40 kilót fogyott 3 év alatt Rubina: szépségverseny közönségdíjasa lett a magyar lány
Rubina 40 kilót adott le, a BioTechUSA szépségversenyén pedig közönségdíjas lett.
Ha valaki azt mondja Breznay Rubinának annak idején, hogy sikerül 40 kilót fogynia, majd egy szépségversenyen is részt vennie, ahol közönségdíjasként távozik, minden bizonnyal kinevette volna az illetőt. Pedig a 21 éves fiatal lány mindkét vágya teljesült, ehhez azonban hosszú utat kellett bejárnia. Kitartása és akaratereje nélkül nem sikerülhetett volna az, hogy ma már olyan életet éljen, amiről mindig is álmodott.
Rubina már kislányként súlyfelesleggel küzdött, ami miatt az osztálytársai körében gyakran vált csúfolódások, piszkálódások tárgyává. Gimnazista korában döntötte el, hogy végleg felhagy az egészségtelen életmóddal, és lefogy. 40 kilótól sikerült megszabadulnia három év alatt, és még egy szépségversenyen is részt vett: 2021-ben, az ötödik alkalommal megrendezett BioTechUSA Lifestyle Day közönségdíjasa lett. Történetével erőt és hitet szeretne adni másoknak, és tudatosítani bennük azt, hogy igenis mindenki képes a változásra és egy új élet kezdetére.
"A nagy családi ebédeket mindig gombóccal a torkomban ültem végig"
- Kislányként mindig "nagydarabnak" éreztem magam. Úgy gondoltam, hogy a gyermekek közt két kislánytípus létezik: a táncos, aerobicos, esetleg balettozó, ritmikus sportgimnasztikához illeszkedő alkatú, törékeny lánykák, és a kosárlabdázó, kézilabdázó, vaskosabb, teltebb csajok - ide soroltam magamat is. Mindig magasabb voltam a korosztályomnál, általában első a tornasorban, így ez is hozzáadott az érzéshez, hogy duci vagyok. Harmadik osztályos koromtól érzékeltem, hogy kezd kialakulni rajtam némi felesleg, az osztálytársaim pedig ennek természetesen azonnal hangot is adtak. Sokszor váltam csúfolódás, piszkálódás tárgyává. A legközelebbi környezetemtől is sokszor kaptam megjegyzéseket, a nagy családi ebédeket mindig gombóccal a torkomban ültem végig, bármit és bármilyen mennyiséget is ettem, biztosra vehettem, hogy nem marad szó nélkül - kezdi történetét Rubina, akinek bár nem voltak egészségügyi problémái, mindig is érezte, hogy kényelmetlenül érzi magát a saját testében.
- Szerencsére soha semmilyen egészségügyi problémám nem adódott a túlsúlyomból, még akkor sem, amikor kosárlabdáztam, pedig mindig kérdezték, hogy fáj-e a térdem. Azonban azt mindig éreztem, hogy nem egészséges a testem, lassú az emésztésem, fáradékonyabb vagyok, és gyakran frusztrált, türelmetlen. Biztos vagyok benne, hogy ez a pluszkilóknak volt betudható. Úgy éreztem, hogy a lelkem nincs összhangban a testképemmel, zavart, hogy a konfekcióméretek legnagyobbjai között tudok csak válogatni, tizenévesen nem szívesen megyek strandra, és nem merek bikinit húzni. Úgy éreztem, hogy sok csodálatos, vidám, pozitív dologból kimaradok a kövérségem és a szorongásom miatt, és az emberek már azelőtt elítélnek, megbélyegeznek, hogy megismernének. Ha egy csinos barátnőm ebédelt egy gyorsétteremben, az teljesen elfogadható volt, ha én, akkor már idegenek is megvető pillantásokat küldtek az asztalunk felé - mondja a 21 éves Rubina, aki végül egyik napról a másikra döntötte el, hogy változtat az életén.
