Miért hosszabbítja meg az életet a strandolás és a kert? Heti 2 óra már elég egy új kutatás szerint
Nemcsak a testedzés oldhatja a stresszt, a természetben töltött idő már önmagában is hatásos.
Heti két óra eltöltése a természetben jelentősen növeli az egészséget, a jólétet, még úgy is, ha csak egyszerűen üldögél az ember, és élvezi a nyugalmat - vélik brit kutatók.
Az idő szabadidőparkokban, erdőkben vagy strandokon való eltöltésének fizikai és mentális hatásai jól ismertek, de ez az első olyan nagy kutatás, mely kiderítette, mennyi idő szükséges ezen hatások eléréséhez - olvasható a Phys.org tudományos ismeretterjesztő hírportálon.
Mire jó napi két óra a természetben?
Az Exeteri Egyetem orvostudományi karának kutatói húszezer embert kérdeztek ki Angliában előző heti tevékenységükről. Rossz egészségi állapotra panaszkodott azoknak az egynegyede, akik csekély vagy semennyi időt nem töltöttek el a természetben, és mintegy fele elégedetlen is volt az életével. Azoknak viszont, akik legkevesebb két órát eltöltöttek a természetben, csupán egyhetede panaszkodott rossz egészségi állapotra, és egyharmada volt elégedetlen életével.
- Igazán az lepett meg minket, hogy ez minden csoportra fennáll, fiatalra és idősre, gazdagra és szegényre, városi és vidéki emberre egyaránt - mondta Mathew White, a Scientific Reports című tudományos folyóiratban bemutatott tanulmány vezető szerzője.
- Azokra is fennáll, akik tartós betegségben szenvednek, vagy fogyatékosok. Tehát a kiszabadulás a természetbe mindenkire jó hatással van. És nem kell, hogy testedzést végezzünk, a padon való üldögélés is elégséges - tette hozzá.
Két óra a küszöbérték
A kutatókat az is meglepte, hogy egyáltalán nem számít az, hogy ez a két óra egybefüggő volt, vagy több rövidebb időszakból állt, és az sem, hogy városi parkba, erdőbe vagy strandra mentek az emberek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nem mérték azt, hogy az emberek mennyi időt töltöttek el saját kertjükben. White elmondta, hogy az emberek fele a kertjére inkább teherként, nem pedig élvezetként tekint. Az adatok azt mutatták, hogy két óra volt az a küszöbérték, melynek pozitív hatásai voltak: a természetben eltöltött jóval több időnek sem volt plusz hatása az egészségre.
A tanulmánynak nem az volt a célja, hogy kiderítsék, a természetnek miért van áldásos hatása. White szerint a nyugalom lehet a kulcs.
- Az emberek többsége rendszeresen többszörös nyomás alatt áll. Ha kimegy a természetbe, ott nyugalom honol, pihentető, és időt biztosít arra, hogy elkezdhessük feldolgozni a dolgokat - magyarázta.
- Egyre inkább az találjuk, hogy fontos a biodiverzitás gazdagsága. Ugyanebben a felmérésben 4500 embert követtünk nyomon, és azt találtuk, ha páratlan természeti szépséggel vagy különleges tudományos jelentőséggel bír az a hely, ahol szabadidejüket eltöltötték, akkor stresszes állapotuk jobban oldódott - a szakértő elismerően nyilatkozott a kutatási eredményekről.
Stresszoldó jógapózok
A jóga legnagyobb vonzerejét is a közvetlenül érezhető stresszoldó hatás adja. A mozgásforma hatékonyan nyújtja, és rugalmasabbá teszi a testet, építi az izomzatot, és feltölti a szervezet energiaraktárait is, rendszeresen végezve sokat segít a megfelelő stresszkezelésben.
Képek forrása: Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!
- cukorbetegség
- diabétesz