Lehet nyitott szemmel aludni? Komoly betegség tünete is lehet
Most kiderül, hogy milyen okok állhatnak amögött, ha valaki nyitott szemmel alszik.
A nyitott szemmel alvás úgy hangozhat, mint valami különleges képesség, amiért középiskolás korunkban bármit megtettünk volna egy átbulizott éjszaka után, hogy a tanteremben ébernek tűnjünk. Valójában azonban ez egy olyan jelenség, amely sok ember számára teszi kellemetlenné az éjszakát. Az éjszakai lagophthalmus megakadályozza, hogy az egyik vagy mindkét szem lecsukódjon alvás közben. Kutatások szerint a probléma minden huszadik embert érinthet.
A nyitott szemmel alvás okai
Talán soha nem szerzünk tudomást arról, hogy nyitott szemmel alszunk, ha a párunk, lakótársunk nem veszi észre. Pedig az, hogy a szemhéjak éjszaka nem záródnak megfelelően, kellemetlen szemészeti problémák magyarázata lehet. Az alvás az egyik legfontosabb biológiai folyamat, amelyre a testnek szüksége van a megfelelő pihenéshez és regenerálódáshoz - ide kattintva megtudhatod, milyen betegségek kockázatát növeli a rossz alvás!
- Az, hogy becsukjuk a szemünket alvás közben, sokkal több, mint automatikus reflex. Ez egy fontos biológiai mechanizmus, amely segíti az alvás minőségét és hatékonyságát, valamint védi és pihenteti a szemet alvás során. Alvás közben a zárt szemhéjak biztosítják, hogy a szemfelszín ne száradjon ki, védik a szemet a fizikai sérülésektől az éjszaka folyamán, valamint a fényt is blokkolják, tompítják - mondja dr. Nagy Angéla, a Budai Szemészeti Központ szemész szakorvosa.
Amikor nyitott szemmel alszunk, valójában semmit sem látunk, mert az agyunk ezt a funkciót kikapcsolja, szemeink nem küldik el agyunknak azokat az információkat, amelyeket ébrenlét során. Ennek eredményeképpen a legtöbben akkor jövünk rá, hogy éjszakai lagophthalmusunk van, amikor valaki más megfigyel bennünket alvás közben. Ha nincs olyan személy, aki tapasztalni/jelezni tudná számunkra a problémát, akkor az alábbi, ébredés utáni tünetek is árulkodóak lehetnek.
- Szemvörösség vagy irritáció.
- Száraz, irritált, égő érzésű szemek.
- Homályos látás ébredés után.
- Szárazszem-érzés minden reggel.
- Könnyezés ébredés után.
- Fényérzékenység.
- Látásélesség-romlás.
Ha valaki nyitott szemmel alszik, az számos egészségügyi okra vezethető vissza.
Proptózis (kidudorodó szemgolyó): amikor a szemgolyó kiemelkedik, nagyobb felület jön létre, melyet a szemhéjaknak fedni kell. A proptózis lehetséges okai közé tartoznak a pajzsmirigybetegségek, mint például a Basedow-kór, az arc anatómiáját befolyásoló, veleszületett állapotok, fertőzés, daganat, baleset.
Rövid vagy gyenge izomtónusú szemhéjak: számos betegség megrövidítheti a szemhéjakat, vagy csökkentheti azok izomtónusát, ezáltal megakadályozva a szemhéjak teljes záródását. Az olyan orvosi eljárások, mint a szemhéjfeszesítő műtétek, a botoxkezelés és a szem körüli zsír eltávolítása ronthatják a szemhéjak záródási képességét.
Hegesedés: a fizikai trauma, a kémiai égés és bizonyos betegségek, mint például a Stevens Johnson-szindróma hegesíthetik a szemhéj részeit, és korlátozhatják a szemhéjak működését.
Alvászavarok: a nyitott szemmel alvás gyakran kapcsolódik különböző alvászavarokhoz, például a REM-alvászavarhoz vagy a paraszomniákhoz (alvajárás, alva evés, fogcsikorgatás). Korábban írtunk arról, hogy milyen tünetek utalhatnak alvászavarra, kattints ide a továbbiakért!
Stressz és szorongás: a fokozott stressz vagy szorongás is lehet az oka annak, hogy valaki nyitott szemmel alszik. Az alvás közbeni fokozott nyugtalanság gyakran megnyilvánulhat alvászavarban, beleértve a nyitott szemmel alvást is.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Idegi problémák: bizonyos idegi rendellenességek, például arcidegbénulás, stroke, Lyme-kór vagy Parkinson-kór is hozzájárulhatnak a nyitott szemmel alváshoz.
Gyógyszerek mellékhatásai: egyes gyógyszerek - nyugtatók, altatók - mellékhatásaként szintén előfordulhat, hogy valaki nyitott szemmel alszik.
Idiopátia: amikor nincs felderített oka az éjszakai lagophthalmusnak.
A nyitott szemmel alvás kezelése
- A nyitott szemmel alvás intenzív szemszárazságot idézhet elő, mely akár gyulladáshoz, a szaruhártya károsodásához is vezethet. Az éjszakai lagophthalmus kezelésének elsődleges célja a szemszárazság javítása és a szaruhártya-gyulladás megelőzése. Akiknél szemszárazságra utaló tünetek jelentkeznek, és fennáll a nyitott szemmel alvás lehetősége, elsődlegesen szemcseppet, illetve éjszakai szemkenőcs használatát javasoljuk. Súlyosabb esetekben azt tanácsoljuk, hogy éjszakára speciális kötéssel próbáljanak optimális nedvességtartalmat biztosítani a szemfelszínnek - mondja dr. Nagy Angéla.
Fontos megjegyezni, hogy az alvászavarok kezelése egyénenként változhat, és az optimális kezelési módot az alvási probléma pontos okaitól és az egyéni körülményektől függően kell meghatározni. Ezért ajánlott szakember segítségét kérni, neurológust, endokrinológust, szemészt vagy egyéb specialistát bevonni az alvási problémák megfelelő kezeléséhez.
Segíti az alvást és szabályozza a vércukorszintet - Ez az egyik leghatékonyabb magnézium fajta
A magnézium-biszglicinátot a nap bármelyik szakában beveheted.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)