Tilos elfogyasztani mostantól az ilyen tojást!
Nagyon komoly veszélyre figyelmeztetnek!
Szalmonellával fertőzött lengyel tojásszállítmányokról érkezett riasztás az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén - RASFF - keresztül a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz, vagyis a Nébihhez. A magas élelmiszerbiztonsági kockázat miatt Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára elrendelte a lengyel tojásszállítmányok kiemelt ellenőrzését.
Az országos ellenőrzés november 4-ig tart majd, és minden magyarországi tojáscsomagoló és -feldolgozó létesítményre kiterjed. A szakemberek - a nyomonkövethetőség ellenőrzése mellett - valamennyi lengyel étkezési tojástételből mintát vesznek szalmonellavizsgálat céljából.
Ezek a tojások érintettek
A RASFF-riasztásban érintett tojásfeldolgozó üzemben a Nébih soron kívüli ellenőrzést tartott. A szakemberek - a laboratóriumi vizsgálatok elvégzéséig - elrendelték az érintett tojástétel és az abból készült termékek kivonását a forgalomból. A Magyarországra szállított tojásokon a 3PL30221321 azonosító olvasható, a fogyaszthatósági idő pedig 2016. november 4.
A hivatal közleményében felhívta a fogyasztók figyelmét, hogy a fenti azonosítóval ellátott és lejárati dátumú tojások megbetegedést okozhatnak, ezért ezeket ne fogyasszák el, és a tojással érintkezett felületeket fertőtlenítsék.
A szalmonellabaktérium - nem megfelelő hőkezelés esetén - élelmiszer-fertőzést okozhat, melynek lefolyása változó, súlyos esetben akár halállal is végződhet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Nébih már az első külföldi hírek néhány héttel ezelőtti megjelenésekor mintát vett több olyan késztermékből is, amit lengyel tojásból készítettek. Ezekben a laboratóriumi vizsgálatok nem mutattak ki szalmonellabaktériumot - olvasható a hivatal közleményében.
6 étel, amit másnap már ne egyél meg
Vannak ételek, amelyek esetében a lehető legkomolyabban kell venni a lejárati dátumot.
6 étel, amit másnap már ne egyél meg: ezért ne fogyaszd a lejáraton túl!
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- gyümölcs
- növényvédőszer
5 népszerű gyümölcs, aminek ne edd meg a héját: durva anyagokkal van tele
- megelőzés
- egészségtelen