45 kiló fogyás: teljesen átalakult a teste - Elmondja, hogy sikerült csodaszerek nélkül
Az önsanyargató, gyors diéták csak visszahízáshoz vezetnek. Ez a nő azonban végleges megoldást talált.
Chloe Longstaff saját bevallása szerint imádta a pizzát. Ha tehette, hetente hármat is megevett. Nem ez volt azonban az egyetlen gyorséttermi étel a menüjében, sőt, a 23 éves nő az alkoholt sem vetette meg.
Amikor fiútestvére házasodni készült, Chloe-nak a koszorúslányok között lett volna a helye. 104 kilós testére azonban csak többszöri igazítás után lett jó a kiválasztott ruha. Ez volt az, ami figyelmeztette 2014 júliusában arra, hogy rossz úton halad. Elmondja, hogyan sikerült neki változtatni.
Chloe fogyástörténete
Az esküvő után Chloe-nak az sem jelentett örömet, amikor megérkeztek a fotók. Az összes képen látszott, mennyire túlsúlyos a többi koszorúslányhoz képest. Mivel azonban már sokszor próbált eredménytelenül villámdiétázni, ezért ezúttal más módszer mellett döntött.
A csodaszerek vagy a műtét helyett saját életmódján próbált meg javítani, aminek három év alatt fantasztikus eredménye lett. A fiatal nő több 45 kilót fogyott, és egy sor olyan egészséges, jó szokást alakított ki, amelyek hosszú távon is segítenek neki megtartani a súlyát.
Ehhez elsősorban a gyorséttermi ételek kiiktatására volt szükség. A fiatal nő egy olyan étrendet választott, melynek során sok fehérjét kell bevinnie, amit a még nagyobb hatékonyság érdekében rendszeres sporttal is kombinál. Ez segített neki abban, hogy ne csak sok zsírt veszítsen, de teljesen át is alakuljon, feszessé, izmossá váljon a teste.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A marketingesként dolgozó lány sétálással kezdte, majd fokozatosan gyorsított a tempón. Nem sokkal később rászánta magát, hogy edzőterembe menjen, ahol egy időtakarékosan, okosan felépített edzésterv alapján dolgozik. Programja a kardiót és számos izomcsoport edzését kombinálja, így látványosan fejlődnek az izmai.
Chloe ma már úgy gondolja, hogy nem diétázik. Ez nem egyenlő azzal, hogy visszatért korábbi szokásaihoz. Az új életforma vált rutinná számára. A fiatal nő rendszeresen előkészíti az ételeit, sőt, a vízfogyasztására is nagyon odafigyel. Állítása szerint a 80/20 szabály kiválóan működik. Ezt úgy alkalmazza, hogy az esetek legalább 80%-ban egészséges, alakbarát ételeket fogyaszt, de 20%-ban azt eszi, amit a szeme megkíván.
Chloe diétájának fontos része volt, hogy felismerte magában az érzelmi evőt. Ez azt jelenti, hogy általában akkor ette magát túl, amikor éppen valamilyen erős érzelmi hatás érte, például stresszes vagy szomorú napja volt. Tudatos odafigyeléssel azonban sikerült az érzelmi hullámzásokkal számolva kialakítani az étrendjét, mely néha többet, néha kevesebbet enged meg.
Olvasd el Jacqueline történetét is!
Jacqueline Adan még Chloe-nál is több felesleggel küzdött, amikor életmódváltásra szánta el magát. Azóta 135 kilót sikerült neki leadni műtét és gyógyszeres kezelések nélkül. Ismerd meg a módszereit.
A képek forrása: instagram.com/healthyfit_chloe.
OLVASD EL EZT IS!