Megtalálták a kopaszság ellenszerét: a kutatók szerint igazi megoldás lehet hajhullásra
Nemcsak férfiak szenvednek tőle, de a tudósok most végre gyógyírt találhattak.
Egy eredetileg a csontritkulás - oszteoporózis - kezelésére kifejlesztett gyógyszer alkalmazásával sikerült növekedésre késztetniük páciensektől vett hajtüszőket laboratóriumi körülmények között brit kutatóknak.
A Manchesteri Egyetem szakemberei szerint a szer egyik összetevője arra a fehérjére hat, mely megfékezi a hajnövekedést, és ezáltal szerepet játszik a kopaszodásban - írta a BBC News.
Igazi megoldást jelenthet a kopaszodásra
A projektet vezető Nathan Hawkshaw szerint a módszer igazi megoldást jelenthet a hajhullással küzdő emberek számára.
A kopaszodás kezelésére jelenleg két gyógyszer áll rendelkezésre: a minoxidil - férfiak és nők számára egyaránt -, valamint a finaszterid, kizárólag férfiak számára. Mindkét szer mellékhatásokkal jár, és nem is mindig elég hatékony, ezért a páciensek gyakran inkább a hajbeültetés mellett döntenek.
A PLOS Biology című folyóiratban publikált tanulmány készítői laboratóriumi körülmények között végeztek teszteket több mint negyven olyan férfi pácienstől származó hajtüszőmintán, akik hajbeültetésen estek át. Hawkshaw szerint klinikai vizsgálatokra lesz szükség annak megállapításához, hogy a kezelés hatékonyan és biztonságosan alkalmazható-e embereknél.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Brit Bőrgyógyászok Egyesületének szóvivője rendkívül érdekesnek nevezte a tanulmányt. Mint fogalmazott: a hajhullás gyakori rendellenesség, mely jelentősen károsíthatja a lelki egészséget, egyebek között az önbecsülés és az önbizalom rombolásával.
- A hajhullással küzdő emberek számára egy-egy kezelés teljes siker, de akár teljes kudarc is lehet. Nincs olyan módszer, mely mindenkinél egyformán hatékony - jegyezte meg a szóvivő, hozzátéve, hogy éppen ezért minden egyes új, lehetséges gyógymód esélyt ad az embereknek arra, hogy megtalálják a számukra leghatékonyabb kezelést.
Megdöbbentő képeken a női kopaszodás típusai: ezek állhatnak a háttérben
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- tetoválás
- cukorbetegség