
Így vonatozott a család 50 éve: már csak nosztalgikus fotókon látunk abroszos büfékocsikat
A vasúti étkezőkocsik régen nagy népszerűségnek örvendtek.


Az Utasellátó vasúti étkezőkocsik egykor óriási népszerűségnek örvendtek: az elegáns, fehér abroszos asztaloknál előszeretettel múlatták az emberek az időt, és fogyasztottak el akár egy többfogásos vacsorát.
A MÁV belföldi vonatain már csaknem tíz éve megszűnt az étkezőkocsik rendszeres üzemeltetése, elsősorban anyagi megfontolásból, ám egyes időszakokban, illetve a nemzetközi járatokon ma is igénybe vehetik az utasok az egykor imádott szolgáltatást.
Akinek hiányzik a büfékocsis világ, érdemes figyelnie a MÁV felhívásait: szezonálisan egyes járatokon újra átélhető a hangulat, néhány éve nyaranta a Budapestről a Balaton déli partja felé közlekedő vonatokon üzemeltetnek ilyeneket, de az adventi időszakokban is ünnepi menüsorral szoktak készülni egyes járatokon. Néhány menetrend szerinti belföldi IC-járaton bisztrókocsi is működik, ahol néhány harapnivaló, sütemény, kávé kapható.
Étkezőkocsik régen
Az Utasellátó büfékocsijai régen igazán hangulatos körülményeket biztosítottak a vacsorához vagy a reggelihez, udvarias felszolgálószemélyzettel, elegánsan megterített asztalokkal és finom fogásokkal várták az éhes utazókat, de egyéb imádni való kezdeményezések is teret kaptak a vonatokon: ilyen volt például az önkiszolgáló büfékosár temérdek bambival és a mozgóárusok is. A 70-es évekből számos nosztalgikus fotó elérhető a Fortepan válogatásában.
(Borító- és ajánlókép: Fortepan/Bauer Sándor.)
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- magyarország
- természet