Ezt a kenyeret edd reggelire, hogy sokáig elkerüljön az éhség: tényleg segíthet fogyni
Kiderült, milyen kenyeret érdemes fogyasztani reggelire, ami tényleg sokáig laktat.
Svéd kutatók kiderítették, hogy egy bizonyos fajta kenyér jelentősen csökkenti az éhségérzetet, egyúttal a napi bevitt kalóriamennyiséget is - ez jó hír azoknak, akik egy gyors szendviccsel szeretik indítani a napot, vagy nem tudják elképzelni a reggeli rántottát, tükörtojást egy szelet kenyér nélkül.
Köztudottan a rostban gazdag étkezés mind az egészségmegőrzés, mind pedig alakformálás szempontjából lényeges eleme az egészséges életmódnak. Kiderült, hogy reggelire bizony érdemes a hagyományos fehér kenyér helyett rozskenyeret választani, hogy ehhez az értékes tápanyaghoz hozzájusson a szervezet.
Rozskenyér reggelire
A SciendeDirect oldalán megjelent tanulmány szerint azoknál az embereknél, akik sok rozst fogyasztanak, jelentős testtömegvesztés figyelhető meg, és a testzsírszázalékuk is többet csökkent azokhoz képest, mint akik a búzafinomlisztet részesítették előnyben.
A kutatás során 242 túlsúlyos vagy kórosan elhízott felnőtt személyt vizsgáltak meg, akiknek a BMI-jük 27-35 között volt. A 12 hetes kísérlet során megfigyelték, hogy azok, akik a rostban gazdag rozsból készült élelmiszereket fogyasztottak, átlagosan több mint 1 kilóval többet fogytak, és a testzsírszázalékuk 0,54%-kal jobban csökkent, mint a búzalisztes csoporté. Ez azért lehetséges, mert kenyerek tekintetében a rozskenyér, főleg a teljes kiőrlésű változata, kimagasló rosttartalommal bír, aminek köszönhetően elnyújtja a jóllakottságérzetet akár 8 órával tovább, mint a búzából készült változatok.
Reggelire rozsos gabonapelyhet, rozskenyeret vagy rozsos kétszersültet ettek, és 12 hét után még 2 héten át megfigyelték őket. Az étrendjük során a skandináv diéta alapelveit kellet követniük. 4-5 szelet rozsropogóst ettek, 30 gramm rozspelyhet kétszer, és rozskenyérből 2-2,5 szeletet, összesen 70 grammot naponta. Ezek a rozskészítmények 650 kalóriát tettek ki a napi kalóriabevitelből.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Mind a búzakenyér-, mind a rozskenyérfogyasztókat arra kérték, hogy limitálják a cukorfogyasztásukat és a készételeket, ahogy cukrozott italokat sem szabadott kortyolniuk, a tányérjuk felét pedig zöldségeknek kellett elfoglalnia. A rozsos csoport átlagosan 2,9 kilót fogyott, míg a másik 1,8 kilót. Alacsonyabb volt a testzsírszázalékuk, egyúttal a has- és derékkörfogatuk is. Meglepő módon az LDL-koleszterinszintje megnőtt azoknak, akik fehér kenyeret ettek.
A rozs hatásai
A rostok egyfajta növényi szénhidrátok, amik emésztetlenül haladnak végig a bélrendszeren, megfelelő folyadékbevitel mellett támogatják az emésztést, csökkentik a szív- és cukorbetegség kialakulásának a kockázatát is. Alacsony glikémiás indexe miatt, mely épp azt jelenti, hogy a benne lévő szénhidrát lassan szívódik fel, a vércukorszintet sem dobja meg nagyon, aminek hirtelen lezuhanása máskülönben farkaséhséget és falásrohamokat eredményezne.
Ezenkívül a rozs még a koleszterinszintet is csökkentheti, és a különböző szervezeten belüli gyulladások kialakulását is. Magas fehérjetartalommal bír, kitűnő mangán, réz, magnézium, foszfor, B-vitamin és antioxidánsforrás, érdemes tehát átgondolni a hagyományos fehérkenyér lecserélését.
Olvass tovább: 8 alternatíva kenyér helyett, ami kevés szénhidrátot, sok rostot tartalmaz
Fogyókúra alatt sokaknak a legnehezebb a kenyér fogyasztását mérsékelni. Szerencsére vannak olyan alternatívák, amik kevesebb szénhidrátot tartalmaznak.
Diétázol? 8 alternatíva kenyér helyett, ami kevés szénhidrátot, sok rostot tartalmaz
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)