Miben találhatók meg a rákkeltő „örök vegyületek”? Sajnos nagyon sok helyen ott vannak

Az egészségre potenciálisan káros vegyületek jóformán kikerülhetetlenek.

Rákkeltő örök vegyületek
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Napjainkban már senkit nem lep meg, hogy a minket körülvevő világ tele van az emberiség által kifejlesztett és a legkülönfélébb területeken használt szintetikus vegyi anyagokkal. Ezek közé sorolhatók az úgynevezett „örök vegyületek”, amelyeknek már a nevük is sugallja az egyik legfőbb velük kapcsolatos problémát: rendkívül ellenállóak.

Emellett pedig sajnálatos módon kifejezetten elterjedtek és toxikusak is, számos egészségügyi problémával összefüggésbe hozták őket a szakemberek. 

A rákkeltő „örök vegyületek” mindenütt ott vannak

A perfluor- és polifluor-tartalmú vegyületek, amelyeket röviden csak PFAS-vegyületeknek hívnak, az ember által előállított vegyi anyagok egy jókora, több ezer tagot számláló csoportja, amely ma már a bolygó minden szegletében, még az esővízben is megtalálható. Rendkívül széles körben használják, így a háztartások is tele vannak vele. „Örök vegyületekként” emlegetik őket, ennek oka, hogy annyira tartósak, hogy a szakemberek nem biztosak benne, hogy valaha is lebomlanak a természetben. 

A PFAS-vegyületek leginkább tapadásmentes tulajdonságaikról ismertek, ellenállnak hőnek, víznek, olajnak és zsírnak, ez pedig kifejezetten hasznossá teszi őket a mindennapi életben. Mindez a kémiai szerkezetüknek köszönhető: szén- és fluoratomokból álló molekulák, amelyek rendkívül erős kötést alkotnak. Az 1950-es években kezdték el alkalmazni őket, például a teflonbevonatú serpenyők előállításakor.

Napjainkban már felsorolni is nehéz lenne, hogy milyen termékekben találhatók meg. Találkozhatunk velük a tapadásmentes edényekben, popcornzacskókban, pizzásdobozokban, a papír és műanyag élelmiszercsomagolásokban, vízálló kozmetikumokban, vízhatlan ruhaneműkben - és a sort szinte a végtelenségig lehetne folytatni. 

Mi a baj velük?

Azon túl, hogy a vegyületek szennyezik a környezetet, az is problémát jelent, hogy az emberi szervezetbe szintén bekerülnek, ugyanis a gyárakból, vegyi üzemekből és hulladéklerakókból a környező vizekbe jutó örök vegyületek az ivóvízben köthetnek ki. Bevihetők továbbá táplálkozás és légvétel útján is. Bizonyos emberek, így például a vegyipari üzemekben dolgozók, a tűzoltók, illetve a katonai személyzet fokozottan ki vannak téve a PFAS-vegyületeknek. 

Arról, hogy pontosan milyen egészségkárosító hatásaik lehetnek, számos vizsgálat született. Egyebek mellett kapcsolatba hozták őket a tüdőkárosodással, pajzsmirigyzavarokkal, elhízással, termékenységi problémákkal, alacsony születési súllyal, valamint egyes daganattípusokkal, például vese-, mell-, prosztata és hererákkal. Hogy mennyi idő alatt ürülnek ki a szervezetből, az több dolog függvénye, a vegyületek felezési ideje néhány naptól évtizedekig terjedhet. Az időtartamot az adott személy étrendje és egészségügyi állapota is befolyásolhatja. Szerencsére az ivóvízből a részecskék fordított ozmózís vagy aktív szenet tartalmazó szűrők segítségével eltávolíthatók, ezzel némiképp mérsékelhető a szervezetbe jutó mennyiség. Ugyanakkor a vizsgálatok szerint az otthonokban alkalmazható szűrőberendezések némelyike csak részben hatékony. 

A szakemberek folyamatosan dolgoznak olyan eljárások kifejlesztésén, amelyek segítségével a PFAS-vegyületek eltávolíthatók lennének a talajból, a vízből és a levegőből, egyelőre azonban nem úgy tűnik, hogy egyhamar megszabadulhatunk tőlük, igaz, akadnak biztató eredmények.

A Northwestern Egyetem kutatói például nemrégiben a Science folyóiratban publikálták tanulmányukat, amelyben bemutatnak egy új módszert az örök vegyületek lebontására, amelyhez korábban extrém körülményekre, például rendkívül magas hőmérsékletre volt szükség. A kutatók tíz vegyületen próbálták ki az eljárást, amely során dimetil-szulfoxifot és nátrium-hidrocidot használtak, majd 120 Celsius-fokon hőkezelték a vegyületeket, amik feloldódtak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A legfontosabb viszont az lenne, hogy csak és kizárólag olyan folyamatokban alkalmazzák a PFAS-vegyületeket, amelyekben egyelőre még elengedhetetlenek. Természetesen, bár jelentős energia- és időráfordítással, illetve kényelmetlenséggel jár, a felhasználók is dönthetnek úgy, hogy megpróbálják tudatosan elkerülni őket a vásárlás során, például csomagolásmentes élelmiszereket vesznek, tartózkodnak a tapadásmentes és vízálló termékektől. 

Szilikon sütőformák veszélyei

A szilikon sütőformák népszerű konyhai eszközök, ám a veszélytelen használat érdekében néhány szabály különös odafigyelést igényel a vásárlástól kezdve a rendeltetésszerű használatig.

Mérgező anyagok oldódhatnak ki a szilikonformából sütéskor? A tanulmányok szerint egy dologra nagyon figyelni kell

A szilikon sütőformáknál sokat számít a jó minőség és a megfelelő használat a biztonság érdekében.

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük