Fejfájást, ideggyulladást és szívritmuszavart is okozhat a Lyme-kór - Magyar fejlesztésű teszt segít diagnosztizálni

A Lyme-kór évente körülbelül 10 ezer embert érint Magyarországon, és minden második-harmadik kullancs fertőzött. Sokan mégsem sejtik, hogy ez a betegség áll rejtélyesnek tűnő tüneteik mögött.

Interjú a Lyme-kórról, a DualDur tesztről
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Lyme-kórt a mai napig rengeteg bizonytalanság és tévhit övezi. A legtöbbeknek szinte azonnal a kullancscsípés és az ennek hatására kialakuló, kokárda alakú folt jut az eszébe, sokan pedig biztonságban érzik magukat, ha megkapják a védőoltást. Az igazság azonban az, hogy az élősködő csípését az emberek számtalanszor észre sem veszik, a bőrtünet egyáltalán nem minden esetben alakul ki, a vakcina pedig csak a kullancsencephalitis, azaz a kullancsok okozta agyvelőgyulladás ellen véd, a Lyme borreliosis ellen nem.

Ha a betegséget nem ismerik fel a kezdeti szakaszban, és hosszabb ideig kezeletlen marad, súlyos és rendkívül szerteágazó tüneteket, például fáradtságot, fejfájást, alvás-, látás- vagy szívritmuszavart, ideggyulladást, sőt akár bénulást is okozhat. A betegek az egyre csak gyarapodó, rejtélyesnek tűnő egészségügyi problémák miatt szinte már az összes szakrendelést felkeresik, de sokszor az orvosok is tanácstalanul állnak a panaszok előtt, és nem ritka, hogy pszichológushoz küldik a pácienseket.

A Lyme-kór diagnózisa alapvetően nem egyszerű, ám egy új, magyarok által fejlesztett eljárás képes kimutatni a vérben lévő kórokozókat - nemcsak a Lyme-kórt okozó Borrelia burgdorferit, hanem a csípéssel a szervezetbe jutó egyéb baktériumokat, társfertőzéseket is. Dr. Bózsik Béla Pál főorvost, a Lyme Diagnostics Kft. tudományos igazgatóját kérdeztük a betegségről, a tünetekről és az innovatív, az Európai Bizottság által támogatott DualDur tesztről.

Egy csípéssel nem csak egy baktérium kerülhet a szervezetbe

- A Lyme-kórral diagnosztizált betegeknek kevesebb mint fele emlékszik kullancscsípésre. A jellegzetes bőrgyulladás pedig a szakirodalmi adatok szerint is csak átlagosan az esetek egyharmadában alakul ki - vagy esetleg nem veszik észre, illetve tévesen másként azonosítják. De mindössze a betegek 10-25%-a emlékszik csípésre a Lyme-folt területén. 

A kokárdaszerűen kialakuló különleges bőrgyulladás, amely akár percről percre vándorolhat, és esetleg méteres átmérőt is meghaladó foltot, foltokat okozhat anélkül, hogy a bőrfelszín épségét érintené, az egyetlen egyértelmű tünete a Lyme borreliosisnak. Viszont nem szabad a kór diagnózisát csak ehhez a jelenséghez kötni.

Számos európai és amerikai kollégával együtt úgy tapasztaljuk, hogy a Lyme-folt kialakulásának már előzetes története van - ez például fertőzött kullancsok korábbi csípése, esetleg örökölt érzékenység is lehet - mondta dr. Bózsik Béla Pál főorvos. Hozzátette, a betegség elkerülésére adott bármely egyszeri adagban szedett antibiotikum hatástalan és elégtelen. Ráadásul egyetlen csípéssel nem csak egy baktérium juthat a vérbe, a kullancsok ugyanis nem csupán a Borrelia burgdorferit terjesztik.

- A Lyme borreliosis önmagában is sokarcú, komplex betegség, kórokozója a Borrelia burgdorferi esetében már ismerjük, hogy több eltérő tünetcsoportot okozó, és eltérő antibiotikumérzékenységű baktériumtörzset foglal magába.

