3 felejthetetlen kisvasutas túra az őszre: színpompás tájakon vezet az út
Az ország csodás kisvasútjai színpompás őszi tájakon döcögnek végig.
Összesen 433 találat.
Az ország csodás kisvasútjai színpompás őszi tájakon döcögnek végig.
Gyönyörű vasútállomások találhatók szerte az országban.
Irány az Adria kényelmesen, légkondicionált járatokkal, éjszakai utazással, a MÁV és a Volánbusz járataival!
A bakonyi Cuha-patak környéke vasúttal is elérhető, a MÁV és a Volán most közös napijegyet kínál a régióba.
71 vasút-, illetve autóbusz-állomáson hallhatók majd a magyar költők versei.
A kórházvonatokban a sérülteket és a betegeket látták el.
A Kim-dinasztia vonataiban testet ölt a paranoia és a luxus iránti vágy.
A magyar fotós és mozdonyvezető gyönyörű tájakon fényképezett.
Egyetlen jegy megváltásával tartalmas kirándulásokat tehettek a Dunakanyarban.
Később az utasbarát intézkedéseket más viszonylatokra is szeretnék kiterjeszteni.
Gyönyörű csillagtúrák indulnak Vinyéből, mely aprócska község a Cuha-szurdok bejáratánál fekszik.
Öt nappal kiterjesztette a MÁV a szeptemberi bérletek érvényességét.
Szibériában a nagyvárosoktól, kórházaktól távol egy vonat biztosítja az orvosi ellátást.
Összegyűjtöttük a koronavírus-járvány miatti legfontosabb változásokat a közlekedésben.
Krakkó gyönyörű város Lengyelországban, és vonattal átszállás nélkül is elérhető.
Jelentős vonatjegykedvezmény vehető igénybe néhány feltétellel a Természetjáró Kártya birtokosainak.
Nem Pozsony a turisták egyik kedvenc európai célpontja, de a szépségeit mégis érdemes felfedezni.
Ezeket az utasokat valaki igazán megtaníthatná némi illemtanra.
Svájc vasútvonaláért rajonganak az utasok, Európa legszebbjének tartják.
A gyönyörű Magas-Tátrába érdemes ellátogatni, akár vonattal is mehettek.
A MÁV Szimfonikus Zenekar csodálatos minikoncertekkel teszi szebbé a várakozást a pályaudvarokon.
Ezek a feldíszített kisvasutak Mikulás-programmal készülnek, és a csodás téli tájon keresztül robognak.
A MÁV nemcsak adventi járatokat indít Bécs felé, de különleges ünnepi menüsorral is készülnek az étkezőkocsikban.
Alsó-Ausztria gyönyörű városkái közel vannak Bécshez, mégsem zsúfoltak.
Fényárral, élő betlehemmel, koripályával, gigantikus adventi koszorúval, számtalan csodával vár Zágráb.
Stájerország fővárosa, Graz vonattal jól megközelíthető, és télen is tele van szépséggel.
A vasútállomásokról sokaknak a bűzös, gyanús alakokkal tűzdelt, telefirkált helyek jutnak eszébe, pedig nem mindegyik állomás ilyen. Sőt.
Brassó egy megtestesült, színes történelemkönyv, ahova vonattal is egyszerű eljutni.
Több évtizeden át uralta a leghosszabb vasútvonal címét a transzszibériai vasút, azonban Kína és Spanyolország között megépült egy új rekorder.
Észak-Olaszország gyöngyszem városai vonattal is elérhetők.