- Egyik éjjel kimentem a fürdőszobába kicsit felfrissíteni magam. Ahogyan elsétáltam a tükör előtt, láttam, milyen nagy pocakkal közlekedek, milyen vastagok a combjaim, kerek az arcom, húsos a karom. Visszaléptem, és jó alaposan megfogdostam a testemet. Néztem azt a rengeteg narancsbőrt, a bőr alatt rejtőző vastag zsírszövetet, és azt mondtam magamnak: "Rubi, te egy kedves arcú, szimpatikus lány vagy… csak kövér. Fogadd el magad! Akkor nem fognak bántani. Fogadd el, hogy ez jutott neked, és ezen nem tudsz változtatni! Lehetsz boldog kövéren is!" Aznap este anyukám születésnapját ünnepeltük, fatörzstortát vettem neki, és jól belaktunk belőle. Visszaalvás előtt sokáig gondoltam az elpusztított kakaókrémes piskótacsigára, és úgy emlékszem, el is döntöttem, hogy az volt az utolsó. Majd visszafeküdtem aludni. Másnap a gimnáziumi óráim végeztével nem haza, hanem a helyi edzőterembe mentem, szerencsére pont volt nálam testnevelésórai felszerelés. Anyukámnak azt füllentettem, hogy egy fakultációra jelentkeztem, és a rövid hétfői napom ezért nyúlik ilyen hosszúra, mert ott maradtam a suliban. Nem mertem elmondani neki, hogy elhatározásra jutottam ez éjjel. Annyiszor vágtam már bele a fogyásba, annyiszor eldöntöttem előtte már, hogy változtatok, hogy még magamban sem bíztam. Nem akartam nevetséges lenni, és az azelőtti próbálkozásaim miatt nem csodálom, hogy nem vettek volna komolyan. Nem hittem el, hogy meg tudom csinálni, hogy le fogok fogyni. Egyszerűen csak kiolthatatlan vágyat éreztem, hogy soha többé ne kelljen 44-es ruhákat vennem.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Rubina nem tűzött ki semmilyen konkrét, számban kifejezhető célt. Egyszerűen csak szeretett volna csinos és vékony lenni. Mellőzte az étrendjéből a cukrot és a rossz szénhidrátokat, a fehér lisztet, és tápláló, a szervezet számára hasznos ételeket kezdett fogyasztani. Végül mínusz 40 kilónál állt meg.
- Nyoma sincs már annak a Rubinak, aki reggelire gabonapelyheket választ jó sok tejjel, vagy kihagyja a vacsorát. Sokáig csak végletekben tudtam gondolkodni, engem sem kerültek el a trenddiéták. Úgy formáltuk át a táplálkozási szokásaimat, hogy folyamatosan fogytam, és soha sem éheztem. Életemben a legjobbakat szerintem az életmódváltásom óta ettem. Rengeteg isteni halat, húsokat, zöldségpüréket, nagyon finom és laktató köreteket tanultam meg elkészíteni, a konyhában tevékenykedés a napom egyik fénypontja. Szinte minden régebbi nagy kedvenc ételemet át tudtam alakítani alapanyag-felhasználás szempontjából úgy, hogy az új életmódomba beilleszthető legyen. A fehér lisztes tésztákat alternatív verziókra cseréltem, számomra egy tál tonhalas csicseriborsó-spagetti egy ellenállhatatlan csemege, a kölestészta is nagyon nagy kedvencemmé vált. A tejtermékeket növényi alapú társaikkal helyettesítettem, a kávézás szerelmese vagyok, nagyon szeretem a napjaimat egy nagy bögre mandulatejes kávéval indítani. Kedvemre válogathatok a színes és ízletes idényzöldégek között, nagyon szeretek piacra járni, a hentespultban nézelődni, az illatok és színek engem teljesen elvarázsolnak. Sokszor a barátaimnak sütök fitt sütiket, gyakran a cukor-, glutén- és egyben laktózmentes süteményeimet meg sem kóstolom, mert éppen nem kívánom, vagy úgy érzem, aznap nem fér bele.
- Mindenképpen azt ajánlom, hogy a fogyás elején forduljunk szakemberhez. Nálam is az jelentette az áttörést, amikor egy személyben személyi edzővel és táplálkozási tanácsadóval vágtam bele a munkába. Nagyon jól és érthetően elmagyarázta nekem a szénhidrátok, zsírok és fehérjék fogyasztásának alapjait, és ahogy lejjebb és lejjebb kúsztak a kilók, úgy igazítottuk a makrotápanyagok mennyiségét és milyenségét a megváltozott életritmusomhoz. Lényegében kaptam egy listát, amin azok az alapanyagok szerepeltek, amiket korlátlan mennyiségben felhasználhatok, voltak olyan hozzávalók is, amelyeket mérnem kellett konyhai mérlegen, így ezeket az igazán könnyen betartható utasításokat figyelembe véve főzhettem. Voltak természetesen olyanok is, amelyeknek búcsút kellett intenem, például a tejtermékek nagy része, a liszt, cukor, cukrászkészítmények, péksütemények. Könnyű volt lemondani róluk, mert kaptam mankót, hogyan készítsem el őket magamnak a szervezetem felhasználása szempontjából jobb verzióban. Így alakult ki a kísérletezés iránti szenvedélyem is - mondja a közönségdíjas szépség, aki minden napját sós reggelivel, általában tojással és friss zöldségekkel kezdi, ebédre a tányérján mindig szerepel valamilyen grillezett vagy párolt zöldség, ehhez csirkét vagy halat süt. Az edzése előtt 90 perccel időzíti a napi szénhidrátmennyiségének egy részét, edzés után pedig szintén fogyaszt szénhidrátot, például rizst, bulgurt, alternatív tésztát. Vacsorára friss, kevert hideg vagy meleg salátát szokott fogyasztani.
