Erre cseréld le a konyhasót, ha magas a vérnyomásod: egy az egyben helyettesítheted vele
Ez az egyszerű csere hatékonyan csökkentheti a vérnyomást és a stroke kockázatát is!

A magas vérnyomás kezelésében fontos szerepet játszhat az, hogy milyen típusú sót fogyasztunk. Egy nemrégiben publikált tanulmány szerint a káliummal dúsított sóhelyettesítők jelentősen csökkenthetik a stroke ismétlődésének esélyét, valamint a stroke okozta halálozási arányt.
Káliummal dúsított só hatása
A kutatás eredményei szerint a hagyományos asztali só helyett alkalmazott káliumtartalmú sóhelyettesítő 14%-kal csökkentette az újabb stroke kialakulásának a kockázatát, valamint 21%-kal a stroke-halálozási arányt. Ez a vizsgálat a Salt Substitute and Stroke Study (SSaSS) részeként készült, amely egy nagyszabású, kínai falvakban végzett klinikai kutatás volt, ahol a résztvevőket átlagosan öt éven keresztül figyelték meg.

A kutatásban 15 249 stroke-on átesett személy vett részt, életkoruk átlagosan 64 év volt. A sóhelyettesítők 75% nátrium-kloridot és 25% kálium-kloridot tartalmaztak. Az adatok szerint a stroke ismétlődésének esélye jelentősen csökkent azok körében, akik a hagyományos sót ilyen helyettesítővel váltották ki. A hatás még látványosabb volt a vérzéses stroke esetében, amit az ér megrepedése következtében kiömlő vér okoz, ahol a kockázat 30%-kal csökkent, a stroke-hoz köthető halálozás pedig 21%-kal volt alacsonyabb.
Dr. Rebecca DiBiase, a vaszkuláris neurológiával foglalkozó szakember szerint a magas nátriumbevitel hosszú távon fokozza az érfalak terhelését, ami érszűkülettel és stroke-kockázattal járhat. Thomas M. Holland, a RUSH Institute for Healthy Aging professzora hozzátette, hogy a káliumban gazdag sóhelyettesítők segíthetnek a vérnyomás szabályozásában, mivel a kálium értágító hatással rendelkezik, ami csökkenti az érfalakra nehezedő nyomást. Korábbi cikkünkből azt is megtudhatod, milyen ételeknek van magas káliumtartalma.
Kiran Campbell dietetikus hozzátette, hogy már egy minimális vérnyomáscsökkenés (1 mmHg) is 5%-kal csökkentheti a stroke kockázatát. Ezért a hagyományos só helyett a kálium-tartalmú helyettesítők alkalmazása egyszerű, de nagyon hatékony megoldás lehet a stroke-túlélők számára.
A szakértők azonban figyelmeztetnek arra, hogy azok, akik vesebetegségben szenvednek vagy bizonyos vérnyomáscsökkentő gyógyszereket szednek, kérjék ki orvosuk véleményét, mielőtt káliumtartalmú sóhelyettesítőt kezdenének használni.
A legjobb eredmények érdekében érdemes nemcsak a sót helyettesíteni, hanem általában is csökkenteni a nátriumfogyasztást – a DASH-diéta az egyik legjobb szívvédő étrend, amiről bővebben itt olvashatsz. Ez megvalósítható friss ételek fogyasztásával, fűszerek és gyógynövények alkalmazásával, valamint a feldolgozott élelmiszerek elkerülésével.
A cikk tájékoztató és útmutató szándékkal készült, mielőtt alkalmaznád a leírtakat, mindenképp konzultálj a kezelőorvosoddal!
Sokan nem tudják, de fiatalon is életveszélyes lehet – 7 gyakori tévhit a szívbetegségről
Nem minden igaz, ami a köztudatban van, és lehet tenni a kialakulása ellen.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!

- egészség
- magas vérnyomás
Ez történik a szervezeteddel, ha leszoksz a kávéról – 3 eset, amikor ajánlott megtenni

- magas vérnyomás
- stroke
Ez az állapot megsokszorozza a demencia esélyét – A magyarok közel fele veszélyeztetett

- magas vérnyomás
- jóga