Fotókon az elképesztő változás! 35 kilót dobott le egy év alatt, ma edzőként dolgozik

Amióta a vonzó külső és a karcsú alak egyre fontosabb szerepet tölt be az emberek megítélésében, nem meglepő, hogy mindenféle, a hatékony fogyást és teljes testi átalakulást koplalás és sport nélkül ígérő csodaszernek keletje van. Ha pedig még látványos ilyen volt-ilyen lett képek is illusztrálják az átváltozást, könnyű azt képzelni, ez tényleg ilyen egyszerű. Holott nem történik csoda, helyette szinte minden esetben csupán a képszerkesztő izzad meg azért, hogy a Photoshop hatékony segítségével a nagy hasú, kövér nőből bombázót, a pocakos pasasból pedig izomtól duzzadó férfit varázsoljon a magazinok oldalaira.

Ám ez nem azt jelenti, hogy nem nézhet ki bárki pontosan úgy, ahogy a címlapfotók sztárjai - persze nem kívülről, egy csodapirulától kell várni a megváltást, hanem a változtatni akarás belülről kell, hogy jöjjön. Akkor kitartó munkával, önfegyelemmel és bámulatos akaraterővel olyan dolgot is véghezvihet az ember, amiről korábban maga sem hitte, hogy képes rá.

A téma kapcsán Kremer Kaposi Péter személyi edzővel beszélgettünk, aki mind testben, mind lélekben maga is megvívta a saját háborúit, de végül győztesen került ki az embert próbáló csatározásokból.

- Az ember azt hinné, hogy ilyen testben születtél a világra, de azért sejtem, hogy nem így történt. Valójában honnan datálod a nagy elhatározást, hogy ennyire tudatosan odafigyelsz a külsődre?

- Hosszú és rögös út volt, tele fájdalommal és persze még több örömmel. Kacskaringós, az biztos!

- Tényleg? Mesélj!

- A sport már nagyon korán jelen volt az életemben, jóformán, ahogy járni kezdtem, megtanítottak síelni, úszni, hosszú évekig teniszeztem, és a küzdősportokban is kipróbáltam magam.

Ennek ellenére kövérkés gyerek voltam. Édesanyám próbált ugyan egészségesen táplálni, de a roston csirke nem vehette fel a versenyt a nagymamám rizskochjával. Egy háznyira laktunk egymástól, reménytelen volt nem átjárni. Ráadásul imádtam enni! Soha nem tudtam megállni, hogy valamiből keveset tegyek a tányérra, ha az ízlett.

- És mikor jött el a pillanat, amikor azt mondtad magadnak, ez így nem mehet tovább?

- Egy diákszerelem adta meg a végső lökést. Persze előtte is sokat csúfoltak a kövérségem miatt, de az nem igazán érdekelt. Szóval 14 voltam, jött a nyári tábor, és rettegtem, hogy fürdőruhára kell vetkőzni - érthető okokból, hiszen 86 kiló párosult az akkori 168 centimhez.

Végül tíz hét alatt szó szerint lekoplaltam magam 68 kilóra. Az eredmény? Nem néztem ki sehogy, a szerelemből sem lett semmi, és miután visszatértem a nagyikosztra, a súlyom is újra gyarapodni kezdett.

- A klasszikus jojó-effektus…

- Bizony! Teljesen el voltam keseredve, úgy éreztem, nincs kiút. Ám ekkor valamilyen úton-módon a kezembe akadt Arnold Schwarzenegger Utam a csúcsra című önéletrajzi könyve. Teljesen megbabonázott, addig a pillanatig ugyanis szilárdan hittem, a felnőttkori izmosságra születni kell.

- Akkor tehát Schwarzi lett a példakép?

- Ó, a példakép már régen megvolt Jean Claude van Damme személyében! Mindig is az ő teste és mozgása volt számomra az etalon, de Arnold könyvéig persze minderről csak álmodoztam. Akkor azonban rá kellett ébrednem, hogy valójában csak rajtam múlik a dolog. Mit mondjak, felemelő pillanat volt.

- És hogyan álltál neki a nagy van Damme-osodási projektnek?

- Emlékszem, 1996 októberében, egy barátommal mentem le először edzőterembe. Heti két-három alkalommal jártunk, persze sok mindennel nem voltunk tisztában, Arnie könyve, valamint mások elmondásai alapján próbáltunk edzeni és helyesen táplálkozni. Elszántságban viszont nem volt hiány, az mindenért kárpótolt.

- Innen pedig, gondolom, nem volt megállás.

- Fanatikusan edzettem, és bár a táplálkozásom messze nem volt tökéletes, kezdett megjönni az önbizalmam. Éltem a kamaszok életét, jöttek az első szerelmek, pályaválasztás, jól éreztem magam.

- Mindeközben fiatal felnőtté cseperedtél. Hogyan telt ez az időszak?

- 20 éves voltam, amikor kiderült, hogy van egy velem született szívproblémám. Igazából nem túl komoly, de a szívkatéterezés megviselt, és utána egy kicsit vissza is vettem a tempóból. Ezután pár évig nagyon jól ment minden, és már a van Damme-projekt is elérhető közelségbe került. Tanultam, dolgoztam, volt barátnőm, jól éltem. És ekkor…

- És ekkor?

