Hússzor több vírus van a brit variáns által fertőzött személyekben: magyar laboratóriumban fedezték fel
Hivatalosan már a koronavírus-járvány harmadik hulláma tart, nemrégiben a brit variánssal kapcsolatban tettek új felfedezést a tudósok.
Akár hússzor több vírus mutatható ki a brit típusú variáns által fertőzött személyekben, mint az eredeti, vuhani koronavírust elkapók szervezetében - derült ki a Neumann Labsnál elvégzett több mint 1500 PCR-teszt adatainak elemzéséből.
Mivel a jelenlegi tudományos állásfoglalás szerint a betegekben lévő vírusmennyiség egyenesen arányos a betegség súlyosságával, feltételezhető, hogy a harmadik hullámban azért kerül egyre több ember - köztük fiatalok is - kórházba, mert a nagyobb vírusszámmal szemben kevésbé vagyunk védettek.
A koronavírus brit variánsa
Megdöbbentő felfedezésre jutottak a magyar tulajdonú Neumann Labs diagnosztikai labor szakértői, miután a náluk levett PCR-tesztek eredményeinek adatait kielemezték. Méréseik szerint ugyanis a brit variáns által fertőzött személyekben tízszer, sőt akár hússzor több vírus van jelen, mint a régi, hagyományos variáns általi fertőzöttekben.
- A nukleinsav-alapú PCR-teszt nemcsak elképesztő hatékonysággal képes fertőzések kimutatására, de hatékony vírusterhelést mérő módszer is. Magyarán nem csak azt mutatja ki, hogy valaki fertőzött-e, hanem azt is, hogy feltehetőleg mennyi vírus van a szervezetében. Az utóbbi időben a nálunk elvégzett napi 3000 tesztnek mintegy 95 százalékában már a brit variánst azonosítottuk, de ami még ennél is ijesztőbb, hogy ezekben a mintákban jóval több, átlagosan 15-ször annyi vírust mértünk, mint a korábbi, az első és második hullámban terjedő vuhani vírusfertőzöttek esetében - hangsúlyozza Nyíri Miklós, a Neumann Labs ügyvezetője. A labor kutatói 1500 brit mutációval fertőzött mintáját vizsgálva jutottak erre a következtetésre.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- A napi új fertőzöttek és halálesetek számát látva az általunk mért adatok megerősítik azt a tudományos feltételezést, hogy egy személy mintájában talált vírusmennyiség egyenesen arányos lehet a betegség súlyosságával. Sőt, még az is elképzelhető, hogy azért fertőzőbb a brit variáns nagyjából 50 százalékkal, mert a betegekben egyszerűen több vírus termelődik, így könnyebben tudják átadni azt. Sajnos már teljesen egyértelmű az is, hogy ez a mutáció vált a dominánssá, a nálunk kimutatott fertőzések 95 százaléka köthető a brit mutánshoz, míg a dél-afrikaiból mindössze néhány esetet találtunk - fűzi hozzá Nyíri Miklós.
A Neumann Labs magyar tulajdonú diagnosztikai laboratórium a koronavírus tavaly tavaszi hazai kirobbanása óta kínál PCR koronavírus-vizsgálatot. A labor eddig összesen 200 ezer feletti tesztet végzett el, az utóbbi hetekben a pozitív esetek aránya a náluk elvégzett tesztek esetében megközelítette a 20%-ot.
Fantasztikus nők a járvány elleni védekezés frontvonalában
Az Európai Parlament sajtószemináriuma 2021-ben a járvány nőkre gyakorolt hatásaival és a Covid19 elleni küzdelemben részt vevő női vezetőkkel, egészségügyi szakdolgozókkal, kutatókkal foglalkozott.
Karikó Katalin is megszólalt az Európai Parlament eseményén: fantasztikus nők a járvány elleni védekezés frontvonalában
A női kutatók történelmet írtak a koronavírus-járvány idején.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)