Megelőzi a rákot, növeli a libidót, égeti a zsírt
Az acai bogyó segítségével könnyebben megy a fogyás, és szabadgyökök ellen is védelmet nyújt.
Az acai - ejtsd: ászáj - bogyó érett formában leginkább a kékszőlőre hasonlít. A gyümölcs pálmán nő, a növény pedig az amazóniai esőerdőkben őshonos. Állítólag az Amazonas mentén, illetve Észak-Brazíliában élők több mint száz éve fogyasztják a gyógyhatású gyümölcsöt. A legendák szerint Amazóniában a bennszülöttek harc előtt ették - növelve vele erejüket, állóképességüket.
A gyümölcs körülbelül akkora, mint egy nagyobb áfonyaszem, de csak a legkülső rétegei ehetőek. Hazánkban elsősorban ital, illetve táplálékkiegészítő formájában juthatsz hozzá a gyógynövényboltokban.
Rákellenes és fiatalító
Vizsgálatok szerint az acai bogyó antioxidáns hatása tízszer akkora, mint a kékáfonyáé - melyet erős rákellenes gyümölcsként tart számon a természetgyógyászat. Mivel a bogyó nagy mennyiségű E-vitamint is tartalmaz, hormonháztartásod kiegyensúlyozott működéséhez is hozzájárul, valamint lassítja az öregedést. Az acai bogyó az antocianinok természetes elegye. Ezek az intenzív hatású antioxidánsok bogyós gyümölcsökben, piros, illetve kék színű, pigmenttartalmú ételekben fordulnak elő. Az antocianinoknak köszönhetően a növény fogyasztásával csökkenthető a szabadgyökök szervezetre gyakorolt negatív hatása.
Növeli a libidót és az állóképességet
Az acai bogyóban lévő teobromin egy olyan alkaloid, melynek hatása a koffeinéhez hasonlít. Míg azonban utóbbi azonnali élénkítő hatást gyakorol az emberi szervezetre, addig a teobromin lassabban fejti ki hatását.
A vegyület valamivel gyengébb, ám hosszabb távon növeli a teljesítőképességet, fokozza az állóképességet és a libidót. Értágító hatású, segíti az oxigén felhasználását a testben. Az acai bogyó ráadásul csaknem tökéletes aminosav-összeállítást tartalmaz. Ezek a vegyületek pedig nélkülözhetetlenek az izmok megfelelő működéséhez, regenerálódásához. A szénhidrátoknak is gazdag forrása, így hozzájárul a szervezet energiaellátáshoz.
Az egészséges táplálkozás alapelvei
Hallgasd meg dietetikus szakértőnk tanácsait az egészséges táplálkozásról. Néhány apróbb trükkel sokat tehetsz magadért.
Zsírégető hatás
Amellett, hogy az acai bogyó támogatja a szervezet szabadgyökök elleni harcát, valamint a fokozza a libidót, még a fogyókúrában is segítségedre lehet. A benne lévő L-karnitin egy természetes anyag, ami az emberi szervezetben is előfordul. Ez a vegyület komoly szerepet játszik a zsírégetésben - segít abban, hogy a test minél gyorsabban feldolgozza a felesleges zsírsejteket. A fogyókúra során természetesen az L-karnitin kevés lesz a kívánt testsúly eléréshez. Ha azonban nem feledkezel meg a mozgásról sem, komoly sikereket érhetsz el.
Szívvédő acai bogyó
A már említett antocianinok támogatják a keringési rendszer egészséges működését, megelőzve ezzel a szívproblémák kialakulását. Emellett a gyümölcs olyan aminosavakat, zsírsavakat és növényi szterineket tartalmaz, melyek vegyi úton kötik meg a káros koleszterint.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az acai bogyóban lévő fitoszterolok ugyancsak segítenek szív- és keringési rendszer problémáit megelőzni. Meglepő adat továbbá, hogy az acai bogyóban a proantocianidin-mennyiség arányaiban tízszer akkora, mint a vörösbor antocianid-tartalma. Mindez ugyancsak érvédő hatását mutatja.
- táplálkozás
- mi az
- antioxidáns
- libidó
- rákellenes táplálék
- zsírégető gyümölcs
- gyógyító táplálékok
- egészséges táplálék
- Életmód
OLVASD EL EZT IS!
- táplálkozás
- megelőzés
Gátolják a daganatképződést: 4 fontos vitamin a rák ellen
- táplálkozás
- zöldség
A cékla 3 áldásos egészségügyi hatása
- megelőzés
- antioxidáns