"A sport még inkább az életem részévé vált"
Rubi világéletében a sport szerelmese volt, duci korában is versenytáncolt, kosárlabdázott, sporthorgászott, lovagolt vagy futott, jelenleg pedig heti ötször edz.
- Régebben sokkal rendszertelenebbül sportoltam, de most általában heti négy alkalommal és egy hétvégi napon is súlyzós edzést végzünk az edzőmmel, aki egyben a párom is. Fantasztikus érzés, amikor az ember megtalálja magát egy sportban, és megtalálja magát egy másik lélekben, amikor ketten együttes erővel azon dolgozhatunk, hogy egymásból és önmagunkból egyaránt kihozzuk a legtöbbet. Nagyon változatos és egyben átgondolt edzéstervet, heti rendet alkotott meg nekem Dávid, mindennap más izomcsoportot mozgatunk meg, a kardiókat sem hanyagoljuk. Nagyon szeretem a taposó- és lépcsőzőgépet váltogatni, de ha teljesen magamban szeretnék lenni, elmélyülnék, vagy igazán kiengedném a feszültséget, akkor reggel ébredés után elmegyek egy hatalmasat futni. Általában 45-60 perceket futok, közben a kedvenc zenéimet hallgatom. Ez egy olyan kis része a napomnak, amikor tényleg kapcsolódok a természethez, gyönyörködöm a napsütésben, a környék utcáiban. Amikor egy kellemes, kiadós futásból hazaérek, mindig szebbnek látom a világot, és sokkal hálásabb tudok lenni a mindennapokért, amelyeket megélhetek. A sport tényleg teljesen átalakította az élethez való hozzáállásomat, ezért is törekszem arra, hogy asocial media felületein a követőimet és ismerőseimet mozgásra buzdítsam - árulta el Rubi, aki nagy tettre szánta rá magát. Jelentkezett egy szépségversenyre, a BioTechUSA Lifestyle Dayre, ahol ő lett a Fittest Girl kategória különdíjasa.
- A BioTechUsa Lifestyle Day nem mindennapi szépségversenye olyan fitt, egészségtudatos nőket keres, akik szépségük mellett személyes történetükkel is motiválnak. Idén pedig a verseny egy jótékony céllal is kiegészült, a bevételből a szervezők az "Együtt könnyebb" Női Egészségért Alapítvány munkáját támogatták, akik az endometriózissal küzdő nők számára nyújtanak segítséget. Közel kétszázan jelentkeztek a versenyre, harmincan jutottunk be a döntőbe, kategóriánként (Fittest Girl, Fittest Mom és Fittest Competitor) tízen. A jelentkezés utolsó napjáig gondolkoztam, és azt éreztem, tényleg szeretném eljuttatni a történetemet másokhoz, hogy ezzel erőt és hitet adjak másoknak, akik hasonló cipőben járnak, mint én egykor. Szerettem volna megmutatni, hogy a kemény munka igenis kifizetődik, és esetleg más fiatal lányok, akik a régi Rubival nagyon is tudnak azonosulni, láthatják, hogy többre képesek, mint gondolnák. Szeretném, ha az én példámat látva mások is megváltoztathatnák az életüket, mert az enyém egyszerűen csodálatos utazáson vett részt. Ez az út nagyon sokat adott nekem. Úgy érzem, készen állok arra, hogy ezt kihasználva a történetemmel másoknak is szárnyakat adjak.
7 hónap alatt közel 40 kilót fogyott Lilla kitartásával
Lilla 100 kilósan elkezdett táplálkozási tanácsadónak tanulni, és a legjobb kurzusokat végezte el. Megtanulta, hogyan működik a szervezete, és mit kell tennie ahhoz, hogy egészséges fogyást érjen el. Életmódot váltott, és a heti többszöri edzést is beiktatta az életébe.
"Lyme-kóros lettem, a gyógyszerektől 100 kilóra híztam": 7 hónap alatt közel 40 kilót fogyott Lilla kitartásával
ElolvasomBorító- és ajánlóképek: BioTechUSA