Ugyanazon csípéssel a páciensbe kerülhet több további kórokozó, a Lyme borreliosis mellett leggyakrabban a Bartonella, a Babesia, az Anaplasma vagy az Ehrlichia is. Ezek párhuzamos jelenléte váltja ki a még komplexebb betegséget, amit összefoglalóan nevezhetünk kullancskórnak. Ezen fertőzések együttes fennállása tovább nehezíti a diagnózist és még inkább a kezeléseket. Szerencsére egy célzott kezelés egyszerre több kórokozó ellen is hatásos lehet, de általánosságban több, intenzív kezelés szükségessége is megállapítható - folytatta a szakértő.

Milyen tüneteket okozhat a kezeletlen kullancskór?

- A kullancskór igen komplex betegség. A vörösvértestekben előforduló Babesia és Bartonella a vér oxigénszállító képességét rombolják le. A Bartonella jellegzetes kötőszöveti gyulladást is okozhat. A fehérvérsejtekben előforduló Anaplasma és Ehrlichia tovább rontja a szervezet Borrelia által kezdettől gátolt védekezését. Utóbbinak egyébként több különböző törzse fordul elő Európában. Ezek eredményezhetnek bőrgyulladást, ízületi gyulladást, akár a kis-, akár a nagyízületekben. Mivel a kullancs néhány órán belül közvetlen kapcsolatba kerül a vérárammal, ezért a kórokozók a vér- és nyirokrendszert használják arra, hogy az egész szervezetben elterjedjenek. Így eljuthatnak és megtapadhatnak a szívben, és okozhatnak szívizomgyulladást, vagy válthatnak ki akár pacemakert igénylő ritmuszavart.

Egy másik eset, amikor a Borrelia elkerüli a bőr helyi védekezését, és a központi idegrendszert támadja. Az összes agyideg gyulladása kialakulhat, közülük az arcidegek károsodása, bénulása jól látható, de szédülés, hallásromlás, a szemmozgatás zavarai szintén jól megfigyelhetők, akár „veleszületetten” is. Sokszor a perifériás idegek gyulladásáról panaszkodik a beteg. A különböző érgyulladásokat, bár a páciens számára érzetükben hasonlók lehetnek, el kell különíteni a szintén fájdalmas idegrendszeri tünetektől.

Különleges szervezeti reakciók is megjelenhetnek a kórokozók tartós jelenléte következtében. A Borrelia egyes molekulái hasonlóak az emberi szervezet fehérjéihez, így a szervezetnek a baktérium ellen termelt ellenanyagai a saját szöveteket is megtámadhatják. A fertőzés hosszas fennállása következtében így például a pajzsmirigy, valamint az idegsejtek burka is károsodást szenvedhet. Ezek és a hasonló autoimmun reakciók felelősek különböző hormontermelési zavarokért és gyulladásokért, és okoznak tüneteket széles spektrumban - fejtette ki a szakértő.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Miben más a DualDur, mint az eddig elérhető tesztek?

- Magát a Lyme-kór okozta reaktivitási jeleket az alapvérképből nem lehet specifikusan megállapítani, de az általános, fertőzésre utaló markerek lehetnek árulkodók, hogy egy fertőzéses folyamat zajlik. A kullancskór eseteiben, amikor a társfertőzések a vér alakos elemeit támadják meg, a vörösvértestek és a fehérvérsejtek számának csökkenése vagy működésének romlása, a hemolízis mind utalhatnak társfertőzések fennállására.

A jelenleg elérhető szerológiai tesztek esetében az immunválaszt mérjük, vagyis a negatív eredmény azt jelenti, hogy a mintában kevés olyan specifikus ellenanyag van, amely a vizsgált bakteriális fehérjékhez kapcsolódna. A negatív szerológia tehát az alacsony vagy hiányzó immunválaszt jelenti, azt csak a statisztikai szakzsargon nevezi fals negatívnak.

