Az emberi szervezetben megjelenő rosszindulatú daganattípusok sajnos igen sokfélék lehetnek, amellett azonban, hogy többségük a nőket és a férfiakat egyaránt fenyegeti, számos olyan megbetegedés létezik, mely csak előbbieket érinti, legyen szó petefészek-, méhnyak-, méhtest vagy mellrákról, bár tény, hogy ez utóbbi ritkábban férfiak esetében is kialakulhat. Mint minden ráktípussal kapcsolatban, a nőket érintő megbetegedések esetében is a korai felismerés jelentheti a gyógyulás kulcsát, így amellett, hogy rendszeresen eljársz szűrővizsgálatokra, a következő jelekre is érdemes figyelned. Nézd meg a képeket!

Számos nő küzd petefészekrákkal, melynek korai felismerése akár 90%-os gyógyulási arányt is jelenthet. Van, hogy egyáltalán nem is ad tüneteket a kezdeni szakaszban, érdemes azonban intő jelként tekinteni a puffadásra, illetve a felfúvódásra.

Szintén társulhat hozzá alhasi, kismedencei fájdalom, mely nyomásra fokozódhat is, ugyanakkor ez más, a területet érintő nőgyógyászati daganatok esetében is igaz lehet.

Csakúgy, mint az, ha vizeletürítési panasz jelentkezik, vagy éppen a széklettel kapcsolatban lépnek fel problémák, például székrekedés - bár utóbbi sokszor előrehaladottabb állapotot jelez a kezdeti stádiumnál.

A méh belső nyálkahártyájának elváltozását jelentő méhtestrák igen gyakori a nőgyógyászati daganatos megbetegedések között. Főként a genetikával, illetve a hormonháztartás működésével hozható összefüggésbe, az egyik leggyakoribb vészjelző tünete pedig a rendellenes vérzés. A változókor után mindenképpen érdemes mielőbb orvoshoz fordulni, ha visszatér a vérzés, de előtte, illetve közben is, ha erős vérzés tapasztalható, vagy a megszokotthoz képest máskor jelentkezik.

A rendszeres szűrés - éves citológiai vizsgálat - révén is diagnosztizálható méhnyakrák általában nagyon lassan fejlődik ki, jellemzően pedig a humán papilloma vírus egyes típusai okozzák. Bár tünetei gyakran egyáltalán nincsenek a korai stádiumban, figyelmeztető jel lehet a hüvelyben, illetve környékén kialakuló fájdalom a szexuális együttlét után, emellett a sárgás folyás, illetve a fájdalmas vizeletürítés is utalhat a problémára.

A mellrák, illetve emlőrák a nőket fenyegető leggyakoribb ráktípus, éves szinten körülbelül öt-hatezerre tehető a diagnosztizált megbetegedések száma. Kialakulása jellemzőbb lehet 50 éves kor fölött, de korábban is megjelenhet, részben az életmód, részben pedig a genetika miatt. A korán felfedezett mellrák ma már nagyrészt gyógyítható, előbbiben azonban kiemelt szerepe van a rendszeres szűrésnek és önvizsgálatnak, illetve az olyan tünetek felismerésének, melyek a képeken is látszanak: a mell felszínének horpadáshoz hasonló elváltozása, kitüremkedése, a mellbimbó behúzódása, vérzése, a mell textúrájának és színének, a bőrfelszínnek a megváltozása.
A rák 8 nagyon korai tünete, amire nem is gondolnál
Megijedned nem kell, hiszen más problémát is jelezhetnek, menj azonban mindenképpen orvoshoz, hogy kizárhassátok a nagyobb bajt. Kattintsd végig a képeket!
A rák 8 nagyon korai tünete, amire nem is gondolnál
Nézegess képeket!
Elolvasom