre több kutatás igazolja, hogy érdemes áttérni a természetes édesítőszerekre.
Az utazás előtt már meg kell tenned a szükséges lépéseket, hogy biztonságban legyél.
Sokan egészségesnek tartják a kávét, míg mások egyenesen károsnak. Ez a kutatás segít megadni a választ.
A fehér csíkok sok mindent elárulhatnak.
Mélyen elgondolkodtató, hogy az alkoholivással nem önmagának okoz elsősorban kárt az anya, hanem az utódjainak.
A jövő már elkezdődött, erre jelentenek bizonyítékot a következő, egészségvédelmet szolgáló kütyük is.
Erre vártunk egész télen a szibériai hidegben, de most már egy kicsit sok. Ráadásul nemcsak kellemetlen, de veszélyes is a nagy meleg.
Így folyamatos védelmet biztosíthatsz a szívednek és az érrendszerednek.
Lehet, hogy azt hiszed, a cipőd megfelelő, és nem árt a lábadnak, de nem biztos, hogy így van.
A megelőzés miatt érdemes óránként pár percre felállni, és megmozgatni a végtagokat.
Vannak ételek, melyek hatással vannak a gyógyszerek felszívódására, vagy épp kölcsönhatásba lépnek velük.
Olyan súlyos állapotok kerülhetők el, mint a szívinfarktus, a trombózis és az ödémásodás.
Az sem mindegy, hogy hogyan tárolod és mivel veszed be a gyógyszert.
Ha magától kifolyik, szerencsés vagy, ha nem, ezek az egyszerű módszerek is segíthetnek.
Hiába egészséges a gyümölcs, a legfőbb probléma vele az, hogy a vércukorszint hirtelen megemelkedését okozhatja. Segítünk, hogy fogyaszd, hogy ne legyen baj.
Igazán kellemetlen, amikor összeér és kidörzsölődik a comb nyáron. Hogy ne forduljon elő soha többet, sorra vesszük a legjobb ötleteket.
Ha szeretnéd, hogy önfeledt maradjon a nyár, legyél körültekintő, és védekezz a következő kockázatok ellen!
Ha te is csak forgolódsz éjszaka, a következőket teheted.
Óvatosan kell gyakorolni az egyébként jótékony hatású mozgásformát.
Nem csak a meleg vagy a szomjúság okozhatja.
A betegek száma ezen a téren is egyre nő, pedig mindig felhívják a figyelmet a veszélyekre.
Kutatók megállapították, melyik típusú rák daganatos sejtjeire hat leginkább a cukor.
Több olyan fajta is létezik, ami kevéssé vált ki allergiát, mind gyönyörűek, és van köztük hosszú szőrű is.
Tízből kilenc magyar felkészíti otthonát, ha vihar várható.
A nyaralásból rémálom lehet, ha nem adatja be valaki a megfelelő oltásokat.
Ha fontos a fogaid egészsége, érdemes betartanod a 30 perces szabályt.
Látod a csípés helyét, de nem is sejted, milyen rovar lehetett a ludas? Adunk egy kis képes segítséget.
Nem csak az okozhat bajt, ha a nem tisztítod évente a légkondit. A klíma használatának is megvannak a szabályai, ha azt szeretnéd, hogy a barátod, és ne a tested ellensége legyen.