- Minden összejött… Kiderült, hogy olyan autoimmun-betegségben szenvedek, amire egy életen át gyógyszert kell majd szedni. A stressz amúgy is sok volt, a vállalkozásom már hónapok óta romokban hevert. Végül 125 kilósra híztam a 181 centimhez, teljesen abbahagytam mindenfajta mozgást, szó szerint zabáltam, és totálisan befordultam. Depresszió, pánikroham, generalizált szorongás. A poklok pokla közelről.

- Orvosnál jártál?

- Több szakemberhez is elmentem a lelki gondjaimmal, ám végül rájöttem, hogy csak én tudok segíteni magamon. Ehhez azonban nem éreztem elég lelkierőt. Ha nincs az akkori párom, a családom és a barátaim, lehet, hogy végleg összeomlok. Nekik és persze magamnak köszönhetően kínkeservesen, de ismét sportolni kezdtem. Tény, eleinte még egy tízperces séta is brutális kihívás volt a szorongás és a pánikrohamok miatt, de nem adtam fel. Pár hónap alatt eljutottam a napi 60 percig, végül lemerészkedtem újra a terembe is. Két-három hónap után éreztem, kezd megtörni a jég.

- És a sport elég volt ahhoz, hogy kikerülj a gödörből?

- Inkább úgy fogalmaznék, adott egy biztos talajt a gödör alján, amin stabilan állhattam, és közben viszonylag nyugodtan gondolkodhattam a következő lépésemen. A sport mellett még az olvasás nyújtott egyfajta megnyugvást, ezért valósággal faltam a könyveket, főleg táplálkozástudományi, testedzés és pszichológia témában. Magam is csodálkozom rajta, de körülbelül 250 szakmai kötetet végeztem ki abban az időszakban. Ennek meg is lett az eredménye: az addigi felszínes anatómiai, táplálkozási és lélektani ismereteim kezdtek elmélyülni. Szembenéztem a démonaimmal, és közben a rögeszmémmé vált, hogy a lelkemnek olyan templomot építsek, amiben tökéletesen érezheti magát. Tudom, teátrálisan hangzik, de tényleg ez volt a célom.

- Mennyi idő alatt nyerted vissza a régi önmagad?

- Két év alatt másztam fel a gödör oldalán, és meg kell valljam, 2009-re teljesen más emberré váltam. Átértékeltem az egész életemet, hogy mi számít, és mi nem. Nem idegesítenek fel már apróságok, mindenkihez kedves vagyok, és szinte sosem jövök ki a sodromból. Még akkor sem, amikor azzal vádolnak, hogy szteroidokat szedek. Mindig elmondom, hogy nem ítélem el a használatukat, de az elveimmel nem egyeztethetőek össze. Arról nem is beszélve, hogy a szívemmel és az autoimmun-betegségemmel a kokszolás egyenlő lenne egy halálos ítélettel. Visszatérve a kikecmergésre, akkor jöttem rá arra is, hogy pontosan mit akarok kezdeni az életemmel.

- Hogy segíts másokon?

- Sokan járnak hasonló cipőben, mint én. Pontosan tudom, milyen kövér gyerekként a gúnyolódások céltáblájának lenni, hogy milyen kövér felnőttként élni, és mennyire borzasztó érzés, amikor még a lélek is feladja egy időre, nemcsak a test. Hiszem, hogy a tapasztalataimmal segíthetek másoknak is.

- Hogyan kezdted el rendszerezni azt a rengeteg tudást, amit a nehéz időszakodban felszedtél?

- Valóban, a mai tudásom alapjait a pokoljárásomnak köszönhetem, és bizony nagyon jól is jött később, amikor megszereztem az edzői képesítésemet. Rögtön utána Kanadába költöztem, és ott szélesítettem a látókörömet, különösen az anatómia, a mozgástan és az edzéselmélet területén. Sikeresen letettem minden vizsgát, és az engedélyeim megszerzése után már másokat is taníthattam.

- Látom, tényleg rögeszmésen képzed magad. Hogyan csapódik le mindez, amikor másokkal dolgozol? Van saját módszered?

- Aprólékosan testreszabok mindent, ha edzésről és táplálkozásról van szó. Maximálisan figyelembe veszem az adott ember fizikai adottságait, életvitelét, pozitív és negatív vonásait. Szem előtt tartom, hogy milyen céllal jött hozzám, de elmondom azt is, hogy én mit látok problémának. Jóformán nagyítóval vizsgálok minden apró és fellelhető anatómiai eltérést, és végletesen kikérdezem a kórelőzményeket. Ennek megfelelően állítom össze az edzéstervet, sok-sok specifikus gyakorlattal. Nagyon sokszor vadonatúj mozdulatsorokat találok ki, amelyek pontosan úgy, és arra hatnak, ahogyan és amire az adott embernek szüksége van.

- Végezetül mit üzennél az olvasóinknak?

- Hiszek abban, hogy sokszor az ember életének legnehezebb időszakai a legtermékenyebbek. Meg kell próbálni rájönni, hogy mit akar üzenni a lelked vagy éppen mit akar az élet tanítani olyankor, amikor beüt a mennykő. Ha így teszel, akkor a megoldást is keresni fogod, mert úgy érzed, van értelme. A depresszió, az elhízás mind-mind lehet egy jó ugródeszka, hogy az életed jó irányba, gyökeresen megváltozzon!
A lényeg, hogy ne add fel soha!

• interjú
• edzés
• fitnesz
• kremer kaposi péter
• fogyástörténet
• Életmód