A Lyme-kórt okozó baktérium már kezdetektől gátolhatja a szervezet immunválaszát, ezért nem mérhető mindig a laboratóriumi módszerekkel. Ez a Lyme-betegek több mint felénél jellemző. Sokszor a baktériumok felületén megkötődnek az ellenanyagok, és ezért nem mutatja ki a labor. A pozitív reakció ugyanakkor az esetek legnagyobb részében megbízható, tehát fennálló vagy gyógyult fertőzésről tudósít. A fals pozitív eredmény nagyon ritka - emelte ki a főorvos.

Miért számít óriási innovációnak a DualDur teszt?

- Nehéz egy olyan eljárásról beszélni, amely képes lehet fölrobbantani a hagyományos felfogást, és lehetőséget ad az eredeti gondolatok bebizonyítására. Ez egy gyökeresen más filozófiájú vizsgálat: bár több száz éves módszerre alapoz, ugyanakkor a legmodernebb automatizálási, statisztikai és mesterségesintelligencia-technológiákat használja fel.

Az Automata Intelligens Mikroszkópia (AIM) lényege, hogy közvetlenül a kórokozót mutatja ki a vérből. Négy milliliter vér teljes kórokozó-tartalmát sűríti néhány cseppbe, majd azokat vizuálisan elemzi. „Hiszem, mert látom”, ez a mottónk, hiszen szép a molekuláris reakció is, de valójában nálunk az ember a saját szemével látja az élő és mozgó baktériumokat. Ez bizony nem hasonlít semmilyen műtermékhez, hamis képződményhez.

Azért sikerült nekünk először egy ilyen módszert megalkotnunk, mert sokan azt gondolták, hogy nincs elég kórokozó a vérben a kimutatáshoz, mások pedig azt, hogy túl sokszor pozitív a mikroszkópos vizuális elemzés. Az élő baktériumok mozgása viszont minden kétséget kizár, a részletes elemzés, a kórokozók mennyisége és minősége pedig egyértelműen jellemzi a beteg vagy egészséges állapotot. Bár egyetlen kórokozó is lehet veszélyes, azért van egy bizonyos határérték, ami fölött fertőzöttnek számít a páciens. Nem egyetlen, mozgásképtelen baktérium alakú képződmény dönt tehát az eredményről.

Kinek ajánlott a DualDur, és hogyan működik?

- A DualDur módszer eddig ismeretlen tényekkel szembesít, és csodával határos lehetőségeket nyújt, valójában egy új területet nyit meg mind a diagnózis, mind a terápiás területeken, de „látható” lehetőséget ad az alkalmazott kutatásokra is. A kezelőorvost segíti, amikor a változatos tünetek mögött rejlő kórokok között szeretne dönteni. Ha fennállnak a kórra jellemző tünetek, akkor mindenképp javasolt kizárni a kullancskór lehetőségét. A betegség kutatásának központja az USA, így a legtöbb teszt is innen származik, itt igazolták - bár Európában kicsit másféle kórokozók a jellemzők, és más a kór lefolyása is. A számos megszokott teszt mellett a DualDur az egyetlen, ami egy Európában végzett, széles körű klinikai vizsgálattal igazolt direkt vizsgálat a Lyme-kór kimutatására - emelte ki dr. Bózsik Béla Pál.

Egy beteg DualDur-eredménye: A vérmintájában spirochéták (Borrelia) észlelhetők. A Borreliák felületén immunkomplexek láthatók, ami a szervezet védekezését mutatja.
Egy beteg DualDur-eredménye: A vérmintájában spirochéták (Borrelia) észlelhetők. A Borreliák felületén immunkomplexek láthatók, ami a szervezet védekezését mutatja.

