Sokan elkövetnek egy hibát vérnyomásméréskor: pontatlan lehet miatta az eredmény
A vérnyomásértékek különbsége rengeteget számít: a kutatók rájöttek, mire érdemes figyelni a méréseknél.
Egy új tanulmány szerint a különböző időpontokban mért vérnyomásértékek közötti eltérések előre jelezhetnek kardiovaszkuláris megbetegedést.
Az eredmény azt sugallja, hogy érdemes felülvizsgálni a vérnyomás átlagolásának eddigi gyakorlatát, hogy az orvosok pontosan meg tudják állapítani a gyógyszeres kezelés szükségességét.
A vérnyomásértékek átlagolása
Dr. Yuichiro Yano, a kutatás vezetője és csapata kiindulópontként létező kardiológiai eljárást vett górcső alá. Az orvosok több vérnyomásmérés átlagos értékeit veszik alapul, ebből tudnak következtetni a magasvérnyomás-betegség meglétére. Azonban egyes tanulmányok már korábban is vizsgálták, hogy az eltérő vérnyomásértékek kardiovaszkuláris megbetegedés előrejelzői lehetnek - főleg fiatal felnőtteknél.
Ennek kivizsgálása érdekében egy 30 éven át tartó tanulmány adatait használták fel, amiben összesen 5515 beteget vizsgáltak meg. Ebből 3394 páciens orvosi adatait használták fel, a kutatás eredményét a JAMA Cardiology szaklapban publikálták.
A vérnyomásértékek vizsgálata
A kutatás során 18-30 év közötti fiatal felnőttek átlag vérnyomásértékeit vizsgálták, akiket a CARDIA kísérletben (1985-2015) lekövettek. A tanulmányban a szisztolés vérnyomásértékre fókuszáltak, ami a kar fő artériájában a szívösszehúzódáskor keletkező nyomást mutatja meg, ez a készüléken a felső szám. A 130 fölötti érték a magas vérnyomás jele lehet. A 10 éves intenzív tanulmány alatt még további 2 évtizedig követték a résztvevők állapotváltozásait. A nagyszabású kísérletnek hála több mint 600 tanulmány született a kapott adatokból.
Dr. Yuichiro Yano és csapata a vérnyomásértékek vizsgálata során észrevette, hogy 20 éven belül 15%-kal megnőtt a kardiovaszkuláris megbetegedések száma azoknál, akiknek 3,6 Hgmm értékkel magasabb volt a szisztolés értéke. Az átlag vérnyomásértékekből nem lehetett erre az eredményre következtetni. A kísérlet résztvevői közül az időszak alatt 181-en meghaltak, és 162-nél kardiovaszkuláris megbetegedés lépett fel, ebbe beletartozik a szívbetegség, szívroham, stroke, iszkémiás szívbetegség és egyéb érbetegségek kialakulása.
- Ha a beteg bejön egy leolvasással decemberben, majd egy másik, sokkal alacsonyabb értékkel januárban, az átlagérték nem fog semmi rendelleneset mutatni - nyilatkozta a doktor a Medical News Today oldalnak.
A különböző vérnyomásértékek is számítanak
Dr. Yano szerint mind a kezelőorvosoknak, mind pedig a betegeknek számításba kellene vennie a vérnyomásmérés különböző eredményeit, főleg fiatal felnőttkorban. Korai diagnózissal még időben el lehet kezdeni a kezelést, az életmódváltást, amivel a jövőben megelőzhető a magas vérnyomás okozta betegségek kialakulása.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- A magas vérnyomást meghatározó és az antihipertenzív, azaz gyógyszeres terápiák szükségességének felmérését szolgáló jelenlegi irányelvek figyelmen kívül hagyják a vérnyomásmérések változékonyságát - mondta. - Szerintem úgy gondolták, hogy a variabilitás puszta véletlenség, ám a kutatással bebizonyítottuk, hogy ez nem így van. A vérnyomásértékek változékonysága is számít - tette hozzá.
A legjobb természetes vérnyomáscsökkentők: könnyen beszerezhetők, és bizonyított a hatásuk
Mutatjuk a legjobb vérnyomáscsökkentőket, amelyek természetes módon, bizonyítottan segítik a vérnyomás csökkentését - és talán már most is megtalálhatók a konyhádban.
A legjobb természetes vérnyomáscsökkentők: könnyen beszerezhetők, és bizonyított a hatásuk
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
- vérnyomásmérés
- egészség
- jelentés
- eredmény
- kutatások
- szívbetegség
- magas vérnyomás
- szívroham
- megelőzés
- életmód
- Életmód
OLVASD EL EZT IS!
- szívbetegség
- vérnyomás
Nem csak 50 év felett fontos a koleszterinszint: 8 tévhit a szívbetegségről
- magas vérnyomás
- vérnyomáscsökkentő