Ha így haladunk, még ebben az évszázadban elöntheti a Földet a víz
Akár két métert is emelkedhet a világ tengereinek szintje 2100-ra.
Összesen 337 találat.
Akár két métert is emelkedhet a világ tengereinek szintje 2100-ra.
Juhász Árpád szerint a nagy légtömegek vándorlási irányának változása okozhatja a szélsőséges időjárást.
Kutatók műholdas felvételeken figyelték a vizek hullámzását. Aggasztó eredményre jutottak.
Egy friss jelentés szerint a talaj károsítása nagymértékben gyorsíthatja a klímaváltozást.
Elképesztő, milyen globális változások mennek végbe egy emberöltő alatt is: az Aral-tó 1960-ban még a negyedik legnagyobbnak számított a világon.
A vörös hús fogyasztását az egészség és a bolygó érdekében is csökkenteni kell.
Az északi ország kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a világ többi része.
A világ nagy részére rászabadíthatja a betegségterjesztő szúnyogokat a globális felmelegedés.
Kutatók megtalálták a dátumot, amikor is könyörtelen csapások sorozata sújtotta a Föld lakóit.
Szakértők szerint a folyamat visszafordíthatatlan, vagyis Teheránt idővel szó szerint elnyeli a föld.
A jég eltűnése komoly hatással lesz a tavak környékén élő több millió ember életére.
A fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivonásának azonnali megkezdésével elérhető a párizsi klímacél.
Egy friss tanulmány szerint hamarosan látványos változásokra készülhetünk, aminek több vesztese is lehet.
A globális felmelegedés a lehulló csapadékmennyiséget sem hagyja érintetlenül. Nem sok jót ígér a legfrissebb előrejelzés.
Megjelentek a legújabb adatok Földünk egészségéről: már elérhető a 2018-as Élő Bolygó Jelentés!
A vízi élet megfigyelésére alkalmas kísérleti tartályokat adtak át Tihanyban
A klímaváltozás miatt milliók maradhatnak otthon nélkül a következő évtizedekben.
Megváltoztak a növények levelei a klímaváltozás miatt. Ennek félelmetes következményei lehetnek.
Kiderült, hogy a felmelegedő Északi-sarkvidéken élő növények magasabbra nőnek.
A svájci Brenetsi-tó vízszintje naponta 16 centiméterrel csökken.
Ha te is rajongsz az álomvilágban játszódó Disney-mesék boldog végéért, inkább ne nézd meg a képeket.
A meteorológiai szolgálat szerint a 20. század vége óta jelentősen emelkedik a hőségnapok száma.
A húsevő baktériumra is hat a klímaváltozás a tudósok szerint.
A térségnek páratlan szerepe van a klímában, a friss kutatás pedig évek óta a legjelentősebb.
A túlfogyasztás világnapja 2018-ban az eddigi legkorábbi dátumra esik: fordítsuk meg a tendenciát!
Példátlanul súlyossá vált az oxigénhiány a Balti-tenger partjainál az elmúlt évszázadban, ami az élővilágra is hatással van.
Matematikusok számítógépen lemodellezték a kihalás elméletét, és felmérték az emberiség túlélési lehetőségeit a klímaváltozás tükrében.
Ez valószínűleg a valaha eddig mért legmagasabb hőmérséklet áprilisban. Hihetetlenül meleg volt az idei tavasz.
Fájdalmas tapasztalatokat adott az elmúlt év az Amerikai Egyesült Államoknak.
Kis lépés az embernek, hatalmas lépés a környezetvédelemnek: hamarosan jön a mesterséges hús.