Így fogyott közel 40 kilót a 43 éves édesanya: nemcsak vékonyabb, hanem egészségesebb is lett
Negyvenéves kora felett sikerült lefogynia közel 40 kilót ennek az édesanyának, aki a fogyástörténetét megosztotta másokkal is.
Összesen 77 találat.
Negyvenéves kora felett sikerült lefogynia közel 40 kilót ennek az édesanyának, aki a fogyástörténetét megosztotta másokkal is.
A negyvenéves, introvertált üzletasszony megosztotta három legfőbb tanácsát. Ezek azok, amik segítenek magabiztosabbá és sikeresebbé válnia.
Sikerült több mint 70 kilót lefogynia a nőnek teljesen természetes módon, előtte-utána képeken mutatta meg a változást.
A Forbes Magyarország ismét összeállította a legbefolyásosabb magyar nők listáját, immáron kilencedik alkalommal.
Laura K. Inamedinova még csak 26 éves, de már a legsikeresebb fiatal női vállalkozók egyike.
Mutatjuk, kik most a leggazdagabb magyar nők.
Vienna Cammarota egy Velencétől Pekingig tartó zarándokútba kezdett.
Martha Matilda Harper forradalmasította a hajápolást egy olyan korban, amikor még a hajmosás sem volt alapvető szokás. Így lett a szegény lányból sikeres üzletasszony.
Október 21-én rendezik meg a Lányok Napját a pályaválasztás előtt álló fiataloknak.
Madeleine Vionnet gyermekként kezdett varrni tanulni, és elképesztően sikeres tervezővé vált. Kreációi nagyon eltértek az akkoriban megszokottaktól.
Jeanne Lanvin vérbeli üzletasszony volt, aki mindenben meglátta a lehetőséget. Úgy tekintett a divatra, ahogyan addig még senki más.
A Women TechEU nevű programra november 10-éig lehet jelentkezni.
Áttörő orvostudományi sikereket nemcsak férfiak, hanem nők is hoztak, és nagyon sokat köszönhetünk nekik.
Formás alakjuk miatt szó szerint kapkodnak a divatszakmában a gyönyörű plus size modellek után.
A modellügynökség megmutatta, sokan milyen kincseket utasítottak vissza a szakmában. Felkarolták őket, és elképesztő sikerük lett.
Helena Rubinstein önerőből épített hatalmas kozmetikai birodalmat. A sikeres asszony igazi inspiráló példakép mindenki számára.
Soumaya Ettouji egyik nap belenézett a tükörbe, és azt mondta magának, így nem folytathatja tovább az életét, ezért gyökeresen megváltoztatta.
Képeken mutatjuk a világ első szupermodelljeit. Az 1900-as években elképesztően sikeresek voltak, ma viszont már nem mindegyikük nevét ismeri a világ.
Gustav Klimt és Emilie Flöge kölcsönösen inspirálták egymást. A hölgy divattervezőként és üzletasszonyként is nagy sikereket ért el.
A következő nők nevét negyven éveskoruk felett ismerte meg az egész világ. Mindenki számára inspirációként szolgálnak.
A szegény családból származó Elizabeth Arden hihetetlen üzleti sikereket ért el. Hatalmas szépségbirodalmat épített, és rengeteg innovációt vezetett be.
Hatékonyabbak a női vezetők, mégsem feltétlen őket preferálják a magyarok.
Zsófia kisgyermekes édesanyaként és vállalkozóként is jól veszi az akadályokat. Megkérdeztük, hogyan csinálja.
Gyökeres fordulatot vett a díjnyertes magyar fotós élete. Interjú Pávó Rékával.
Az utóbbi években egyre fontosabbá vált a nők jelenléte a tudományban, és ez a tendencia szerencsére folytatódik.
Magyar kutató is részt vett a NASA legújabb expedíciójában.
Magyarország a nyolcadik helyen végzett az Európai Leány Matematikai Diákolimpián.
2019-ben Karen Uhlenbeck kapta az Abel-díjat, melynek történetében először tüntettek ki nőt.
Jane Goodall azóta vágyott az állatok közé, hogy megszületett.
Lépésről lépésre mutatjuk, mi a siker kulcsa: elég pár szokást beépítened a mindennapjaidba.