Tényleg kevésbé rossz az e-cigi, mint a sima?

Fontos tudni, hogy az e-cigaretta nem a leszokás eszköze, azonban vannak pozitív hatásai.

e-cigi nyitó
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A legjobb, ha az ember rá sem szokik a dohányzásra, de ha már megtörtént, viszont nem tenné ki a jövőben kitenni önmagát és a környezetében élőket az ebből eredő ártalmaknak, akkor az a legjobb, ha egyszer és mindenkorra leszokik

Ez sokszor nem megy egyik percről a másikra, és a leszokáshoz már rendelkezésre állnak alternatívák is, mint például az e-cigaretta, ami kapcsán sok a félreértés.

Cigarettát helyettesítő eszközök

Tudományos kutatásokat követően a Public Health England, PHE, a 70 egészségügyi szervezet szakembereinek munkáját összehangoló brit állami egészségügyi hatóság márciusban adott ki közleményt a témában.

- Annak ellenére, hogy egyre kevesebben gyújtanak rá, a cigarettázás továbbra is a fő oka a megelőzhető haláleseteknek és betegségeknek. Ezért az egészségre potenciálisan kevésbé ártalmas, a dohányzás alternatíváját jelentő, nikotintartalmú eszközök továbbra is döntő szerepet játszhatnak az egészségkárosító hatás mérséklésében - nyilatkozta a Public Health England.

Dohányzás füst nélkül

Kutatások bizonyítják, hogy a cigarettázás káros mibenlétét - a tévhitekkel ellentétben - elsődlegesen nem a nikotin, hanem a cigaretta égése során keletkező füstben lévő káros anyagok okozzák. A modern kor vívmányaként azonban egyre több olyan dohányzási technológia jelenik meg a piacon, amelyek használata során nincs égés.

Ezeknek az úgynevezett füstmentes technológiáknak a használata során kevesebb toxikus anyag szabadulhat fel, és ezzel nemcsak maguk a használók, de a környezetükben tartózkodók is kevesebb mérgező anyagnak lehetnek kitéve.

- A párát képező, nikotintartalmú termékek egészségügyi kockázata töredéke a cigarettáénak, ami nem jelenti azt, hogy ezek a termékek kockázatmentesek - figyelmeztetnek a PHE szakemberei. Ezeknek az eszközöknek nem a leszoktatás a célja, hanem egy kevésbé ártalmas nikotinbeviteli alternatíva biztosítása a cigarettázáshoz képest. 

Naprakész információk, hiteles forrásból

- Az e-cigarettázókat arról kell meggyőzni, hogy kizárólag legális forrásból származó termékeket használjanak - áll a Public Health England közleményében.

A cikk az ajánló után folytatódik

Mindazoknak, akik valamilyen okból nem szoknak le, de füstmentes technológiára váltanának, és szeretnének többet tudni róluk, célszerű olyan forrásokból tájékozódniuk, amelyek naprakészek és hitelesek.

- A dohányzók körében egyre gyakoribb az olyan vélemény az e-cigaretták okozta ártalmakról, amely nem felel meg a tudományos tényeknek. Azoknak az aránya a felmérésben megkérdezettek körében, akik szerint az e-cigaretta használata kevésbé káros, mint a cigarettázás, 2019-ben 45-ről 34%-ra esett vissza. Ez a tévhit különösen azon dohányosok körében elterjedt, akik nem használnak e-cigarettát. A jelentés szerint fontos lenne folyamatosan nyomon követni a dohányzással kapcsolatos vélekedéseket, mivel a kutatók attól tartanak, hogy a dohányosokat eltántorítják az e-cigarettára való átszokástól a biztonságos használatot megkérdőjelező híradások - olvasható a PHE közleményében.  

Természetesen az ideális egy olyan világ lenne, ahol mindenki teljes mértékbe tartózkodik a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásától. Ezért ha valaki a leszokás mellett dönt, ebben mindenképp támogatni kell.

Akarod látni? Ezt teszi a testeddel a dohányzás

A leszokás minden esetben előnyödre válik: ezek a képek sokkolnak, és garantáltan elgondolkoztatnak, hogy letedd a cigit.

Akarod látni? Ezt teszi a testeddel a dohányzás

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük