Rákra utalhat, ha ilyen tüneteid vannak a torkodban: semmi köze a dohányzáshoz!
Az egyik legveszélyesebb daganat jele lehet.
A humán papilloma vírus - HPV -, mely a méhnyakrák hátterében áll, fejnyaki területen is okozhat rosszindulatú daganatokat. Erről nyilatkoztak a Semmelweis Egyetem orvosai.
Az intézmény Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának igazgatója, Tamás László elmondta, hogy korábban elsősorban a dohányzást és az alkoholfogyasztást tették felelőssé a fejnyaki tumorokért.
Nemcsak méhnyakrákot okozhat a HPV
Mostanra azonban kiderült, hogy a középgaratban, főként a mandulákban és a nyelvgyökben a daganatos elváltozások 40%-át a HPV 16-os típusa okozza, vagyis ugyanaz a vírus, amely a nőknél a méhnyakrák hátterében áll. A szakember hozzátette, hogy évente 1500 új középgarat-daganatos beteget diagnosztizálnak Magyarországon.
Kétharmaduk férfi, és főként a fiatal felnőttek érintettek. Az elmúlt négy-öt évben derült ki, hogy a HPV a középgaratban és a mandulaszövetekben is okozhat daganatot, egyelőre azonban nem világos, hogy a betegség mennyi idő alatt alakul ki, és mennyi a lappangási ideje. A HPV okozta tumor szövettanilag ugyanúgy néz ki, mint a dohányzás miatt kialakult rák.
Kutatják az okokat
Jelenleg nem tudni biztosan, ez hogyan terjed, de az biztos, hogy a szexualitásnak is szerepe lehet benne. Emellett nem zárható ki egyéb lehetőség sem, mint például a cseppfertőzés. Mivel az okok sem világosak, a megelőzés is nehézkes. A klinika szerint sokat javítana a helyzeten, ha a férfiak is kapnának HPV elleni oltást.
-
Fehér Swarovski® kristályos ezüst fülbevaló3 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített medál ezüst nyaklánccal15 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályokkal és gyönggyel díszített kulcsos és lakatos fülbevaló7 090 Ft
-
Kék opálos csepp alakú ezüst fülbevaló cirkóniával11 900 Ft
-
Hópehely ezüst nyaklánc cirkónia díszítéssel7 990 Ft
-
Apró cirkónia kristályokkal díszített buzogány formájú elegáns ezüst fülbevaló12 900 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc szögletes cirkónia díszítéssel14 990 Ft
-
Fehér cirkóniával körben díszített édesvízi igazgyöngyös nyaklánc15 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ovális piros cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc L betűs medállal7 490 Ft
A tünetekre nagyon figyelni kell
A szakorvos kiemelte, milyen fontos figyelni a tünetekre. Ezek lehetnek a két héten túl tartó rekedtség, a véres köpet, a nyaki nyirokcsomó duzzanata, a nyelési nehézség és a fülbe sugárzó egyoldalú fájdalom. Ezek hátterében gyakran daganatos elváltozások állnak.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: www.femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2016. november 19. 18 óra
Helyszín: Thália Színház, Mikroszkóp Színpad
Ha ezeket a jeleket észleli magán valaki, akkor mielőbb szakorvoshoz kell fordulnia. A korai stádiumban diagnosztizált tumor ugyanis jól kezelhető, ám előrehaladott állapotban a garat- és szájüregi rákok prognózisa rosszabb. A kezelés módjában nincs különbség, ám mind a kemoterápiára, mind a műtétre jobban reagálnak a HPV-pozitív tumoros betegek.
OLVASD EL EZT IS!

- rák
- megelőzés