10 év hagyományos cigaretta után szoktam át az e-cigire: ezeket a változásokat tapasztaltam
Két évvel ezelőtt szoktam le a hagyományos cigarettáról, és tértem át az e-cigire, az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat foglaltam össze.
Emlékszem, amikor elszívtam az első szál cigit, arra gondoltam, hogy ezt még a naplómba sem érdemes feljegyezni, hiszen úgyis csak néha-néha cigizek, ez nem lesz tartós. A valóságban több mint tíz éven át képezte mindennapjaim részét a cigaretta, és ahányszor csak próbáltam letenni, mindig visszatért az életembe.
Nagyon nehéz leszokni, nem véletlenül mondják, hogy akik nem dohányoznak, azok ne is kezdjék el. A dohányban lévő nikotin függővé tesz, a szervezet a hiányakor szinte kiabál utána. Pedig a leszokás az egyetlen módja annak, hogy a cigarettában lévő káros anyagok szervezetre gyakorolt negatív hatásait végleg megszüntessük.
A cigarettáról való leszokás
Annak ellenére, hogy a dohányzás kockázataival szinte kivétel nélkül mindenki tisztában van, sokakat arcul csaphat a csalódás érzése, amikor nem sikerül letenniük a cigit. Néhány hónapra, fél évre, esetleg még egy egész évre is összejöhet, de a szomorú igazság az, hogy csupán 3-4%-ra tehető azok száma, akiknek sikerült egyedül véglegesen leszoknia, és 5-8%-ra azoknak az aránya, akik segítséggel mondtak le örökre a cigarettáról. Én sajnos egy vagyok a sok közül, akik újra és újra felveszik a harcot a dohányzással.
Nagyjából két évvel ezelőtt figyeltem fel az e-cigarettákra, amikről azt mondták, hogy más füstöt eregetnek, mint a hagyományos cigik. Utóbbiak füstjében több ezer vegyi anyag keletkezik, és köztük 93-ról megállapította az FDA, az Amerikai Egyesül Államok Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatala, hogy súlyos betegségek kialakulásához vezethetnek.
Lépések az ártalomcsökkentés irányába
Mindez azzal párhuzamosan zajlik, hogy már egyre gyakrabban lehet elkeserítő híreket olvasni a klímaváltozásról és annak következményeiről is. Én úgy éreztem, ha már letenni nem tudom, legalább egy picivel próbálok kisebb ökológiai lábnyomot hagyni magam mögött a függőségem miatt, így alternatív megoldások felé fordultam.
Ezek közé az alternatívák közé tartozik az e-cigaretta, a hevítéssel működő technológiák, a nikotinpárna, a nikotintapasz, a nikotinrágó és a nikotinos cukorka. Édesapámat elnéztem, ahogy kipróbálta a tapaszt, a rágót és a cukorkát is, és ugyan enyhítette a nikotin iránti "éhséget", mégis minduntalan rá-rágyújtott hagyományos cigikre. Egyszerűen csak az érzés miatt: egyfajta rituálé is, ahogy megfogod a cigid, a szádba teszed, és meggyújtod a végét.
Én inkább a hevítéses e-cigiket próbáltam ki, úgy álltam magához a folyamathoz, hogy legalább a hagyományos cigarettától meg akartam szabadulni. Ezek a cigiszálak pont úgy néznek ki, mint a hagyományos fajta, szájba venni is megegyező érzés, így gyakorlatilag pár nap alatt át tudtam szokni rájuk.
Arra gondoltam, ezzel némileg az ártalomcsökkentés és a környezet védelmének útjára lépek - hiszen az egészségkárosító hatásait tekintve nem különbözik az e-cigiktől, és ugyanúgy függőséget is okoz.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A füstmentes technológiák 70-95%-kal alacsonyabb károsanyag-kitettséggel járnak. Ezeknek a mindennapokban is érződik a hatása, nem válik a lakás hamutálszagúvá, ahogy a ruhák vagy a haj sem szívja magába a büdös füstöt. Nem beszélve arról, hogy a falak, bútorok sem színeződnek halványsárgára a ragacsos kátrányos füst miatt.
Tapasztalataim szerint éppen ezért még akár nemdohányzó háztartásokban is meg-megengedik, hogy az ember egy-két szál e-cigit elszívjon a szobában, így nem marad ki a beszélgetésekből azért, mert amúgy kirohanna cigizni.
A hagyományos cigizés megszüntetésével ráadásul kiiktattam egy veszélyforrást is - nem ismerek olyan dohányos embert, akivel legalább egyszer az életében ne fordult volna elő, hogy egy óvatlan pillanatban kiesett a parázs, és terítőt, szőnyeget vagy ruhát tönkretett volna az ott éktelenkedő lyuk. Az e-cigivel nem kell arra figyelni, hogy ne égessünk meg senkit és semmit, hiszen ezek anélkül működnek, hogy meggyújtanád őket.
Jobb, ha nem szokunk rá
Nagyon megbántam már, hogy rászoktam a cigarettára annak ellenére, hogy a szüleim is folyamatosan arra figyelmeztettek, hogy károsítja az egészségemet, és függőséghez is vezet: "Nézd csak meg apádat!" A szomorú igazság az, hogy azzal teszünk a legtöbbet magunk és környezetünk egészségéért, ha egyáltalán nem fogyasztunk nikotin- és dohánytartalmú termékeket.
Akik nem szoknak le, mint jómagam is, azoknak pedig nagyon fontos tájékozódni az ártalomcsökkentési lehetőségekről nemcsak a környezetünk, hanem az egészségünk védelme érdekében is
A cigarettafüst mindenkire veszélyes
Akár kis lépésekkel is sokat tehetünk azért, hogy alacsonyabb károsanyag-kibocsátással és fenntarthatóbban éljünk. Sokan nem tudják, de számos hétköznapi szokásunk mellett a dohányzás CO2-kibocsátása is csökkenthető.
Jelentősen növeli a szívbetegségek és a stroke kockázatát: a cigarettafüst mindenkire veszélyes
Akár kis lépésekkel is sokat tehetünk azért, hogy alacsonyabb károsanyag-kibocsátással és fenntarthatóbban éljünk.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- egészség
- cigaretta