Vérvételre Budapesten és Szombathelyen van lehetőség. Legkésőbb az ezt megelőző reggeltől kötelezően ajánlott egy rövid zsírmentes diéta betartása, melyhez az e-mailben kiküldött, részletes tájékoztatóban minden tudnivalót leírnak. Többfajta vizsgálatot is lehet kérni: alapvizsgálatot, amely a teljes körű Borrelia kórokozó kutatást foglalja magába, kombinált vizsgálatot, amely az alapvizsgálatot és a további kórokozó-kutatást - például Bartonella, Babesia -, illetve egy speciális szerológiai vizsgálatot is. Ezek ára eltér, a végösszeg attól függ, hogy ki melyiket veszi igénybe. A mintavételhez 8-10 órás éhgyomor szükséges, és fokozott folyadékbevitel.

Az eredmény általában két héten belül megérkezik a megadott e-mail-címre, de előfordulhatnak csúszások. Jellemző, hogy több levélben küldik ki, és érdemes átfutni a levélszemét, spam mappát is. A leletekhez néhány mondatos értelmezést, javaslatot is kap a páciens, de a diagnózis és a kezelés minden esetben szakorvos feladata a tünetek tekintetében. A DualDur nem csak kimutatja a kórokozót, de statisztikai elemzésekkel és mesterséges intelligenciával megbecsüli annak a szervezetre gyakorolt hatását is. A mesterségesintelligencia-rendszer képes arra, hogy elkülönítse a tünetekkel még nem rendelkező és a Lyme-szakértők által már feltehetőleg kezelésre javasolt eseteket.

Itt kaphatsz tájékoztatást

A DualDur tesztről a 06 30 108 5916-os telefonszámon, a test@dualdur.com e-mail-címen, illetve a dualdur.com oldalon lehet érdeklődni. A betegek vagy azok, akiknél felmerült a betegség gyanúja, a facebookos segítő csoportokban is sok hasznos információt találnak. Fontos azonban, hogy senki ne kezdjen semmilyen kezelésbe mások tanácsára, szakértő orvos segítsége, közreműködése nélkül, ez ugyanis akár életveszélyes is lehet.

Egy beteg DualDur-eredménye: A vörösvértestekben vannak Bartonellával megegyező képletek. A vörösvértestekben Babesiának megfelelő képletek láthatók, de nem sikerült többféle fejlődési stádiumot rögzíteni, ami egyes vélemények szerint az aktív fertőzés azonosításához szükséges.
Egy beteg DualDur-eredménye: A vörösvértestekben vannak Bartonellával megegyező képletek. A vörösvértestekben Babesiának megfelelő képletek láthatók, de nem sikerült többféle fejlődési stádiumot rögzíteni, ami egyes vélemények szerint az aktív fertőzés azonosításához szükséges.

- Zárásként elmondanám, hogy a leginkább negatív tévhitet, miszerint a Lyme-kór nem gyógyítható, már több mint húsz éve cáfoltuk: leközöltük annak az ötéves vizsgálatnak az adatait, ami egyértelműen bizonyítja, hogy helyes kezeléssel az esetek 95 százalékában a Lyme-kór gyógyítható. Az antibiotikus kezelés megfelelő előkészülettel kisebb kockázattal jár, mint a téves diagnózis alapján félrekezelt betegség. Az egészséges életmód, a fizikai munka, a sport, sőt a szauna is megemelheti a test maghőmérsékletét, ami jelentős mértékben segíthet kordában tartani ezeket a kórokozókat. Ez adjon reményt a gyógyuláshoz - üzente dr. Bózsik Béla Pál.

Veszélyes kullancs Magyarországon

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpont - ÖK - Kullancsfigyelő projektjének indítása után előkerült az első példány a keresett, hazánkban nem őshonos, a krími-kongói vérzéses lázat is okozó Hyalomma kullancsból.

Veszélyes kullancsra bukkantak Magyarországon: ez a faj terjeszti a vérzéses lázat is

A kutatók kérik a lakosságot, hogy az észlelt kullancsokat a megszokottnál tüzetesebben figyeljék meg, és ha Hyalomma egyedet találnak, jelezzék.

Elolvasom

A DualDur eredményeket a beteg beleegyezésével és engedélyével közöltük.

Ezt is szeretjük