A magyar színész Oscar-díjas filmmel lett világhírű: most ezért költözik haza Amerikából
Röhrig Géza bizonyos esetekben jelentős különbségekkel találkozik itthon és Amerikában.
Röhrig Géza neve nemcsak a magyar embereknek ismerős, de világszinten is letette már a névjegyét.
Röhrig Géza hazaköltözik
AZ 58 éves színész sok évig élt New Yorkban, ahol számtalan dologgal foglalkozott már. Egy ideig rabbinak készült, volt bibliafelolvasó, halottmosó és mentős is. 2015-ben ismerte meg őt az egész világ, amikor Nemes Jeles László őt választotta főszerepre a Saul fia című filmben. A remekmű olyan sikert aratott, hogy megnyerte a cannes-i nagydíjat, egy Golden Globe-ot és egy Oscar-díjat is.
A színész azonban ezt követően sem vágyott nagy felhajtásra. Folytatta hétköznapi életét Brooklynban a zsidó közösség szolgálatában, valamint a Covid alatt önkéntes mentősként. Sok év után pedig most úgy döntött, hazaköltözik Magyarországra.
– Előttem két út áll. Az egyik egy sokkal vadabb dolog, a másik egy biztonságibb játék. A biztonságibb játék az az, hogy Bibliát tanítani vagy pedig színészképzést tanítani. Elhelyezkedni egy pesti vagy bécsi, mert én ezt angolul is tudnám csinálni, vidéki, erdélyi, akármilyen egyetemen, ahol engem státuszba vennének, és akkor ez a biztonságibb játék. Ez vonz engem – magyarázta a Fókusznak adott interjújában a színész, aki azt is elárulta, a vadabb út, ami felé húz a szíve, az egy zenekar lenne.
Mint mondja, Magyarországon a mai napig sokan felismerik és örülnek neki, amiért mindig hálás lesz. Ez azzal a pozitív hozadékkal is jár, hogy itthon könnyebben elér bármit.
– Itt szívesen felveszik nekem a telefont. Ha Amerikában felhívnék egy komoly zenészt, hogy adjon nekem egy órácskát, mert szeretnék valamit kérdezni a hegedű és a zongora közötti különbségről, akkor azt mondaná, ki vagy te, és miért én? – ezzel szemben Magyarországon kérdés nélkül, boldogan nyújtanak neki támogató kezeket.
A Barátok közt szívtipró Szilágyi Palija volt: 43 évesen így él Németországban
Bruckmann Balázs 2001-től 2008-ig játszotta Szilágyi Palit a Barátok köztben. Immár Németországban él a feleségével.
ElolvasomCover-fotó: Profimédia
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció















