Az alvászavar kevésbé ismert oka: szakorvos elmondta, mik utalnak éjszakai refluxra
Az éjszakai reflux is megzavarhatja az alvás rendes ritmusát, amiről szomnolgóus szakorvos beszélt.
Az alvás összetett folyamat, amely alatt az ébrenléthez képest másféle agyi tevékenység zajlik. Megfelelő időtartama, felépítettsége a nappali teljesítmény, a koncentrációképesség és a kiegyensúlyozott érzelmi élet záloga.
A gyomorégésen kívül horkolást, sőt akár pánikkal járó, éjszakai légzési nehézséget is okozhat a reflux, ami alvászavarhoz vezet, ám csak kevesen vannak tisztában a két jelenség összefüggésével. A kivizsgálás és a megoldás lehetőségeiről dr. Vida Zsuzsanna, a jóAlvás Központ szomnológus főorvosa, neurológus beszélt.
Miért baj, ha sok a mikroébredés?
Az éjszaka folyamán alvás mélysége változik, a különböző alvásstádiumok - mélyülő, majd ismét felületesebbé váló periódusok, illetve az úgynevezett REM-alvás - gyors szemmozgásokkal jellemzett alvásszakasz - meghatározott sorrendben követik egymást. Az alvásstádiumok elrendeződése, megfelelő időtartama és aránya nemcsak a memória, hanem a mindennapi hangulat, a jó közérzet és az intellektuális működés meghatározója is.
Az alvás alatt természetesen eltérő módon reagál az ember a külső vagy belső ingerekre. Igaz ez az alvás alatti légzésre is, mely összetett idegrendszeri szabályozás alatt áll. Alvás alatt a légzésszabályozás lassabban tud reagálni a változásokra, mint például a légutakat érintő irritáció, amit okozhat a savas gyomortartalom regurgitációja, melyet köznapi szóhasználatban a „sok a savam”, „feljön a savam” megfogalmazásokkal jeleznek a betegek.
Az ebben az állapotban reflexszerűen megjelenő köhögést alvás alatt úgynevezett mikroébredések, rövid ideig tartó, csak az agyi elektromos tevékenység vizsgálata során regisztrálható ébredések előzik meg. Az ismétlődő savas regurgitáció és köhögés gyakori mikroébredésekhez vezet, nem alakul ki megfelelő mennyiségű mélyalvás, ami napközbeni fáradtsághoz, álmossághoz vezet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Refluxos tünetek éjjel
- Az alvás alatti légzéskimaradás és savas regurgitáció között egyértelmű összefüggés mutatható ki. Az alvási apnoe során az egyre fokozódó negatív mellkasi nyomás elősegíti, hogy a gyomortartalom pulzálva visszajusson a nyelőcsőbe. Ha ez hosszú időn keresztül előfordul, kialakul a GERD, vagyis a reflux. Az éjszakai tünetekhez később sokféle nappali probléma is társulhat, így például gyomorégés, puffadás, köhögés, rekedtség vagy asztmás panaszok. Előfordul, hogy szívtáji, úgynevezett anginás panaszok hátterében is ez a betegség áll. A reflux és az alvászavarok közötti szoros összefüggés és egymást kölcsönösen erősítő hatás miatt fontos lenne, hogy a gasztroenterológiai kivizsgálás mellett szomnológiai konzultáció és szükség esetén alvásvizsgálat is történjen. A sikeres terápia kulcsa a pontos, korrekt diagnosztika, melynek alapján hatékony oki kezelést lehet végezni - összegzi dr. Vida Zsuzsanna, a jóAlvás Központ szomnológus főorvosa, neurológus.
- Az első lépés természetesen annak felismerése, hogy ha a homokba dugjunk a fejünket, és nem foglalkozunk a problémával, életminőségünk és egészségünk romlani fog. Az alvásvizsgálatnak természetesnek kellene lennie olyankor, ha valaki hosszabb ideje rosszul alszik, vagy ha megfelelő mennyiségű alvás ellenére napközben fáradt, dekoncentrált. Hiszen a megfelelő alvás nemcsak napközbeni teljesítőképességünk, de egészségünk kulcsa is!
Ételek refluxosok számára
Bőven van miből választani: a zöldségek széles skáláját, a kímélő gyümölcsöket és az alacsony zsírtartalmú húsokat is érdemes kihasználni.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- gyomorégés
- reflux